Mert kedvem (úgy értem, az indulataim) inkább ahhoz lenne. Törni-zúzni, pofán rúgni. Megérdemelnék. Lehet, meg is teszem egyszer. De most legyen inkább február.
Ez a legigazságosabb hónap a maga mértéktartó 28 napjával, egyszersmind a legzabolátlanabb és a legizgalmasabb is a négyévenkénti szökéssel - véltem gyerekként. Mert februárban születtem. Idén V. tortát fog sütni nekem. Meglepetéstortát, míg én majd olvasgatok. Úgyhogy A. is tortát fog sütni nekem, ami elég nagy és merész ugrás a kolbászos melegszendvics, a mézes kenyér és a sült virsli szentháromsághoz képest. Mascarponés almatortát kértem. Már hetek óta rejtegetik a gyerekek az ajándékaimat, már hetek óta izgulok miatta, hiszen mindennap elmondják, hogy már csak mennyit kell aludnom, hogy megkapjam. Aludnék egyébként sűrűbben is én, ha rajtam múlna. És holnap még a tavaszjelző medve is kijön a barlangjából - és gyanítom, hogy visszarohan még sok hétre, pedig a születésnapom után azonnalra a fényes tavaszi virágzást várom. Mert hiába szeretem a februárt elméletben, ahogy öregszem, a hideget egyre jobban és jobban utálom gyakorlatban. Mostanra a feladtam már azt az elképzelést is, hogy egy morzsányi szépség vagy csinosság legyen rajtam, egyetlen dolgot tartok már csak szem előtt: minél kevésbé szeretnék fázni. A nadrágom alá már nem harisnyát, hanem melegítőgatyát veszek, dupla zoknit, sapkátsálatkesztyűt, és a legnagyobb nagykabátot. És ezekben is alszom. És mégis szeretem a februárt. Várom a meglepetéseket és várom az én igazságos, hideg, szép hónapom után a tavaszt.
Láttam ám már idén hóvirágot! És nagy zöld, bolyhos bimbókat növelgető tulipánfát. És mogyoróbarkát. És hideg ide vagy oda, a macskák kőszobormentes kecsességgel járnak-kelnek a világban.
És Á. megfelelően sok pontot szerzett az írásbelin.
NAGYON BOLDOG SZÜLINAPOT!!!
VálaszTörlésPUSZI:
Sz. T. P. & G.
Nagyon köszönöm! (és gondolok én is rátok)
TörlésIsten éltessen!
VálaszTörlés(Az internet arctalanságát kihasználva bevallhatom, hogy jómagam jégeralsót hordok. Az egyik négybetűs német diszkontbn vettem pár hete, sportaláöltözetként árulták, de nem kell rázni a rongyot, nyilvánvalóan jégeralsó az, nem más!)
Köszönöm :) Máris jobban érzem magam a duplagatyámban, hogy tudom, más is vetemedik ilyesmire :))))
TörlésIsten éltessen! Ezek szerint van olyan idő, mikor az ember újra elkezd emlékezni a szülinapjára, de jó hír.
VálaszTörlésA férjem azt mondta, hogy még nézni is fárasztó, mikor öltözködöm, annyi réteget teszek magamra. (Pedig a nagy pocakom is hőszigetel.)
Köszönöm neked is! Nem tudom, megfelelő minta vagyok-e a szülinapok emlékezésének mérésére, én mindig szerettem a szülinapok/mat :)))
TörlésHú, nagy hassal nagyon nehéz lehet ez a hideg! Nálunk Á. megszületett még a nagy hideg előtt, V.-vel meg a nagy hideg idején még viszonylag kis hasam volt.