2014. április 4., péntek

Ki(ny)írtam magam a választási rendszerből?

Előre bocsájtom, hogy mivel rettentő fontosnak tartom, a mostani hétvégén mindenképpen szeretnék élni választópolgári jogosítványaimmal. A valasztas.hu oldalon van rá lehetőség, hogy az ember online jelezze, ha nem ott akar szavazni, ahol amúgy kéne neki. Nos, én nem ott akarok - például mert nem ott leszek és sok plusz idő lenne odamenni. Ezért a megfelelő űrlapok (nevezzük ezt nyugodtan beszélő névnek) kitöltése után azt vártam - hogy mint írták - a megadott e-mail címen visszajeleznek, hogy a) elfogadták-e az átszavazási kérelmemet b) ha igen, akkor az átkért (szintén több szavazókörből álló) helyen mégis, hová is menjek szavazni és milyen okmányokkal igazoljam, hogy én átkértem magam és pont ide. Nos, mindez idáig nem jeleztek vissza, én pedig kezdtem aggódni, hogy a kitöltött űrlapokat valóban a távoli űrbe továbbították - így a honlapon megadott telefonszámot kezdtem hívogatni, hogy ilyenkor mi (a fene) van? Mert azt el tudom képzelni (sajnos), hogy ha ide nem is írtak be, onnan azért kihúztak - ami pedig csak akkor fog kiderülni, ha odamegyek és nem engednek szavazni, mert nem szerepelek a listán, de akkor már elment egy csomó idő feleslegesen és én nem fogom tudni, hová menjek szavazni. Szóval, felhívtam a megadott számot, ahol azonnal fogadta hívásomat a robot, aki azt mondta, minden vonaluk foglalt (értem, hogy miért, de talán gondolhatnának rá, hogy ilyenkor a) több vonal legyen b) ha felszabadul egy, akkor ők hívják vissza azt a számot, ahonnan nem tudták fogadni a hívást - de nem, ezek az opciók csak az én fejemben léteznek (kettős zárójel: nyilván azért ilyen nagy a fejem, mert sokféle opció és alternatíva szerepel benne sokféle alkalomra - és ezek sokszor kihasználatlanul maradnak és tovább tágítják a nagy fejemet)) - szóval, azt mondta a robot, hogy foglaltak, hívjam őket máskor VAGY várjak türelemmel. Nos, én a türelmet szerettem volna választani - de nincs valódi választás, a robot ugyanis kimondja a mondatot, mely szerint várjak türelemmel, aztán szinte hallhatóan odagondolja a mondat végi pontot, azután pedig bontja a vonalat. Nincs választásom. Már sokszor próbáltam (teszem hozzá, sok pénzért, mobilról). De nincs válasz, nincs választás. Ötlet?

2 megjegyzés:

  1. Jaj, ezek a robotok :) egyebkent en azt hiszem h lekestel az atjelentkezesrol, nem mult szombatig lehetett? En is atjelentkeztem, parizsban fogok szavazni, es mar meg is kaptam a konfirmalo emailt.

    VálaszTörlés
  2. Jaj, ötletem rengeteg, de csak csúnya szavakkal tudnám őket kifejezni, amivel kimeríteném a köztisztviselőhöz méltatlan magatartás fogalmát, kivel mit csináljon az a jobb sorsra érdemes robot.

    VálaszTörlés