Oh!

Állítólag mindent (de mindent!) le lehet tölteni az oktatási életutamból*, csak az ügyfélkapun kell hozzá átbújni. Gondoltam, rajta, rajta! - de úgy tűnik, leszakadt a pajta, és bent maradt a macska. 

Első lekérdezés:

OKTATÁSI ÉLETÚT - Az oktatási életút adatainak összeállítása egy kis időt vesz igénybe, az adatokat a megadott e-mail címre kiküldjük.

Második lekérdezés:

OKTATÁSI ÉLETÚT - Az oktatási életút adatainak összeállítása a vártnál hosszabb ideig tart. Kérjük, hogy térjen vissza később a felületre!

Harmadik lekérdezés:

OKTATÁSI ÉLETÚT - Az oktatási életút adatainak összeállítása egyelőre sikertelen, ennek okát vizsgáljuk. Kérjük, hogy térjen vissza később a felületre!

Először azt reméltem, találok még vagy tíz államilag finanszírozott, elfeledett félévet a rendszerben - de lassan kezdek izgulni**, hogy egyáltalán megtarthatom-e legalább a pénzért vett fizetős féléveken szerzett diplomáimat vagy kérdés nélkül visszarugdalnak a startvonalra az első elemibe általánosba.

* Validálta: Edit Cancel

** Amiatt nem izgulok, hogy a létezésemet is kétségbe vonják, mert a betegútjaim mérföldkövei sokasodnak és szaporodnak***

*** ha kérhetek egy kis drukkot a friss mammográfiás eredményem negatívvá nyilvánításához, azt köszönöm, máskülönben (egy időre?) csúnyán megszaporodhatnak a kórházas bejegyzéseim. Vagy megszűnhet a blog - ezt ti sem akarhatjátok.

álom és szimbolika

Azt éreztem álmodtam, hogy V. sötét és üres szobája csontig hatolóan fáj, mintha a semmibe hullanék, úgy gyötör az a fekete lyuk, aludni sem bírok a rettentő fájdalomtól - aztán amikor felébredtem, akkor kiderült, hogy (ismét és még mindig, lassan két hete folyamatosan) a fogam fáj iszonyatosan. És az is kiderült, hogy mindig mélységesen nagyon szomorú vagyok amiatt, hogy V. elköltözött* - pedig tudom, hogy örülnöm kéne inkább, hiszen önálló**, felnőtt nő, aki megél a jég hátán, megáll a saját lábán***, és hogy ő boldog ott, felelősen él, ez az élet rendje, bárcsak mindenki megtehetné - és hogy nekem mégis beleszakad a szívem, hogy milyen iszonyú gyorsan eltelt az az idő, míg velünk élt.

* de most Á. szülinapi ünneplése után itthon aludt, amit nem használtam ki eléggé

** pedig amikor (mindkettejüket) évekig szoptattam, és ölben aludtak el, és hordoztam őket, és nem mentünk nélkülük nyaralni (mert jó volt velük lenni) és V. még kisiskolásan is legszívesebben velünk aludt (és mi hagytuk), akkor mindenki azt jósolta, hogy nem fogom tudni soha kilökni a szoknyám alól (sem őt, sem Á.-t),  hogy örökké babák maradnak, mert ezt nem lehet így, anyuka, értse már meg, hogy soha nem lesznek majd önállóak, időben el kell kezdeni levágni a szárnyaikat és magukra hagyni egyedüllétre nevelni őket De én boldog vagyok és büszke vagyok magamra, hogy minden kárálás, szapulás, sopánkodás és beszólogatás ellenében is úgy csináltam, ahogy nekünk jó volt. Atyaég, hogy sajnálnám most, hogyha akkor másokra hallgatva elmulasztottam volna mindezeket!

*** általunk igen, de közpénzekből nem támogatva

képzelt párbeszéd a karácsonyi ajándékokról

- anyukám mit kapjon?

- egy csomag kétrétegű színes szalvétát?

- nem lesz a kevés?

- biztosan nem, ha kaphat még egy éttermi százas csomagot is...

- hát, jó... és te mit szeretnél?

- én idén nagyobb ajándékot kérek... egy... nem is, inkább két nagy csomag három rétegű luxusvécépapírt

-  két tízes csomagot a három rétegűből????

- nem! két húszasat

- nem jó helyette egy új autó? régen úgy szeretted volna lecserélni a régit...

- nem, idén végre valami igazán komoly ajándékot szeretnék kapni!

a fájdalom elvette az eszét

és bébinurofennel próbálta gyógyítani magát.

