2013. december 26., csütörtök

Karácsonykor olvasni

Karácsonykor olvasni külön csoda még a karácsonyon belül is. Előre elkészült minden (vagy majdnem minden), van kaja, nagyjából rend van, nem jönnek a fenyegető határidők (persze, volt már, hogy jöttek, de szerencsére azért nem az az általános), néha megyünk valahová vagy néha jönnek valakik, de mindegyik esetben újabb finomságokat osztunk szét és újabb finomságokkal leszünk mi is gazdagabbak - semmi dolgunk azon kívül, hogy olvassuk, vagy játsszunk, esetleg filmet nézzünk. Főleg olvasunk. Bebújunk a nagyágyba hárman-négyen, felteszünk a polcra egy-egy nagy bögre teát, vagy egy kis kávét, vagy bejglit, vagy bonbont, de akár még franciasalátát is - és nekikezdünk a karácsonyi olvasásnak. Olyan még sosem volt, hogy néhány új könyv ne került volna hozzánk karácsonykor. Így volt ez gyerekkoromban is és így van mostanság is.

Ezzel kezdtem:
http://www.libri.hu/konyv/khaled_hosseini.es-a-hegyek-visszhangozzak.html

Ez egy bestseller, amitől normál esetben inkább óvakodni szoktam, de mivel ettől az írótól a Papírsárkányokat jó néhány éve olvastam és kifejezetten tetszett, úgy gondoltam, jó választás lesz. Hát, nem volt az. Nem jó könyv, egyáltalán nem az. A nagyon pocsékaknál persze érdekesebb, de meg sem közelíti a Papírsárkányokat, szerintem nem más, mint elnagyolt (mind a szereplőket, az eseményeket, a helyszíneket, a kort tekintve), szándékoltan könnyfakasztó giccs. Az én könnyem nem fakadt, biztosan érzéketlen vagyok. Amihez nyilván hozzájárult a fordító is, akiről azt nem tudom megállapítani, hogy összességében milyen munkát végzett, de abban biztos vagyok, hogy a "vigyor, vigyorog" szó jelentésével csak egészen hozzávetőlegesen van tisztában, mert úgy használja a mosolyog, somolyog, nevet, kacag, hahotázik, elmosolyodik, félmosoly, és egyéb, most eszembe nem jutó szavak (igék és főnevek) szinonimájaként, mintha nem lenne nagyon határozott jelentésbéli különbség a felsoroltak közt. Nem tudom, hogy az eredeti szövegben hogyan szerepelnek ezek a szavak és kifejezések - de ha ott nincs köztük különbség az angol nyelv sajátosságaiból adódóan (nehezen tudom elképzelni), a magyar nyelvű szövegben akkor is kellene, hogy legyen. Irritálóan nem azt mondja ugyanis a fordító, mint ami az aktuális történetből épp következne - és mivel a regény egyik kulcsjelenete és sokszor visszatérő mozzanata is a kislány "foghíjas vigyora" (mármint a fordító interpretálásában), ez elég fontos kifejezésnek tűnik ahhoz, hogy nagyon érzékletesen azt adja vissza, amiről a szerző szólni szeretne - ugyanis a történetből is kiderül a végére, amit a józan nyelvhasználó végig sejt, hogy a valóságban arról van szó, hogy a kislány két metszőfoga közt van egy apró rés, ami semmiképp nem nevezhető foghíjnak, sem pedig a mosoly foghíjas vigyornak, ami (mármint az említett vigyor) a magyar fordítás szerint szinte babakorától kíséri a szereplőt egészen párizsi matematika professzor koráig. Brrrr. Mindazonáltal nyilván nem kizárólag a fordítás hibája, hogy a könyv nem jó (de simán el tudom képzelni, hogy az olvasmányos giccset a fordítás tette helyenként szánalmas giccsé, hiszen aki egy ilyen nyilvánvaló félrefordítást vagy félreértelmezést végigvisz a könyvön, attól sajnos kitelik, hogy nem ez az egyetlen idegesítő hibája)

(Itt nézhető meg az a fogak közti apró rés, amire megfelelő kifejezést kellett volna találnia a fordítónak:  http://www.storyonline.hu/szepseg_old/szexis_vagy_visszataszito/31176/) )

4 megjegyzés:

  1. hú, de gáz. Hihetelen, h ez a szüveg átment a lektoron, a szerkesztőn meg még ki tudja hány emberen keresztül és senki sem kapta fel a fejét. (Nem is tudtam egyébként h a Libri kiadással is foglalkozik.)

    VálaszTörlés
  2. Hát csessze meg, ez tényleg gáz...

    VálaszTörlés
  3. Khaled Hosseinitol olvasom éppen a A Thousand Splendid Suns-t, az nekem nagyon tetszik. Úgy hírlik, ez jobban sikerült, mint a papírsarkanyos vagy a hegyes....:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. sajnos csak magyarul vagyok igazán olvasásképes :( ha nem a vigyorgó szörny fordította (de már lefordították), megnézem egyszer!

      Törlés