azt imádom, amikor egy félig-meddig ismeretlen macska (a rokonék macskája, őt öntözzük, míg ők nyaralnak) felugrik az ablakpárkányra csak azért, hogy a homlokát az enyémnek simíthassa (nem vagyok ennyire alacsony, csak ülök), én nem kezdtem vele a haverkodást, azt vállaltuk csak, hogy ellátjuk étellel, itallal, a barátságot nem, de az meg szövődik szépen, a macska jóvoltából, meg a mi várakozó jóságunkból
egy idegen házban vagy lakásban
azt sosem értem, hogy miért nincs a mosogató szélén a mosogatószer meg a szivacs mellett olyan nyomkodós folyékony szappan is, meg jól látható helyen olló, és hogy mások miért dugják el a porszívót (mire megtalálom, inkább már valami betonsmirgli kéne), és hogy hogyhogy nincs liszt (vagy akkor hol van), és hogy egy erdei ház ablakán hogyhogy nincs szúnyogháló, legalább egyen (kettőn keresztbe), nappal szellőztetni forróság, este rovarinvázió (és nem túlzok, amikor invázióról szólok, a minap több tízezernyi kis izé bizonyította, hogy felelőtlen dolog nyitott ablakkal szellőztetni, inkább tüdőben kell behordani a frisset több fordulóval), szóval, nehéz az élet egy idegen házban vagy lakásban, a kávénk is fogytán (hoztuk), bolt meg nincs az erdőszélen, megint a városba kell menni
A szúnyoghálótlanságot én sem értem, de a Balatonnál valamiért nem szokott lenni a nyaralókban sem ... A macska meg csak használ titeket :) vagy hiányzik neki a családja és begyűjt egy kis simit ...
VálaszTörlésmegszeretett :)
TörlésAzt az öntözött macskát mutasd majd meg! Hogy hívják, Fehér Holló? ( Ugye nem haragszol meg az ugratásért?)
VálaszTörlésA szúnyogok ellen beválhat a füstölő, ill utálják a citromot, azt meg pláne, ha a célszemély előzőleg hagymát éspervagy fokhagymát fogyasztott.
majd ha hazaértünk, lesz róla kép, gyönyörű macsek :)
Törlésezek vmi muslinca nagyságú csípős legyecskék voltak, fekete felhőben jöttek, martak - másnapra a hulláik borítottak mindent (mérgező a vérünk?)
ja, és megvan az olló :)
:-D
TörlésNa, hálisten!
Minek Neked az az olló?