V

V. napok óta készül: egy szívet vágott ki piros papírból, ráragasztotta a saját fényképét, meg két nyuszit, szíveket, virágokat, két kis csokit, és ráírta: Kedves B.! Szeretlek! V. És holnap majd odaadja B.-nek.

Csodálom V.-t, és irigylem is őt annak a félszeg kislánynak a nevében, aki én voltam. Én nemcsak azért nem mertem volna soha ilyesmit csinálni, mert akkoriban a valentin nap még csak az angolszász naptárokban létezett, hanem főként azért nem, mert rettegtem volna, hogy ennek az lesz a vége, hogy engem kinevetnek. Hogy kiadom a titkomat, amivel majd visszaél valaki. Hogy valaki szeretése egy olyan titok, amit nem lehet, nem szabad soha elmondani.

V. viszont pontosan tudja, hogy az ő szeretete valaki iránt az egy különlegesen szép és boldog dolog, aminek csak örülni lehet, és hogy nemcsak szabad, de el is kell mondani, hogy együtt örülhessenek neki. Remélem, mindig ilyen bátor lesz és mindig ennyire biztos abban, hogy a szeretete kiváltságos ajándék, amit bárki örömmel venne.