2013. július 10., szerda

Ha menekülnünk kéne...

... csak V. iskolatáskáját kellene a vállunkra kapni. Mert abban minden van. Vagyis volt, míg ki nem pakoltam a szobaátrendezés ürügyén. Mint majd az alább felsorolt listából is kitűnik, nem szoktam táskaellenőrzést csinálni, bemondásra elhiszem, hogy minden benne van, ami kell, és nincs benne sokkal több tárgy, mint amennyi feltétlenül szükséges. Bár a táskát megemelve mindig is voltak bennem kételyek, hogy vajon V. és én azonosan értelmezzük-e az iskolában nap mint nap feltétlenül szükséges tárgyak körét. Ma úgy döntöttem, kimosom a táskáikat, mert ráfér mindkettőre. Csak előtte ki kellett pakolnom. V. táskájában (többek közt és a teljesség igénye nélkül) a következő dolgokra leltem:

tankönyvek, füzetek, toll (hozzávetőlegesen 20 db), színes és grafit ceruzák (alig megszámlálható mennyiségben), papír zsebkendő (úgy 30-40 db közt, többségük tiszta), egy szétszakadt nyaklánc gyöngyszemei és damilja, iránytű, két műanyag és egy fanyelű fém kiskanál, egy pár meleg kesztyű, másfél pár zokni, egy bugyi, egy kisolló, három db. húsz centinél rövidebb vonalzó, két hosszú vonalzó, egy fénykép rólam, három saját magáról, dolgozatok január és június közöttről, orvosi igazolás áprilisról, állatos matricák befőző gumival összefogva, állat alakú hajgumik szanaszét, egy tenyérnyi törött tükör, egy kisebb és egy nagyobb palack (üresen), néhány nejlonzacskó, tempera festék becsukva és vízfesték kibontva, zsírkréták, színes hajgumik és hajcsatok bőséges választékban, lakáskulcs, üvegkavics, műanyag pohár, kis képes kártyácskák, képes papír könyvjelzők, fociskártyák, művirág és letépett levele, két mágnesgolyó, rajzok, irományok, egy naplócska, egy kis jegyzetfüzet, egy kis selyemkendő, kisebb állatfigurák műanyagból, egy pici plüssnyúl, zacskóban keksz, ... szóval, hozzá képest Csónakos üres zsebű nincstelen volt.

1 megjegyzés: