Ja, és én is kicsikartam

Mármint az ünneplést otthon. Mert bár mi nem tartjuk a valentin napot, mert eszünkbe sem jut, de azért mire hazaérek este, és egész nap azt láttam, hogy vörös rózsákkal meg plüss szívekkel hadonászik mindenki az utcán, akkorra azért bennem is felébred az igény valamire (rózsára valahogy mindig jobban, mint plüss szívre, mert igazából arra egyáltalán nem, de csoki például jöhetne), szóval, amikor hazaérek a frissen bimbódzó igényeimmel, akkor aztán mindig kiderül, hogy semmi ilyesmit nem várhatok, amit persze ráfoghatnék arra, hogy A. nem tömegközlekedik, de igazából nem ez az oka annak, hogy nem vesz semmit, hanem az, hogy előzetes megbeszélés és szerződéskötés nélkül is tudja, hogy egyáltalán semminek nem kell eszébe jutnia február 14-én (pláne, hogy azt viszont minden külön egyeztetés nélkül is igénylem, hogy 2-án és 24-én viszont legyen valami), szóval, hazamentem és ő épp egy mandarint fosztott meg a bőrétől, és én megkérdeztem, hogy ezt nekem lőtte-e és nyúzza-e épp valentin napra, és akkor még a kis fehér izéket is gondosan lehántotta róla, és úgy nyújtotta át nekem ünnepélyesen, én meg a kedvéért megettem az egészet fintorgás nélkül, pedig szörnyen savanyú mandarin volt.