Betegnek lenni egyáltalán nem jó, semmilyen betegség sem. Az enyém most épp a torokfájás felé tolódik a fejfájás felől, a köhögés felé a lázasság felől. Még mindig pocsékul vagyok, de már másképp. Lám, van változatosság, ami nem gyönyörködtet.
Viszont aludtam több, mint tíz órát egyben. Péntek óta kétszer is. És aludtam napközben is. És még a mai napon is erre készülök. Van restanciám bőven.
Ma reggel pedig, torokfájást enyhítő szert keresvén (nem találtam) rendbe raktam a gyógyszeres ládát. Nem doboz, láda. Hatalmas és átlátszó falú, hogy könnyű legyen keresni benne. Könnyű is. Csak megtalálni nem az épp azt, ami kéne. Kidobáltam belőle mindent, ami lejárt (egy nagy zacskóba, amit elviszek majd a gyógyszertárba leadni, amikor veszek torokfájást enyhítő szert). És közben emlékeztem.
Mintha csak valami abszurd nosztalgiarendezvényen vennék részt. Csak nem a zeneszámok követték egymást, és nem olyan emlékek, hogy erre a számra lassúztam először (gőzöm sincs róla, mikor és kivel lassúztam először), ezt hallgattam, mikor megpillantottam ixet vagy ipszilont (gőzöm sincs róla, mit hallgattam, mikor megpillantottam ixet vagy ipszilont), ez szólt, mikor először csókolóztam (erre azért emlékszem, de épp nem szólt semmi mesterséges, inkább csak tücskök és szúnyogok).
Szóval, az emlékek jöttek szépen, egymást követve: ezt a kúpot akkor kaptuk, miután először hallottuk Á.-t 10-11 hónaposan krupposan köhögni. Emlékszem a jeges rémületre, hogy nem tudok mit csinálni, és mindjárt megfullad. Aztán a kúpot sosem adtuk be neki, másnapra kiképeztem magam alternatív kruppgyógyászatból, de mindig mániákusan vittem magammal, hátha muszáj lesz. Sokára nőtte ki Á. a kruppot (igazából pszeudokruppot), és még mindig nagyon ijesztően ugatva tud köhögni. Mint én. Anyukám sokszor mesélte, hogy én is kruppos voltam, pokrócokba csavarva, ölben vitt be éjjel a kórházba, ahol gégemetszéssel fenyegették, azt mondták, hagyjon ott, majd meglátják, mit tehetnek. Nem hagyott ott, hazavitt és napokig ölben hurcolva sétált velem a hideg utcán, én takarókban, ő a totális kimerültségben. Én is így tettem Á.-val: bundazsákba raktam és sétáltunk.
Aztán krémek: oltás hűtésére, atópiás dermatitiszre, napkiütésre - ezek V. miatt kerültek hozzánk. Mert a legkisebb, bármilyen külső hatásra is azonnal kiszáradt, kipöttyösödött, felhólyagosodott, viszketett. Egy érzékeny bőrű borsószem királykisasszony. Persze, végül a krémek többségét nem kentük rá, csak amennyit nagyon muszáj volt. Ő nem krupposan köhögött, hanem asztmásan. Ez az apai vonal.
Ampullareszelő. Hogy féltem Á.-nak is, V.-nek is odaadni a K vitamint. Kanálból adtam, de féltem az esetlegesen belekerülő apró üvegcserép miatt, hogy hátha nem veszem észre.
Köhögéscsillapítók és lázcsillapítók. A felnőtteknek szólókat dobtam most ki leginkább, a gyerekeké sajnos el szokott fogyni, még úgy is, hogy nem itatjuk őket ezzel nyakló nélkül. Akkortájt használtuk a legtöbbet, amikor az ovit elkezdték, aztán egy évvel később, mikor ideköltöztünk: Á.-nak épphogy elmúlt a tüdőgyulladása, amikor költöztünk. Aztán az első éjjelt azzal töltöttük, hogy megpróbáltuk kihívni a helyi ügyeletet (nem sikerült), mert sikított a fülfájástól. Rá két napra kijött rajta a bárányhimlő. Két héttel később V.-n is. Addigra Á. a második tüdőgyulladását nyögte. Azóta viszont alig voltak betegek, súlyosabb semmi, úgyhogy ha semmi más jót nem is találnék benne (nagyon jó itt, mindenestül!), akkor is újra és újra kérném és támogatnám a belváros mihamarabbi elhagyását. Ma már A. sem menne vissza, de nem volt könnyű rávenni, hogy kijöjjön.
A köptetők jobban fogytak minden más szernél, szinte üres üvegeket dobtam ki.
Sebhintőpor, jód. Nem kellettek, szerencsére. Nagyobb sebesülés nem volt. A kisebb sebesülésekre meg elégnek bizonyult a tiszta víz meg az idő. Nem a vasfogú, hanem amelyik begyógyít.
Kiváltott, de be nem adott antibiotikumok. A régi dokinkkal lehetett egyeztetni: felírja, de én csak akkor adom be, ha... Többnyire nem kellett. Ez a mostani nem tárgyal, nem egyeztet, kötelez rá. Én meg nem váltom ki, vagy ha kiváltom is, nem adom be. A gyerekek állapota azt mutatja, nem teszem rosszul.
Utazásokra gondosan beszerzett, de soha ki sem bontott hashajtó, hasfogó, hasfertőtlenítő. Örülök, hogy nem kellettek, ne kelljen egyik sem sűrűbben, mint eddig!
Torokfájástalanítót persze nem találtam, így tovább iszom a mézes teákat, és majd holnap veszek valami szopogatós tablettát, mert az bezzeg mindig elfogy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése