Katakonda

Vigyázz magadra, ne törd el a karod! - búcsúzott A.-tól V., mielőtt tegnap elindultunk volna - külön-külön útjainkra, A. edzésre, mi pedig várost nézni. Vagy várat nézni. Hogy elébe menjek az izgalmaknak: a Bory várat. A gyerekeket még itthon megkértem, hogy olvassanak utána a neten és ismertessék majd az olvasottakat - nagyon profin megtették, ez az egyetlen hiba csúszott a dologba, a Katakonda. Amiből V. szerint több is van a várban.

Sokat hallottam már a Bory várról, főként azt, hogy egy őrült által összehordott giccshalmaz - így aztán nem nagyon igyekeztem látni. Aztán úgy alakult, hogy mostanában több emberrel is beszéltem, akiknek tetszett, meg úgy is alakult, hogy szerettem volna végre elbóklászni valamerre, de vezetni még mindig nem tudok, és egy valódi kiránduláshoz még nem is vagyok elég erős, bátor, stb., pláne nem vagyok az csak gyerekekkel, akik nem bírnának kihúzgálni az erdőszélre, ha mégis lerobbannék (bár már nagyon ügyesen jövök-megyek, minden segédeszköz nélkül) - viszont Székesfehérvárra igazán könnyedén el lehet jutni vonattal, kórház is van, úgyhogy magamfajta kétes stabilitású hipochondereknek épp megfelel úti célnak. Amúgy meg elég sokat járok oda dolgozni is, de a városból nem nagyon szoktam látni semmit. Szóval, egy szó, mint száz, kiválasztatott a helyszín, és anyák napja alkalmából anyukámat is megkérdeztem, van-e kedve velünk jönni, és volt, úgyhogy négyesben vágtunk neki.

Nem indult jól az út, mert Á. eléggé vonakodott jönni, V. pedig nagy boldogan egy gumigolyóval játszadozott - amit viszont rövid úton beküldött Kelenföldön a sínek közé, úgy látszott, a jókedvével, sőt, a józan eszével egyetemben (sírás, toporzékolás) - és ez a kedvetlenség így is ment jó sokáig, ugyanis Á. megéhezett (mert reggeli helyett itthon inkább focizni volt kedve), így aztán még a vonaton letolta a már amúgy is hisztiző V.-t, hogy miért nem hozta el a rántott húst magával - mert szerinte ez V. dolga lett volna, mert ő a lány. Isten bizony nem mi tanítjuk ilyen marhaságokra, A. sem!

Így aztán Székesfehérváron az első utunk egy boltba vezetett, hogy kiflikkel szerelkezzünk fel, és hogy majd később együnk (és én ezt komolyan is gondoltam, csak arra nem számítottam, hogy a vár környékén csak egyetlen étterem van, ami már első ránézésre sem volt túlzottan bizalomgerjesztő, a pincérekkel találkozva kifejezetten gáz, majd - miután mégis leültünk a kihalt teremben és halkan instruáltuk a gyerekeket, hogy maximum egy sajtos pizzát kérhetnek, a pincér felvette az italrendelést és öt perc múlva azzal jött vissza (italok nélkül), hogy még sincs hely náluk, mert a ballagásra készülnek - na, mindegy, ezzel inkább nyertünk, mint veszítettünk).

A várról: az építő ha nem is őrült, de megszállott és a vár maga ha nem is giccshalmaz, de erősen vitatható színvonalú építmény. Vannak nagyon hangulatos és vállalható részei és vannak valóban erősen giccsbe hajlóak - viszont: szerintem nincs ember, aki legalább gyerekkorában ne szeretett volna egy ilyen várat egy ilyen kerttel, teli (ilyen-olyan) szobrokkal, megannyi búvóhely, leshely, alagút, átjáró, torony, lépcső, ezer meg ezer felfedezni való - mindez akkora területen, hogy 11-12 éves gyerekeket vidáman el lehet engedni egyedül  bóklászásra. Á. és V. boldogan végigszáguldoztak kb. három órát toronyba fel, toronyból le, elbújtak, felbukkantak, bokrok alatt kúsztak, díszkútba másztak - szóval, igazán nagyon-nagyon jól érezték magukat. És mi felnőttek is - mert attól, hogy a művek (rengeteg festmény, szobor, dombormű, stb.) nem feltétlenül ütik meg a közönség elé bocsátás színvonalát (némelyik egyébként kifejezetten nagyon jó, egy része jó amatőr szint, egy része tényleg gáz) - szóval, mindezekkel együtt is döbbenetes, lélegzetelállító, fantasztikus, hogy gyakorlatilag egy ember (és szűk családjának) műve - és hogy a szerelem tényleg csodákra képes, mert egyszerűen hihetetlen, hogy egy emberélet alatt ennyi kézzel fogható dolog egyáltalán létrehozható - mintha napi 48 órában ontotta volna a műveket (kőbe vésett szerelmes verseket is, azok a legborzasztóbbak) - mindez (az egész vár és minden benne lévő mű) a szerelem  jegyében.

Aztán bent a városban ettünk, sokat gyalogoltunk, elértük a vonatot is, mindenki boldogan és elégedetten ért haza, mindketten azt mondták, érdemes volt elmenni, érdekes és jó volt - és hát ez volt a cél. És még A. sem törte el a kezét - jó nap volt, na.

Ma pedig V. szerzett egy újabb (bronz)érmet, és kaptam (a kertbe kiültetendő) virágokat is, úgyhogy az anyák napja is igazán jól sikerült.