2014. május 2., péntek

A készletek felmérése

Ma gyerekkínzás helyett nagytakarítottunk. Még kéne legalább két hét, hogy végezzünk is vele, de ma ennyire futotta. Nekem a kamraszekrény jutott - kis terület, nagy feladat (egy feneketlen, hatalmas, sötét, a titkait magának megtartó szekrényt képzeljetek). Mindent kipakoltam, mindent letöröltem, - de nem minden került vissza. Egy 2003-ban lejárt kukoricakonzervtől érzékeny búcsút vettünk, de így is sok minden maradt, például rengeteg szilvalekvár (különböző évjáratokból) - úgyhogy a májust idén a szilvalekváros sütemény hónapjává nyilvánítom. Lecsót viszont egyetlen üveggel sem leltem már, sem paradicsomot, pedig titkon mindkettőre számítottam, hogy a sok egyéb mögött lapul még belőlük egy-kettő... úgyhogy ezekből irdatlan mennyiséget kell eltennem idén nyáron, mert az nem járja, hogy még a nyár beköszönte előtt kifogyunk belőlük.

És most pedig elmegyek egyedül moziba (vö.: önkínzás, vezeklés) Holnap pedig kirándulni (na jó, inkább várost nézni) a gyerekekkel. Derűre ború, ugyebár, nem lehet mindennap takarítani, ezt most ők is megértették.

2 megjegyzés:

  1. Inkább a kirándulás, mint a takarítás - belátták a gyerekek is?

    VálaszTörlés
  2. Akartunk mi is menni a városba, de nekem "sajnos" esik az eső így inkább olvasok:) - majd holnap....

    VálaszTörlés