(kis kitérő a szabadságkérésről: ti vajon szoktatok-e abból a célból szabadságot kivenni, hogy a munkahelyi munkátokat végezzétek ez idő alatt? megelőlegezek néhány nemleges választ, majd folytatom: én sem. A főnököm viszont azzal a feltétellel szeretett volna szabadságra engedni, ha ez alatt az idő alatt is hiánytalanul elvégzem a munkámat. Elég elutasítóan reagáltam, végül mégis kaptam egy napot mára. Várnátok-e ti ilyen előzmények után a holnapi négyszemközti megbeszélést?)
Szóval, ma reggel kilenc éve megszületett V. És rögtön nagyon szép volt, ami azonnal látszott rajta, és rejtett magában már akkor is néhány olyan tulajdonságot, amelyek nem látszottak azonnal és amelyekre csak az idő múlásával derült fény.
Az nagyon hamar kiderült, hogy gyönyörű a mosolya. Nem váratott sokáig magára az a felfedezés sem, hogy óriási akaratereje van. Aztán hamar kiderült, hogy mindig akar valamit. Nem mindig azt, amit én szerettem volna, sőt. És azt addig próbálja kitartóan elérni, míg csak nem sikerül neki. Így ült és napokon belül állt is fel hat hónaposan. Aztán elkezdett helyet változtatni, hét hónaposan járni, egyéves kora előtt beszélni. Első mondata néhány héttel az első születésnapja után így hangzott: "bácsi piros motoron!" Másfél éves korára már videófelvétellel bizonyítottan jó órás monológokat adott elő az asztal tetejére állva, élénken gesztikulálva, többek közt használva a következő kifejezéseket: "szerszámos ládám is van" "pénzem is van, a pénzemet a zsebemből kifizetem" "virágos kertem is van, a nagymamát oda meghívom, mert a nagymama a kedvencem" "kulcsom is van, a kulcsomat a zsebembe teszem" "nézd, színes ceruzák, ezt most kiborítom" "ne legyél szomorú mamikám, összeszedem" És én nem voltam szomorú, mert összeszedte tényleg, mert V.-nek nagyon fejlett az empátiás készsége (legalább is kis korában, amíg nem kezdett el kamaszodni, addig még az volt). Ötévesen megtanult olvasni, mert Á. csúfolta, hogy még nem tud. Kétéves kora óta rajzol, színesen, lendületesen, ötletesen, egyre jobban - és nagyon kitartóan, így nem véletlen, hogy már gyűlnek az oklevelekkel bizonyított eredményei is rajzból. Nagyon okos, könnyen tanul. Ha akar. Nagyon lusta, ha arról van szó, amit nem szeret csinálni. És vannak nemszeretem ügyek körülötte. Nagyon szorgalmas abban, amit szeret. Már főzött egyedül néhány dolgot, mert főzni szeret. A rózsaszín bőrönd, amit ma kapott, épp ezért tartalmazott például egy zöldséghámozót is, hogy tudjon velem krumplit és zöldséget tisztítani. Hiszitek vagy sem, boldog ujjongásban tört ki a láttán. Kapott peonzát is.
(Kis kitérő a peonzavásárlásról: V. felírta nekem, miket szeretne a szülinapjára. Többek közt peonzát. Miiiiit???? - kérdeztem hülyén. Peonzát - válaszolta ő, úghy, ahogy a nagyon nehéz felfogásúakhoz beszélnek mások. OK, mondtam én, és elmentem a játékboltba. A papírt persze nem vittem, így azzal kezdtem, hogy leégettem magam a boltban: Jó napot kívánok, keresek valamit, aminek nem tudom a nevét. Élőlény? - próbált barchobázni a boltos. Nem, ez egy tárgy, egy izé, talán raszputyin? amit el kell dobni... kasztonya? valami ilyesmi neve van és pörög... grizeldisz?... ilyesmi. Erre a boltos azt mondta: maga peonzát keres, jöjjön, odavezetem! és tényleg, peonzát kereshettem, mert V. ujjongott)
Sokszor ujjong boldogan, nagyon tud örülni. De a haragjától az isten mentsen meg mindenkit, mert ha dühös, a haragvó tenger elbújhat mellette, a fúriák szelíd kezesbáránynak látszódnak vele összehasonlítva. Aki hisztizni látja, boldogan ad hálát az égnek azért, mert nem az ő gyereke. És sokáig bírja, kitartó ebben is. Nem egyszer elindult már világgá, bátor. Ügyesen mozog, jól mászik - ugyanakkor gyakran töri össze vagy sebzi meg magát túlzott vakmerőségében. Feljegyzi, hány könyvet olvasott már és melyek azok. Szeptember óta körülbelül a hatvanadiknál tart. Nagyon szeret velünk aludni, ami nekem is finom érzés, míg rugdalni nem kezd. Nagyon erős lábai vannak, bizonyára a sportoknak köszönhetően, így hatalmasakat rúg. Imádja a macskákat, ő maga is egy cica, sokat babázik, jól úszik. Nagyon rendetlen, bár Á.-t meg sem közelíti ebben és engem sem ér utol e téren. Kedvenc színe a lila, de a sok rózsaszín mellett szívesen hord kéket vagy zöldet is. Minden jól áll neki. Szépen énekel, szeretünk együtt énekelni. Olyan, mint egy erdei tündér. Azt hiszem, sikerült a világ legszebb és legjobban hozzáillő nevét megtalálnom neki, ma is csak ezt adnám. A szülinapjára dobos tortát kért, gyümölcslevest és palacsintát. Ma este a torta teljesült (bár csak boltból), majd hétvégén is lakomázunk egyet a szülinapja alkalmából, amikor jobban ráérek főzni. Ma nagyon korán kelt és későn feküdt, hogy minél tovább tartson a várva várt szülinap (én is így szoktam, és másban is hasonlít rám). Isten éltessen, édes kicsi tündér V.!
A rózsaszín bőrönd (Á. olvasatában: jééééé, gurulós iskolatáska!) a tulajdonosával:
a rózsaszín bőrönd az egyik lakójával:
és V. díszes haja:
És egy kép, amit V. csinált ma: a "legengedelmesebb hívem, ha azt kérem, erre nézzen, erre néz, nem mozog, nem pislog, ugye, milyen kedves?"
Boldog Szülinapot V.! Csak tudnám, hogy a V. mit takar, de a ma írtak alapján talán Villő? Jó lenne ha az lenne, nagyon szeretem ezt a nevet:)!
VálaszTörlésKöszönöm V. nevében is :) Akinek a nevét sajnos nem árulom el, de nagyon szép, hozzá illő név, az már egyszer biztos :)
TörlésIsten éltessen kicsi Lány!
VálaszTörlésIsten éltessen!
Köszönöm neki s magamnak is :)
TörlésIsten éltesse! Nagyon szép haja van :)
VálaszTörlésKöszi :) igen, mert a kirándulás és az ünneplés közt volt egy fellépéssel kombinált vizsgája is, ahová szép haj kellett :) (máskor is próbálok szép copfot csinálni, de nem mindig fűzöm teli szalagokkal)
TörlésEz szép volt. És utólag is boldog szülinapot. Most megyek és megnézem mi az a peonza.
VálaszTörlésNagyon boldog születésnapot V!
TörlésOlyan jó volt olvasni, büszke lehetsz a kislányodra:-)
(rózsaszín bőrönd, mint ajándék engem is foglalkoztat egy ideje, praktikus, főleg, hogy el lehet benne rejteni a többi ajándékot is - olyannyira, hogy én karácsony előtt az utazótáskákba teszem a faalávalót)