Legalább húsz ló. Jóval több légy. Kibicsakló táblalábak. Lambériázott szoba - mintha a szaunában ágyaztak volna meg. Egykor dohányzó szoba. Hiába tilos mára, a fába ivódott, hideg, régi bűz maradt. Rikító kék kárpitos ágyak, középütt erősen kitérdepelve. Kifeküdve. Feküdhetetlenek. Két puff. A bútor, aminek semmi értelme. Éjjeliszekrény kettő. Egy húszas égő a plafonon burával halványítva. Két hasonló éjjelilámpa az ágyak felett, égők nélkül. Szúrósra mosott flanel ágynemű. Kiszakadt szúnyogháló a kizárólag bukóra nyíló, szemmagasságban kezdődő ablakon. Emelet, a kémény erősen odaszelel. Régi doboztévé két garnitúra kapcsolóval. Nem használtam, a funkciójuk rejtve maradt. Vittem könyvet, de azt sem használhattam, nem braille írásos. Volt kölcsön net akadozó wifivel. Azt inkább olvastam, mint írtam (keveset, csupa kisbetűkkel). Hideg víz a piros csap eltekerése után. Hideg víz a kék csap eltekerése után. Meleg víz tíz perc után. Tíz férfi. Öt marcona. Hat tetovált. Magyar vagyokos, hiszekegy magyarságbanos. Fülbevalós kettő. Három öregember. Kettő funkcionális analfabéta. Kopaszodik mind. Reggelire szalonnás rántotta hagymával. És bolti zsemle. Ebédre crème brûlée aux oignons (alla cipolla) - szottyadt póréhagymával. Komótos járású pincér. Kilátás a hegyekre, kilátás a síkra, kilátás az erdőre, kilátás a légyjárta lólegelőkre, lovasleckék (másoknak), ha esik, ha fúj. Esett, fújt, a tompa zöld hegyek nem látszódtak, a legyek behúzódtak. Kiderült, napfénylett - a hegyek vizes zölden csillogtak, zölden csillogó legyek felélénkültek. Szemtelen, mint a piaci légy, tartja a mondás - kieg. tőlem: nem csak a piaci. Nem volt ám rossz, inkább bumfordin rusztikus. Lovasfogadó. Lovak és legyek. Most, hogy hazaértem, belevetem magam:
karjaikba
kádba
munkába
könyveimbe
internetbe
Ismered a Kutyakaparó c. verset petofitol?
VálaszTörléshát persze :)
TörlésLovagoltál? Vagy V? Borzalmas lehetett!
VálaszTörlésNem, a tíz marcona pasit próbáltam szervezetileg hatékonyabbá fejleszteni - és nem is sikertelenül :) Csak én ilyen helyre céges képzést nem tennék :( a szobát leszámítva azon egyébként azt gondolom, hogy V. élvezne egy ilyen tábort - mert ő velem ellentétben tud lovagolni. Nekem túl magas és nagyon imbolyog.
TörlésA címe tetszett a többi nem, most gondoltam csak bele, hjogy vannak a munkádnak nem annyira élvezetes, sőt kissé ijesztő oldalai is, de annak örülök, hogy azért volt egy kis sikerélményed is. Brrrrr.... a magyarkodástól erősen berzenkedem, sőt emiatt már a saját magyarságomat is elkezdtem magamban boncolgatni, hogy lehet, hogy velem van a baj? De téged olvasva azt gondolom mégsem velünk van.
VálaszTörlésnekem ijesztőnek nem volt ijesztő (egy hulla, na, az az lenne... ), a marconák szépen együttműködtek, haladtunk is, dicsértek is a végén - de a hely az ő ízlésüket tükrözte. És még ha lovastanyának jó is (biztosan az), én megőrülök attól, ha esős időben az estémet egy kivilágítatlan és büdös kriptában kell töltenem milliónyi megölendő légy társaságában :(
Törlés