Mignon

Semmiképp nem állítanám azt, hogy a gyerekvállalás legfőbb célja, hogy legyen, aki elkészíti az ember napi betevő mignonját, de azt azért mindenképp állítom, hogy a gyerekvállalás egyik nagyon szép hozománya az, amikor május elsején a gyerekek mignont készítenek szakácskönyvből, míg én az ágyban fetrengve olvasok.

Megvettem egy újabb kötetet. Ha drogoznék vagy innék, nyilván a család összes pénzét drogokra vagy italra költeném. Azzal vigasztalom magam, hogy a könyvfüggés jobb, mert ha mégis megszorulnánk egyszer (akár a káros szenvedélyemből kifolyólag, akár attól függetlenül), akkor a (fürdőkádba be nem ejtett, kávéval meg nem öntözött, stb.) könyvek eladhatók (ha az eredeti ár töredékéért is) - míg ugye a már felhasznált drogokról vagy italról ugyanez nem mondható el.

A mignon egész gyerekkorom nagyon csábító, de sosem próbált süteménye volt. A jó mignon kicsi (nomen est omen) a jó mignonból többféle van, a jó mignon jó. De ovis koromból származó barátnőm azt mondta még ovis korunkban, hogy a mignon az, amit a majom kinyom - és sosem vettünk mignont, később, iskolásként sem, amikor pedig gyakran jártunk kettesben a Délinél vagy a Batthyány téren, ahol 2, 2x2, vagy a legmagasabb árkategóriát tekintve 3x2 forint bedobálásával lehetett hozzájutni a forró csokihoz, a mignonhoz vagy a kaszinótojáshoz. Mi persze - anyagi helyzetünktől befolyásoltan - csak a forró csokira számíthattunk. És - ő az undortól fintorogva, én pedig némán, a leleplezéstől és a kinevetéstől tartva titkon vágyakozva - néztük az emeletes forgótálcákon elhelyezett mignonokat és kaszinó tojásokat.

Itt van május elseje, énekszó és tánc köszöntse! (úgy rémlik, ezt minden évben leírom - de hát a korai szocializáció nagy úr... meg talán ki is fogytam a történetekből)