2013. december 22., vasárnap

Nektek mindent elmond a pasitok?

Úgy tűnik, az enyém nem. Közel két évtizedes, a bizalom fényes ékköveiből épített kapcsolatunk látszik megingani. Elfelejtett szólni, hogy kidobta a diódarálót. Karácsony előtt! Á.-tól kellett megtudnom, miután egy jó órája kutattam az eszköz után. Apa szerint már nem volt jó, úgyhogy kidobta - mondta könnyed csevegőstílusban Á. És A. persze elérhetetlen ezekben a kétségbeesett, sorsdöntő pillanatokban, mert övvizsgát tesz V.-vel együtt. Erre hivatkozva egész napra kikapcsolta a telefonját. Este jövünk - mondta. Kíváncsi vagyok, a sikeres karatevizsga után képes lesz-e arra, hogy puszta kézzel morzsolja össze a diót a bejglibe. Akár még a mákot is.

Egyelőre hagymalekvárt főzök, így legalább van módom arra fogni keserű könnyeim. Holland hagymából - mondanom sem kell, nem jószántamból. De hát ez volt. Én meg az utolsó pillanat után döntöttem e pikáns gasztroajándék (nagyon trendi szó, igyekszem lépten-nyomon használni) mellett, így kénytelen vagyok (úgy tűnik, szintén alapjaiban ingó-bingó) elveim ellenére nemzetközi alapanyagokból dolgozni.

PS.: nos, megfőtt a hagymalekvár, nem lett olyan, mint amit az étteremben kóstoltam, de nagyon finom lett. Úgyhogy a lábas kimosása után most a sütőtök ehetővé tételével próbálkozom, hátha némi fűszert és gyümölcsöket hozzáadva, és az így kapott masszát chutneynak nevezve az is fogyaszthatóvá válik.

3 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Hát, ez nem derült még ki... azt mondja, nem azt dobta ki, hanem egy másikat. A másik valóban nem használhatatlan. Viszont sajnos az még mindig a fiókban van.

      Törlés
    2. Most mondja valaki, hogy ez nem a csodák napja! A diódaráló meglett (bár nem a helyéről került elő), A. megdarálta vele a diót. Továbbra is kérdés, vajon mit dobott ki.... mert Á. fantáziája ugyan szinte korlátlan, de azt nehezen tudom elképzelni, amint arról fantáziál, hogy az apja háztartási eszközt dob ki (és aztán meg is nevezi, hogy melyiket - bár aztán kiderül, hogy nem azt.... talán valami színben vagy formában, vagy más jellemzőjében hasonlót...)

      Törlés