Véletlen volt, nem figyeltem, csak azt akartam, hogy múljon el a méregpohár és szakadjon már le végleg a fejem ne fájjon. Most, hogy reggel megtaláltam a forterapidot, ami 400-at ér (szemben a bébinurofennel, ami 100-at) már kicsit bizakodóbban nézek a jövőbe. Csak azért nem mondom, hogy fancsali pofával, mert ragyogok. Á. 21 éves lett, és az ő (és V.) létezése (meg persze A.-é is) olyan isteni boldogsággal tölt el mindig, ha rájuk gondolok, hogy enyhül a még a fogfájdalom is)

Azt álmodtam, megvédtem egy terhes nőt a buszon, akit késedelmes felszállás miatt büntetőkalodába zártak, és nem hagytam abba, addig dörömböltem a buszvezető ajtaján, míg ki nem nézett (freudian iszonyú nagy fogai voltak) és én el nem mondhattam neki, hogy veszélyezteti a baba életét és az anya egészségét is (persze a vezető csak röhögött a nagyon hosszú fogaival, nem történt érdemi változás a kalodába zártakkal) - én mégis igenis büszke voltam magamra, hogy nem hagytam szó nélkül, bár senki sem állt mellém (mert hát a szabály tényleg az volt, hogy aki későn száll fel, az kalodában utazik - oké, ez szerintem a körülöttem lévő, de legalábbis az általam érzékelt valóságról is elmond ezt-azt)

bulldogpofi

Ma megint a fogászati nyűgjeim kerültek előtérbe (visszatértem az eredeti fogorvoshoz, mert jó, csak nehezen elérhető és tömeg van - ma délután ötre volt időpontom, iszonyatos rallys sprinttel odaértem - fél hét után kerültem sorra) - a múlt hétfői piszkálgatás után szombatra lettem így-úgy fájdalommentes (sok nurofennel) - a mai újabb tisztítótűz után úgy érzem, hogy egy dagadt, leffegő pofájú kutyára hasonlíthatok - és hát kutyául szenvedek. Nurofen után is. Az agyam is kifolyik a fülemen. És nagyon fáj.

Hamupipőke kettős élete

És aztán tegnap, miután jól kipanaszkodtam magam, hogy engem semmi fény sem ér el az élet naposabbik oldaláról, elmentünk moziba. Én akkor is imádom a mozit, ha kommerszebb filmet nézünk meg - de tegnap este erre esélyünk sem volt, mert minden film, amire rákattintottam, a horror kategóriába tartozott, én pedig nem csak soha, semmilyen körülmények közt nem nézek horrorfimet, de nem is értem, hogy valakit mi vihet rá arra hogy nézzen (ugyanitt épeszű magyarázat kerestetik arra, hogy miért olvasok mégis (időnkét véres) krimiket - igaz, én azokon a lapokon csukott szemmel és villámgyorsan hajtok át, ahol történik valami, semmiféle testi szenvedésre nem vagyok vevő - a lelki nyavalyák és lelki nyavalyások ezzel szemben érdekelnek - hát, biztosan subaguba, zsákfolt, olyesmi). Szóval, nagy nehezen kiszúrtam végre, hogy olasz filmfesztivál van, úgyhogy megnéztük a Puskinban egy olasz filmet - nyilván olaszul, ami nekem mindig plusz boldogság (bár felirat nélkül egyáltalán nem boldogulnék, de a szórványosan felismert szavak is boldoggá tesznek), sőt, utána volt egy beszélgetés a rendezővel és a főszereplővel, azon is maradtunk. Csodálatos volt, most ismét sokág bírom majd nyafogás nélkül moziba akarok menni. A szomorú része az - oh, nálam mindennek van szomorú része, alkatilag szomorúságra vagyok kódolva, de ez tényleg szomorú, nemcsak én érzem így - hogy utoljára a covid előtt Bezzeggel beszéltük meg, hogy elmegyünk együtt moziba az olasz filmnapok alkalmából. Nem mentünk, és ez a lehetőség ebből a világból végleg elveszett. Szerintem még mindig alig múlik el nap anélkül, hogy ne gondolnék rá. Szóval, tegnap úgy gondoltam, kicsit helyette is nézem a filmet. Halálmegvető bátorsággal (vagy full felelőtlenül?) maszk nélkül. Aztán már a metrón sem vettem fel - ilyen lassan három éve nem fordult elő. Ja, amúgy a film jó volt - szóval, ha jövőre bemutatják, érdemes megnézni. Több filmet is próbálok megjegyezni, amit majd el kell kapnom, ha egyszer néhány év múlva esetleg játsszák. A nyolc hegyre például mindenképp felmásznék beülnék. Most pedig kalandra fel, ködös erdőben vakon vezetés világszám következik (nekem ez is horror).

