2024. október 11-én, születésének épp a 80,5. évfordulóján. Már tudtam, hogy nagyon közeli, hogy elmenjen, de erre nem lehet igazán számítani. Nagyon fáj. Nem az a legjobban, hogy most meghalt (az is), hanem hogy mennyire sok szenvedéssel teltek az utolsó évei. Az utolsó tíz éve. Eleinte azért, mert ő már tudta, mi pedig még nem. Aztán látszódni kezdett a demencia, de alig indultak meg a vizsgálatok és a kezelések, alig kezdtünk el kezdeni valamit, hogy lassítsuk, kitört a covid és ez rengeteget rontott mindenen. Örülök, hogy sikerült idén márciusig otthon tartani, otthon ápoltatni - mert március óta ez a gondozóház rémes volt. Talán már otthon is rémes lett volna. Sokat romlott az állapota, és otthon nem tudta már vállalni senki. Az utolsó napokban mindennap ott voltam nála - és előtte is gyakran. Örülök, hogy szabadságot vettem ki, hogy vele lehessek. Békés volt az arca - de végtelenül szomorú vagyok, hogy nem érinthetem őt meg többé.
2024. október 12., szombat
2024. október 7., hétfő
abszurd kérdések órája
- Küldjem kórházba? Megbeszélték vele, hogy mit szeretne ilyen esetben?
- Mármint a tíz éve demens anyukámmal, hogy mit tegyünk majd, ha már a világból szinte semmit sem érzékelve haldoklik? Mégis, mikor kellett volna erről szót ejtenünk? Tíz éve, amikor ő még tagadásban volt a betegségét illetően, mi pedig semmit sem tudtunk a lehetséges kimenetekről? Még hetven sem volt...
- És miben egyeztek meg vele?
- Hogy utálja a kórházakat.
- De orvos volt, ha jól tudom...
- Épp ezért biztosak lehetünk abban, hogy komolyan gondolta
2024. október 5., szombat
Egy szegény és gonosz ország foglyaiként élünk
https://telex.hu/belfold/2024/10/05/szabalysertes-palackok-osszegyujtes-birsag-orfk
2024. szeptember 29., vasárnap
A barátaimról, akik bár állítják, hogy vannak, még sincsenek (sokan)
Ma az történt, hogy készült velem egy hosszabb interjú, ami szerintem jól is sikerült, így fűnek-fának eldicsekedtem vele. A fészbukon is, persze, de azért sok embernek elküldtem személyesen is, mert a fb algoritmus nem biztos, hogy a barátom, és sosem tudom, kinél bukkanok fel a hírfolyamban, vagy kinél nem. Hogy a fb-on ki látta, ki sem a büszke fejemet, azt nem tudom - de azt, hogy azok közül, akiknek személyesen is elküldtem ki látta, azt látom. És hogy a fb-on ki írt legalább egy elismerő szót, azt egy kezemen meg tudom számolni. Akik lájkolták, azokhoz már talán a lábujjaim is kellenének. Azok közül pedig, akiknek személyesen küldtem el... nos, azok szóra sem, lájkra sem méltatták. Hogy mennyire esik szarul? Nagyon.
Ennek kapcsán gondolkodtam el azon is, hogy először elszomorodtam, hogy milyen kár, hogy a szüleim már nem láthatták. Aztán rájöttem, hogy mindegy. Nem ez volt a legnagyobb siker az életemben, és azokat sem tették szóvá szinte sosem. Persze talán mostanra pozitívan változtak volna, ha nem haltak volna/betegedtek volna meg úgy, hogy már nem észlelnek semmit. És hogy ez mennyire esik szarul? Nagyon.
Biztosan én sem vagyok mindig figyelmes, sem barátként, csak családtagként - de úgy érzem, igyekszem tudatosan figyelni arra, hogy az legyek. Nah, mindegy is. Nem hagyom, hogy elrontsák a napomat - csak újra detektálom, hogy szinte senkitől nem várhatok szinte semmit.
2024. szeptember 18., szerda
Történelmi lehetőség elmulasztása
Szeptember 15-én volt fél éve, hogy bezártam - adódott volna a nap, hogy újranyissak, de nem éltem vele. ESzembe sem jutott épp aznap. Igazából nem tudom, akarok-e kinyitni. JObban végigondolom a dolgaimat, ha írnom kell róluk, meg is maradnak az utókornak (már amennyiben lesz utókor egyáltalán)
2024. szeptember 13., péntek
péntek 13
Ennek sem szoktam nagy jelentőséget tulajdonítani. De az meglepett, hogy néhány nap alatt tél lett, ronggyá áztam, aztán a konferencián, ahol ma jártam, megkönnyebbüléssel vegyes döbbenettel érzékeltem, hogy fűtenek. Fűtenek, és nekem jólesik. Örülnék, ha nem mára vettem volna Elefánt koncertjegyeket 1) azzal, hogy V. eljön velem (de nem ér rá) 2) eljön velem A., aki egy kicsit sem vágyik oda, de így a 10,5 fokban, esőben én sem (különösen, hogy néhány hete estem* egy nagyon furát (nagyon nagyot is egyben)), aminek következményeképp a jobb térdem megszűnt térdként funkcionálni. Fáj és nem hajlik, de még el sem bír.
* igazából nem ért földet sem a térdem, sem a csuklóm, vagyis állva hömbörödtem vagy 20 métert - de nyaktól bokáig kificamodtam. Totálisan. Talán még az ízlésem is. (a jegyet egy hónapja vettem, az nem érintett az ügyben)
Sinkronicity
Gondolom, eddig is tudtam, hogy léteznek barna autók, de nem tulajdonítottam nagy jelentőséget nekik. Tegnap óta viszpont folytonosan barna (ugyanolyan árnyalatú barna) autókba futok bele (képletesen), mert keresztezik az utamat (korántsem képletesen, de jók a reflexeim). Tegnap óta 5 barna autóval volt afférom. Elég legyen már!
2024. szeptember 12., csütörtök
értetlenkedés
Miért muszáj mindenkinek babfőzelékkel a gyomrában meghalni?
kifejtés:
anyukám nem akar már élni, nem eszik, nem iszik, de az intézetben otthonban nem lehet nem enni, sőt, nem lehet csak gyümölcspürét sem enni (amit tőlem elfogad), hanem rántásos főzelékpürét kell tolni vacsorára (is). Állítólag nem mondhatok le erről az ő nevében. Gyalázatos, szörnyű, szívfájdító. Nem akarom, hogy folyton megtömjék valamivel.
2024. szeptember 6., péntek
új rakott krumpli
Gyerekkorom óta kedvenc ételeim egyike a rakott krumpli, mindig úgy készítem, ahogy anyukám csinálta - mert nem igényel változtatást, tökéletes. Ezért nem is a hagyományos rakorr krumplit változtattam meg, csak alkottam egy újat - és ez is igen jó.
Egy félsütős tepsihez elegendő főtt krumplit felkarikázok, a masszában megforgatom (massza: 4-5 nyers tojás, sok! só és minimum fél liter tejföl vagy most joghurt jól összekeverve vagy turmixolva), lerakom a tepsiba, szórok rá rengeteg nyers spenótot, illetve tettem hozzá egy fél póréhagymát is karikázva, morzsolok rá (egy csomag) feta sajtot, rárakok újabb 20-30 dkg spenótot, és a masszás krumpli másik felét (és a maradék masszát is ráöntöm), sütő, 190 fok, jó fél óra - negyven perc. Hát, isteni lett. Szerintem pld lazachoz köretnek is jó lehet, de magában is nagyon oké.