Az internet veszélyei

Az elmúlt szűk két hétben legalább háromszor olvastam az internet különböző, egymástól teljesen független zugaiban az itthon nyílt valódi francia pékségről, ahol a bagettek, a kenyerek, a sütemények, a szendvicsek, az illatok, a hangulat, a kiszolgálók, a pék, a minden, de minden annyira, de annyira francia, hogy olyan igazából csak Franciaországban létezhet. Így aztán ma, amikor épp arra esett dolgom, felkerestem a helyet.

Vonzott, mert Franciaországról, az ottani ételeket, italokat is beleértve nagyon kellemes emlékeim vannak. Sajnos csak egyszer jártam ott, de akkor öt hétig autóztunk keresztül-kasul az országon, és egy-két napot minden nagyobb tájegységen töltöttünk. Mindenhol kevesebbet annál, mint ami elég lett volna, de mindenütt helybéliek vendégeként, akik nagyon-nagyon kitettek magukért, és annyi, de annyi érdekes, meg gyönyörű, meg jellegzetes helyen jártunk a segítségükkel, sokszor olyan helyeken is, ahová a turisták maguktól általában nem jutnak el. És főztek nekünk, és éttermekbe vittek, úgyhogy végigettük Franciaországot. És Franciaország emlékezetesen nagyon finom ország! Úgyhogy muszáj volt azt  gondolnom, hogyha ilyen rövid időn belül ilyen gyakran belebotlom véletlenül az interneten az a' table nevű hely dicséretébe, akkor az nem lehet véletlen, mert nekem oda el kell mennem, mert ott a helyem.

Hát, helyem végül nem volt ott, mert iciri-piciri a hely, és úgy látszik, mások is olvassák az internetes zugokat. De ezen a pici helyen tényleg annyi csodálatosan gyönyörű édesség és sósság és franciaság van felsorakoztatva, és annyira méltatta mindenki a mindennél tökéletesebb ízeket, hogy elvitelre azért kóstolkodtam. Egy lazacos-spenótos valamit, mert a lazac is meg a spenót külön-külön is a gyengém, együtt egyenesen ellenállhatatlanok. Meg vettem egy édes mazsolás csigát, mert azt gondoltam, hogy azt nagyon konkrétan össze tudom hasonlítani azzal, ami általában itthon kapható és nem francia. Már tudom, hogy nem érdemes hasonlítgatni amúgy, mert égbekiáltóan egyértelmű a sorrend.

Mert igen, szerintem is csak szuperlatívuszokban lehet beszélni azokról az ízekről. Mennyei volt mindkét kóstoló. És persze drága, nagyon drága, így ha mostantól mindennap arra kanyarodnék, akkor sem engedhetném meg magamnak, hogy mindennap megkóstoljak valamit. Így aztán nem is kanyarodom arra ezentúl sem naponta... de vágyakozom.  Nagyon. És már ki is néztem, mikor kell feltétlenül arra járnom megint. Köszi, internet, megint annyi az önmegtartóztatásnak!