A hűtlenség ára

Nemigen jártam ősz óta a kertben. Persze, néha ki-kinéztem az ablakon, azt is inkább hétvégeken, meg nagy ritkán kiszaladtam a komposztdobozzal is, de mikor elindulok itthonról, még sötét van, mikor hazaérek, már rég sötét van. És a hétvégék úgy elmennek, annyi minden van, tenni valók és mindenhová menni valók, hogy magyarázat mindig volt arra, miért kerülöm el, így aztán elhűtlenedtem és nem mászkáltam a kertben, persze, indokkal. Így esett, hogy a kert egyetlen hóvirága, egy kövérkés, igazán jó húsban lévő, szép példány anélkül bújt ki a földből, anélkül szökkent szárba, anélkül hozott bimbót és anélkül nyitotta ki a világra a szirmait, hogy én erről bármit is sejtettem volna. Megértem őt, de szíven ütött, hogy nélkülem is megy minden. A krókuszoknál és a tulipánoknál már résen leszek, a leveleiket már ők is kibújtatták a földből.