Három nap

Ha három nap nálunk nem is ér fel egy esztendővel, arra azért elég volt, hogy:

- vezessek oda, meg vissza, meg ott összevissza, összesen kb. 600 km-t
- alaposan lebarnuljunk: Á. is, V. is és én is (és anyukám is)
- Á. és V. megtanuljanak felnőtt bringán bicajozni (bár nem akarták)
- együnk birkapörköltet, halat és pacalt is kovászos uborkával
- ráébredjek, hogy a habrolót egyedül én szeretem
- így életemben először négy habrolót egyek három nap alatt
- A. megutálja erre a hónapra a számára itthon hagyott 12 l hideg meggylevest
- lássunk egy tölgyfaerdőt azzal a felirattal, hogy "DINNYEVÁSÁR!!!!!"
- vegyek egy spenótzöld kapát, nyél nélkül
- betekintést nyerjek az Alföldön élők (vélt) olvasási szokásaiba a 399 forintért a(z imádott, mert kincsesbányák!) vegyesboltokban kínált könyvek segítségével
- háromszor is megtapasztaljuk a 40 fokos kánikulában is szinte üres strandot, és lássuk, hogy bizony a környék lakosságának nemigen telik ilyen luxusra

- megtudjam, hogy a helyi patikában lehetőségem nyílna arra, amit erre mifelénk sosem ajánlottak még fel: "Tisztelt Betegek! Személyiségi jogaik érdeke védelmében kérésre gyógyszerét külön helyiségben expediáljuk!" (mivel sokan voltak mögöttem is, nem éltem az alkalommal, sőt, nem is kérdeztem meg, Manci néni, vagy Terike, vagy Misu, vagy Zsiga bácsi szokott-e élni a külön helyiségben való expdiálás kétségtelenül emberbaráti lehetőségével)

- rájöjjek, hogy A.-nak a leghalványabb gőze sincs arról, melyik lehet a jobb és melyik a bal keze - vagy ha tudja, akkor valószínűsíthető, hogy... khm... a többségtől eléggé eltérő módon vezet (részletesebben: felhívtam A.-t egy majdnem tökéletesen sikerült tolatás után, hogy úgy megörültem, hogy háttal épp befértem a csak félig kinyitott kapun (mert a többiek a kapunyitást félbehagyva inkább szedrezni mentek), hogy a végén felszabadult örömömben kicsit jobban megnyomtam a gázt, hogy én is kiszállhassak végre, mint a többiek, így a bal tükrömmel fennakadtam a rosszul kinyitott kapun, így a bal tükröm letörött. A. válasza: nem baj, azt úgysem használod semmire. én: a bal törött le, .... mondom a bal! hallom - így A. - abba úgysem nézel bele soha... A baaaaal!!!!!! ha én vezetek, én is azon az oldalon ülök, amin te is szoktál, ha te vezetsz.... A.: értem, nem vagyok hülye.... jaaaaaa! hogy az úttest felőli? az gáz!... és másnap reggel megismerkedtem a helyi autószerelővel. Nagyon rokonszenves, már az előtt is az volt, mielőtt azt mondta volna, hogy az ilyen kis munkákért nem szoktak kérni semmit)

- egy macskával és két tíz év körüli gyerekkel, meg néhány diplomával, több ezer levezetett kilométerrel,  jó néhány családi torta megsütésével, több tízezer oldal elolvasásával, és több száz oldal leírásával, jelmezek tömkelegének megalkotásával, felelős  állással, rendszeres havi fizetéssel a hátam mögött (hogy a többi nevezetes és névtelen dolgot fel se soroljam, nemmondommeg, hány évesen, de istenbizony nagykorú vagyok) valahogyan egyszer csak kiérdemeltem, hogy végre saját(!), három egyedből álló kulcscsomót kapjak a szüleim Tisza parti vályogházához (mondjuk az is rögtön kiderült, hogy anyukám már két éve másoltatta, de akkor valamiért megharagudott, így nem adta ide, viszont azóta a kert mindkét kapuján lakatot cseréltek, így a három kulcsból álló csomón csak egyetlen olyan van, a házé, ami még rendeltetésszerűen használható... de örülök szüleim abbéli bizalmának, hogy hisznek abban, hogy gyalogosan vagy autóval akár, de bármikor átugratok a kerítésen...)
- és hogy elmerüljek az emlékek világában