Volt a napokban egy osztálytalálkozó, az olyan sokadik, hogy emlékszem még arra, mikor a szüleim mentek az ugyanennyiedikükre, és én meg ilyesmikre gondoltam:
hogy fogják majd megismerni egymást az osztálytársak ENNYI év után????
egyáltalán, MIRŐL beszélhet ennyi CIKIS ÖREGEMBER???????
hiszen már MINDENT elfelejtettek akkorról...
hogyhogy még a tanáraik is mennek?????? 100 évesen??????
és egyáltalán MINEK ekkora felhajtás????
most:
én megismertem mindenkit, engem is megismert mindenki (még szép!)
az osztálytársaim kicsit megöregedtek (szegények!)
én nem öregedtem meg úgy, mint ők (még szép!)
különféle dolgokról beszéltünk, pld. kisebb és nagyobb gyerekeinkről... és azokról, akiket még esetleg bevállalnánk.... igen, én is
a régi dolgokról, amiket NEM FELEJTETTÜNK el (bár nem feltétlenül emlékszünk ugyanúgy ugyanazokra a dolgokra...)
a tanáraink is bőven élnek és dolgoznak még, bár nem jöttek el (jellemző)
Mivé váltunk?
lett belőlünk tanár, tanácsadó, pszichológus (2), szociológus, könyvelő (2), informatikus (3), adminisztrátor (4), jogász, életművész, gépkocsioktató, idegenvezető, biztosítási ügynök (2), könyvtáros, mérnök, bejárónő, közgazdász, külkereskedő, és még ki tudja, mi
sokaknak nincs egy gyereke sem, van egy-, két- és háromgyerekes is, mindegyik fajtából több is, a legtöbben minimum egyszer elváltak már, folyamatban is van legalább két válás, sokan kipróbálták a munkanélküliséget, de tudomásunk szerint mindenki túlélte, egy él tartósan külföldön
volt, akivel most beszélgettem életemben először, és meglepetésemre rokonszenvesebbnek és érdekesebbnek látszott az egész társaság, mint anno
Öregszem és szelídülök.
Az egyéves osztálytalálkozónkra, mikor még ott tartottunk, ezt írtam:
Mindenki arcán nyájas a kín,
Ezért nekem kínos e nyáj.
Az életművészt kifejthetnéd kicsit...
VálaszTörlés...és nyugtass meg, hogy nem Te vagy! (Nem egy régi szerelmed az? -semmi, csak eszembe jutott egy figura az életemből...) :-D
Neeeeem! se nem én vagyok, az amúgy is férfiszakma :) se nem volt szerelmem, mert noha valóban okos, ami vonzana, de link, nagyképű és megbízhatatlan - ami közül mindhárom egyenként is kizáró ok. (ezzel kb leírtam azt is, mivel foglalkozik: ezer dologba belefog, beetet másokat is, de semmit sem csinál végig, viszont benne hagyja a projektjeiben az általa behúzottakat) Amúgy jóindulatú, kedves, nagyon megnyerő, de pasinak sosem kéne (plusz külsőleg sem az esetem, kicsit sem)
VálaszTörlés