2012. június 26., kedd

Hogyan spórolunk?

Például úgy, hogy nem veszünk új porszívót. A porszívóvásárlás semmiképp sem tartozik a kedvenc időtöltéseim közé, úgyhogy egy cseppet sem bánnám a dolgot, ha nem romlott volna el a mostani porszívónk. Ami úgy került hozzánk Á. néhány hetes korában, hogy az akkori régi tényleg teljesen elromlott, én meg bepánikoltam, hogy az újszülött Á. pormérgezést kap, így leküldtem A.-t porszívót vásárolni, körülbelül azzal az instrukcióval, hogy az új porszívó kicsi legyen, könnyű és piros. Hogy? - csodálkozott A., aki  akkoriban engem ugyan már elég régen és jól ismert, de a vásárlási szokásaink akkor is, azóta is erősen eltérnek egymástól. Lehetőleg hasonlítson egy vidám katicabogárra - pontosítottam. A. a pontos instrukciókkal felvértezve elment hát, majd kisvártatva visszatért a szomszéd házban lévő porszívóüzletből egy kicsi, vidám, piros, egypettyes katicabogárra hasonlító szerkezettel. A neve ugyan megtévesztésül Draco, de tényleg édes kis jószág. Csak most elromlott egy kicsit, épp az egyetlen pöttyénél. Nem mondhatom, hogy használhatatlan lenne, mert a port továbbra is vidáman szívja, viszont immár nem lehet ki- és bekapcsolni, csak a dugót a falból és falba ki- és bedugdosni, ami nem túl kényelmes. Kibírjuk, mert nem rigolyásan gyakori hobbink a porszívózás. És mert A. azt mondta, hogy amíg a néhány hete vett drága papírporzsákkészlet el nem fogy (és nem fogy gyorsan, mert ürítjük), addig semmiképp ne álmodjak új porszívóról. OK, hát akkor nem arról álmodok, velem lehet beszélni.

Vásárláshoz adott instrukciók terén egyébként A. is erős: amikor ma reggel elindultam, megkértem, gondolkozzon ő is, mire van szükség, segítsen kitalálni, mit hozzak majd. Néhány másodperces intenzív koncentráció után azt mondta: én nem szeretnék semmit. Biztos? - kérdeztem. Hát - mondta ő - csak legyen itthon minden. Erre is okét mondtam, mi lenne ennél egyszerűbb?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése