2023. február 24., péntek

évforduló

nem, nem a háborúra akarok ma gondolni (bár nyilván gondolok, mert rémes, hogy létezik), hanem magunkra, A.-ra és rám, mert ma 27 éve találkoztunk először (mert nagyon jó, hogy létezünk és akkor még ki gondolta volna, hogy nem utoljára?) ma ünnepelnünk akartunk - megint Bécset néztük ki, egy kiállítás, egy ebéd, némi csavargas - ehhez képest harmadik napja úgy ugatok, mint a vadszamár, fájnak a végtagjaim és a hajam, és az is nehezemre esik, hogy fél órát ülve töltsek - feküdni viszont a köhögéstől nem bírok, már teljesen összerázódott az agyam, lassan kitölthető krémlevesnek.

2023. február 20., hétfő

Félek

Félek a tűztől, félek a víztől,

Félek a hótól, félek a jégtől,

Félek a téltől, félek a nyártól,

A megszületéstől, a pusztulástól.

Félek az AIDS-től, félek a ráktól,

Félek a fűtől, félek a fától,

Az iskolától és a tanártól,

Az ébredéstől, az álmodástól.

Félek a szextől, félek a lánytól,

Félek apámtól és félek anyámtól,

Félek a rendőr gumibotjától,

És félek az isten haragjától.

Félek a zajtól, félek a fénytől,

Félek a csendtől és a sötéttől,

A kísértetektől, a szellemektől,

Az állatoktól és az emberektől.

Félek a vértől, félek a tűtől,

Félek a drogtól, és félek a fűtől,

Félek az újtól, félek a mástól,

A megérkezéstől, az elindulástól.

Félek a Naptól, és félek a Holdtól,

Félek a rossztól, és félek a jótól,

Félek a sorstól, a csillagoktól,

És félek, félek önmagamtól.


De most leginkább mégis a KH banktól, ahol hamarosan inkvizíciós vizsgálatnak vetik alá anyukámat, és vagy az fog kiderülni, hogy ha összekötözve a folyóba dobják, fennmarad a vízen, mint a boszorkányok, és akkor meg kell ölni mondjuk máglyán, vagy lesüllyed a víz alá, de akkor ott is marad amikor nem vagyunk vele, akkor jó pénzért szennyes pénzt mos patyolat tisztára az alvilágnak, vagy az, hogy nemhogy aláírni nem tud, de a nevét sem tudja megmondani, úgyhogy nem tudják majd azonosítani, ezért maffiózónak nézik és a banktörvény értelmében zárolják a számláját és kénytelen lesz a híd alá költözni és lékhorgászatból meg vadkacsavadászatból fenntartani magát, mert ha nem jutok hozzá a nyugdíjához, nem fogom tudni fizetni a költségeit.


P.S.: de a nyári PUF koncertre már megvan a jegyem, szóval, oda mindenképp elmegyek

2023. február 19., vasárnap

A hétvége () telt

azt akartam mondani, hogy eseménytelenül, de hát nem, vagyis ha nem volt esemény, mitől vagyok ilyen végtelenül fáradt? Egy esemény utáni tablettát kávét szívesen megittam volna, de mindkét nap jócskán délután jutottam csak hozzá. Miközben tényleg nem volt semmi.

Szombaton a szüleimmel ebédeltem. Vagyis ők velem. Apám 86 kiló - engem nem érdekel különösebben, de miután minden alkalommal többször is elmondja, ha beszélünk vagy találkozunk, gondoltam, feljegyzem. A vérnyomása is rendben van, boldog az élete. Szerinte örüljek én is a szerencsémnek. Örülök, de azért megpendítettem, hogy talán munka is lehet benne. Igaz, neki tényleg szerencséje van.

Másnap ismét átjött ebédelni - addigra levágtam anyukám haját. Kérdeztem is apámtól, észrevette-e az új frizurát. Igen, látom, hogy anyád fodrásznál volt - mondta. Te vitted el? - szegezte aztán nekem a kérdést. Nem, én vágtam le a haját - mondtam. Te? Nem gondoltam volna - csodálkozott. Inkább gondolta azt, hogy anyukám fodrásznál járt. Aztán még azt is mondta, hogy ő világ életében pontos volt, mint egy svájci óra. Nekem sosem volt svájci órám, de ha úgy járt volna, ahogyan apámra számítani lehetett bármikor is, hamar a szemetesben végezte volna, mint teljesen alkalmatlan és javíthatatlan szerkezet. De azért ha választani lehet majd az alzheimer és apám optimizmussal megrakott, a korábbi történésekhez nyomokban sem kapcsolódó (de amúgy nagyjából koherens világképpel bíró) betegsége közt, ez utóbbit szeretném. Gondok, egykori hibák, bűnök, tévedések, huss - moindent a ferencjózsefi minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve típusú gondolatok uralnak.

