Mire odaértünk, délben, szinte zárva volt már a piac. A piacon öreg bácsi, bácsi előtt paprikák, vicces kódokkal jelölve a ládákon: e.s. cs., e.n. cs., é, é.z., cs.z., és így tovább. Találgattam a kódokat és válogattam enyhén csípős sárgát, édes sárgát, paradicsompaprikát - de az édes zöldnél megakadtam. Mert a többi kilóra ment, volt 200-ért és 400-ért is, meg közte minden más ár is, de az édes zöld darabra ment. Volt százért egyenes és hetvenért is, az göcsörtösebb. Csakhogy én többet akartam belőle egy-két darabnál, úgy meg aránytalanul drágának találtam.
én: mennyit kéne vennem ebből, hogy ideadja ötvenért? - kérdeztem a hetven forintosra.
bácsi: ???????
én: hány darabot vegyek, hogy elvihessem ötvenért? (nem vagyok túl jó alkusz, igazából szégyellem)
bácsi: ?????
vörösre festett öregasszony: mennyi ez a paprika?
bácsi: az kétszáz
vörösre festett öregasszony: és mi a frászért ilyen drága ez a zöld?
bácsi: mert túl könnyűek, nem éri meg 200-ért odaadni
vörösre festett öregasszony: darabra nem viszek
bácsi: kilóját négyszázért viheti
vörösre festett öregasszony: nem kell, drága
én: akkor ezeket kérem (tizet raktam egy zacskóba)
bácsi (leméri): kettőhatvan
én: köszönöm
bácsi: összesen akkor ezernégyhúsz (vettem egy nagy zsák cuccot)
én: A.! fizess légy szíves!
bácsi: viszlát
én: viszlát
A vörösre festett öregasszony is kilóra adná az elérhetőségeit? Ha darabra, akkor is megéri.
VálaszTörlésVidámabbnak hat ez az írás. Örülök!