Hajnali hadgyakorlat

Földrengésre ébredtem. Ja, nem is. Csak a hülye telefonom izgett-mozgott. A francba. Másodikra sikerült hatástalanítani, egyben a földre verni néhány könyvet és a szemüvegemet is. A könyve estek előre, semmi gáz.  Amúgy meg mindegy is, még úgyis majdnem sötét volt. Ami azért durva, mert hol van még a jövő május a boldog madárcsicsergős, langyos hajnalokkal?  A félhomályos fürdőszobában szembejött egy nagyon ijesztő zombi. Megrémül ő is tőlem.  Ja, hogy a tükör és benne én. Köszi, világ.

Nyugtatom magam. Sokkal rosszabb helyzetből indultam, mintha például nagykabátban, menetfelszereléssel a hátamon oda lennék támasztva az ajtó mellé a falhoz, indulásra készen és csak lépnem kellene egyenesen előre, mikor jelez a gép. Még csak azt sem mondhatnám, hogy félkész állapotban voltam, hiszen nem elég, hogy pucéran aludtam még ma az egyszer a nyár emlékére, de nem volt kikészítve a felveendő ruhám (első nagy hiba), nem volt összerakva a táskám (második nagy hiba), nem volt előre összerakva a kávé (ezt csak kisebb hibapontnak veszem), hogy egy laza gombérintés után fel lehessen tolni a tűzre, vagy arra, ami a tüzet imitálja minálunk. Ruhákat ráadásul teljesen megváltozott körülmények közt kellett turkálnom, részben a hideg időre, részben a csukott szememre való tekintettel. Színharmóniákra majd figyelek, ha felsőbb szintre léptem, egyelőre megelégszem azzal, hogy a dolgok, amiket magamra húzok, nem az ágyneműk vagy a méteráruk fogalomkörébe tartoznak. Így aztán azt vettem, amit mostanában mindig szoktam, egy szoknya egy nadrág, vagyis nem, csak az egyiket valami pólóval, végül is eddig sem volt tökéletes az öltözékem, mert melegem volt benne, most jöhet az ellenpólus és mától ugyanabban fogok fázni, hát na és. Túl korán volt még, ez látszott abból is, a macska sem toporgott az ajtó előtt, remélem, nem fagyott meg az éjjel, csak aludt, ahogy szünidei macskákhoz illik. Reggel csináltam meg a mai kajámat is (harmadik nagy hiba), ez biztosan nem tartható így.

Aztán megnyugodtam, hogy ma még ugyan szar időt futottam, azt a vonatot, amivel Á. jól beér az iskolába, kétszeresen is elbuktam, a harmadik eresztés viszont késett, így arra vártam sokat. Így a második órát tudnánk becélozni (iszonyú hiba). Na de már tudom, mit kell tenni: előre elkészíteni a kajámat dobozba, a kávét a kör szélére állítani, ruhákat is este kell összerakni. Menni fog ez, gondoltam mosolyogva egy percig, majd lefagytam. Mert ma Á.-t  még nem ébresztettem fel. Persze, neki még egy hétig vakáció van. De vajon mikor kell felkelnem ahhoz, hogy Á.-t is talpra állítsam rogyadozás nélkül, ruhákat szereljek rá, bepakolt táskával sújtsam, előtte megfelelő mennyiségű és minőségű meleg folyadékot töltsek belé és esetleg valami reggelit is, meg pakoljak tízórait, azzal nehezítve, hogy szendvics nevű dolgot Á. nem eszik, meg még néhány egyéb triviálsan elvihetős ételt sem...

És akkor miben bízhatok? Látom, hogy esténként 30-40 perc elegendő lesz arra, hogy a személyes holmijaimat előkészítsem, bár emlékeim szerint esténként volt sem gyakori az üresjárat. Semmiképp nem tudom megspórolni viszont a reggeli zuhanyozást, fogmosást, öltözést, ha ébren szeretnék utazni, akkor a kávéivást sem kéne elbliccelni. És kockázati tényezőként minden reggel ott lesz Á. ébren vagy alva - nem tudom, melyik macerásabb, az alvót végigcipelni a városon vagy az ébrennek instrukciókat adni és azok betartását csekkolni (orrot fújtál-e, kezet mostál-e, tornazsák megvan-e). És még semmi sincs, még nincs eső, hó, jég, még kivilágosodik, mire indulunk, még nem kell télikabát és sarki túlélőfelszerelés, még nincsenek szakkörök, versenyek, vidéki munkák, még csak augusztus utolsó hete van és még csak szeptember első hetére gyúrok.