Gasztrobekezdés: szombaton savanyú kapros káposzta leves húsgombócokkal és zöldbabfőzelék egyben sült fasírttal, vasárnap brokkolikrémleves és gombás borsos sertéstokány galuskával - utána maradék nyári diófagyi és raffaello golyók (anyukámmal elmentem vásárolni, úgy örült, mintha a vidámparkba vittem volna és a raffaellós dobozon megakadt a szeme)

Az új autómat imádom, teljesen odavagyok érte, olyanok az ablaktörlői, mint a gazellalábak, és intelligensen gyorsabban töröl, ha jobban esik az eső, ötösben felmegy a hegyre dombra három személlyel is, ahol a másik már csak kettesben bírta - és hát gyönyörű.

Lenne mit pamnaszkodnom is, de inkább aludni fogok.

2023. február 16., csütörtök

Coming soon!

Az előzetes már elérhető:



SBO

A napom eddig:

Hajnalban írt anyukám gondozónője, hogy az éjjelt a sürgősségin töltötte, ezért ma (és még vagy egy hétig) biztosan nem tudja ellátni anyukámat. Intézkedtem egy sort, hogy mi legyen - aztán felhívtam a főnökömet, hogy azokra az időszakokra mentesítést kérjek, amikor nekem kell mennem.

A főnököm felvette a telefont, de elég fojtottan szólt bele. Kérdeztem, mi van - azt mondja, a sürgősségin* ül trombózisgyanúval. Persze. lássam el anyukámat, a munka várhat.** Belesuttogtam a telefonba, hogy köszi és bocs, hogy zavartalak.

És felhívtam egy másik kollégámat, hogy átbeszéljünk néhány szakmai kérdést meg hogy kicsit ventilláljak a két SBO-s esetről. Nem vette fel, de később visszahívott. Rohanásban van, mert az éjjelt a sürgősségin*** töltötte, mert a férje rosszul lett, most is még vizsgálják.

Azt hiszem, ma már nem merek mást felhívni, hogy ventilláljak - és remélem, olvasva nem terjed. Köszönöm, hogy leírhattam, remélem, sem ti, sem a szeretteitek nem kerültök a sürgősségire.



* egy másik

** egy része igen, egy másik részét majd megoldom hajnali kettőtől ötig fejenállva ahogy szoktam

*** egy harmadik helyen

Felsül

A napokban láttam a neten barangolva valahol rántott rizses sajtgolyókat (vagy sajtos rizsgolyókat) - mint az olasz arancini (amit még sosem kóstoltam). Úgy megkívántam, mint amit a terhesekre mondanak (nem vagyok terhes, ráadásul én terhesen extrán undorodós és hányós voltam) - szóval, úgy éreztem, hogy nem élem túl a (tegnapi) napot, ha nem ehetek rántott rizsgolyót. Spoiler: túléltem. Úgyhogy főztem egy kis friss maradék rizst (mert maradék rizsből készül), zacskósat, mert az van készen a leghamarabb. Lereszeltem kétféle sajtot, egy üde Goudát és egy füstös Karavánt, összekevertem tojással, hozzáadtam a(z addigra már kihűlt) rizst, vizes kézzel gombócokat formáltam, a gombócokat prézlibe (magyar hangja: zsemlemorzsa) forgattam, olajat forrósítottam, a bebundázott gombóckat a forró olajba helyeztem és vártam a csodát. A csoda azonban nem jött el, a gombócok totál szétúsztak a forró olajban, a sajtok olvadásakor kikerülő víz miatt az olaj extrém  spriccelésbe kezdett, le kellett kapnom a tűzről. Ekkorra már meglehetősen elment a kedvem a sütögetéstől, de ugye ott állt a masszában egy heti fizetésem reszelt sajt képében, szóval nem lehetett kidobni. Felfűtöttem a sütőt és a maradék masszát a hajamra sütőpapírra kentem, és 180 fokos fordulattal a sütőben sütöttem aranybarnára. Mivel addigra mindenki halál éhes volt, megettük a kis jóakarattal ropogósnak mondható sült sajtos rizst, de  hát jó azért nem volt.