Napi betevő

Úgy érzem, mostanában eléggé beszűkültek a témáim -  régebben vicces gyerekeim voltak, olvastam, dolgoztam, utaztam, barátkoztam - most meg vagy fáj valamim, vagy túl kevés a pénzem, vagy főzök. Még ez utóbbi tűnik a legjobbnak (bár eléggé nagyüzemi konyha stílusban nyomom). Mentségemre szóljon, hogy permanensen szorongok, és ezek a témák kiválóan megfelelnek ennek reprezentálására. Rettentően magányos műfaj ez. Gondoskodni a szüleimről, akik évek óta nem kérdezték meg, hogy hogy vagyok. Anyukám nem tud már ilyesmit kigondolni, apámnak sosem volt rá igénye. A kívülállók nem értik. Nem nyomasztom folyton ezzel a környezetemet. De elég szar, hogy kábé a kutyát sem érdekli, hogy bírom. Sehogy, leépültem szellemileg, hogy robot lehessek. Nem tudom, kit mi vonz ide, de a napjaim fénypontját jelenti, amikor látom, hogy mindezek ellenére is olvastok, ez már majdnem olyan, mintha valaki észrevenne.

Márton napi ludas mese

Havonta egyszer szoktam feltölteni anyukám hűtőjét, mélyhűtőjét, kamráját, egyéb tereit - ilyenkor egy hónapra előre vásárolok (omg) és főzök is. A hétköznapokra (persze és szerencsére) nem, csak a hétvégékre. Nagyjából négyre-ötre. Mélyhűtöm, aztán aki hétvégén megy, az ezek közül az ételek közül válogathat. Mert csak a hétközbeni gondozó főz, a hétvégi nem és a tesóm sem, ha ő a soros, ők maximum rizst, krumplit, tésztát készítenek köretnek. Már nagyon gyors vagyok. A paradicsomos káposztát megfőztem a héten, az oldalast megsütöttem tegnap, ma készítettem resztelt májat, gulyás levest, zeller krémlevest, gombalevest, pörköltet, túrós sütit (babapiskótával), franciasalátát (bolti majonézzel), egybesült fasírtot, bolognai szószt, gombás-tejszínes csirkemellet - nettó három óra volt (a fasírt még sül). Kivagyok, mint a liba.

Egy kicsit még mindig menő vagyok

Ha megnőttek is a gyerekeim, időnként még mindig emberfeletti fura dolgokat tételeznek fel rólam.

Á. süteményt* süt, amihez almát hámoz. Egy almát tudatlanságomban felfaltam már előző nap (de vettem helyette másikat) - különlegesen zamatos alma (amit én vettem, az hiába szép, egyáltalán nem annyira édes és ízletes). Kérem, hogy az almahéjakat ne a komposztdobozba tegye, hanem külön egy tányérba.

Á.: ki akarod vonni?

én: ?

Á.: a pektint?

én: ???

Á.: azért kéred el az almahéjakat, hogy kivond belőle a pektint?

én: nem... le akarom forrázni és meginni almateaként**

Á.: azt hittem, kivonod a pektint

* valami japán recept alapján vajastésztát gyúrt, aztán almakockákat megfőzött tejszínes karamellben és azt tette töltelékként a tésztába, együtt megsütötte - isteni finom lett (sajnos nem nekünk csinálta, így csak kis kóstolót adott)

** és tényleg ez történt, ma reggel ittam meg, még a kávé előtt - édes, ízletes rózsaszín almatea, nem kell bele semmi egyéb, mint a (finom) alma héja és víz

papírforma

Nos, a tavasszal "ellopott" néni helyett már a nénitolvaj van bejegyezve ikerszomszédként. A rendőrség és a gyámhatóság szerint is teljesen rendben volt, van, lesz, hogy egy ember, aki egy éve még nem ismer egy öregasszonyt, csak megveszi annak a vidéki házát, aztán a pénzt, amit az öregasszony itthon tart a párnája alatt, néhány héttel később közösen teszik be a bankba (?), onnantól kezdve az addig úton-útfélen minden szomszéddal beszédbe elegyedő, de idegenek felé bizalmatlan néni hetekre, hónapokra eltűnik a házból, ha néha felbukkan, akkor a korábbi segítőitől, szomszédaitól riadtan menekül, velük soha többé szóba nem áll, viszont az idegen ember felújít, átépít, majd megjelenik a tulajdoni lapon, mint tulajdonos. Hát miért nem tudja elképzelni, hogy megszerették egymást? - kérdezte rosszallóan a rendőrsrác. Mert szerinte én gyanakvó vagyok, de igenis vannak tündérmesék. Én hiszek a mesékben - és a mesékben megjelenő gonosz, számító, hatalom-és vagyonéhes szörnyekben is. A nénit több, mint másfél évtizede ismerjük, láttuk, hogy fordult ki magából a bácsi halála után, és biztos vagyok benne, hogy ez a pasi (mármint az új szomszédunk) egy elég gátlástalan csaló. De lepapírozta, papíron minden rendben, szóval, lépjünk is tovább.