Nálunk akkora köd van, hogy beszakad alatta az aszfalt.

2023. február 15., szerda

Sürgetés

Ropog a hó a balerinacipős lábunk alatt, ahogy fagyizni viszem a külvárosba kolléganőmet, Zsuzsát, csodálkozik, hogy ez hogy lehet, mikor náluk a hegyen nem esett, ránevetek, hogy nem minden jobb Budán amikor rádöbbenek, hogy úristen, már február 16-a van, és én még idén nem mostam fogat. Török egy hatalmas jégdarabot egy pocsolyából, tükörként próbálom használni, de a fogaim szép fehérek, úgy látszik, láthatatlan lepedék van rajtuk - gondolom - mert azt érzem, hogy azonnal fogat kell mosnom. Erre fel is ébredek. nincs poén, nem volt teli a szám nyúlszőrrel, homokkal, hernyókkal, semmivel - de azért elmentem rögtön fogat mosni, hogy megnyugodjak. Megnyugodtam.

2023. február 14., kedd

utóirat

a hétvégi sóbarlang és/vagy az ebéd során A. újrafertőződött és már az én torkom is fáj - de hétfőn népes buliba vagyunk hivatalosak. én még előtte dolgozom (napi 20-100+ emberrel való intenzív légúti kapcsolat) + egyetemre is megyek (mert bár mindkét gyerekemnél március 6-án indul a második szemeszter, nálunk már februárban). remélem, anyukámat nem fertőzöm össze semmivel a hétvégén - apámnak mindegy, mert folyton bolyong (állítólag busszal jár, de már többször elszólta magát, hogy autót is rendszeresen vezet)

2023. február 12., vasárnap

relax

Elmentünk egy sóbarlangba hogy A. hetek óta tartó masszív köhögése enyhüljön végre. Ma derült ki és - állítólag a lehetetlennel határosan - rögtön ki is próbáltuk, hogy milyen nagyszerű a sópárában élő zenére  relaxálni, miközben gyönyörű vetített természeti képeket nézhet az, aki el nem alszik (én nem aludtam). Vettünk sóbonbont is - ez tényleg egy sótartalmú  (cukormentes) cukorka - köhögés ellen jó (de viszonylag finom is) Aztán ebédeltünk a Biang bisztróban (ez is Wang- üzemeltetés) nagyon csípős és kevésbé csípős levest, hogy felmelegedjünk. Aztán itthon már csak a karácsonyfát kellett leszedni (A.-nak és Á.-nak), én pedig házimunkát* ígértem cserébe azért, mert nem dolgoztam, csak szaglásztam a finom gyantás levegőt (igen, még mindig isteni illata volt). Sajnos még van némi munkám is (a szakdolgozatról nem is beszélve), úgyhogy ha eddig láblógatással telt is a vasárnap, most ideje belehúzni.


* főzés, mosás, mosogatás - de a macska a mosógép mellé vackolta be magát, nincs szívem felébreszteni, inkább blogot írok

2023. február 11., szombat

nincs hangom

összetörte a földrengés

az jár a fejemben napok óta, hogy csak az elmúlt néhány évet nézve hányszor kellett nagyobb csomag adományokat összekészíteni (és hálás vagyok azért, hogy megtehettük, hogy mi készítünk össze másoknak és hogy nem mi szorultunk rá másokéra) - és hogy mennyi katasztrófa történik a világban "magától is" és hogy milyen mértékben felelős az ember a tudatlansága, a kapzsisága miatt nem elkerülhető természeti katasztrófák áldozatainak a számáért, vagy a vírus létrejöttéért és kezeléséért, és a háborúkért - és hogy vajon hol lett volna vagy hol van, hol lesz az a pont, ahol hatékonyan bele tudtam volna szólni vagy ahol még bele tudunk szólni abba, hogy mikor lesz már vége a mérhetetlen szenvedéseknek, hogy hogyan lehetne olyan világszintű (ó, tudom, utópia, bilibe lógó kéz meg a világot megrontó ábrándozás) együttműködés, amikor egyszer tényleg a világ (ember, természet) valódi, szükségletei szerinti jólléte számít, amikor mindenki megelégedne a kényelmes, de habzsolás és dőzsölés nélküli jólléttel (én vajon megelégednék-e kevesebbel, vagy miről tudnék jó szívvel lemondani? - miközben pontosan tudom, hogy a mi életünk is túlzónak látszik a világ nagy részéről)