Fáradt vagyok

Az elmúlt három napban a ringló, a füge, és a szilva mellett eltettem 10 kiló paprikából és 6 kiló paradicsomból lecsót (28 üveg), illetve 8 kis üveg paradicsomot fermentálódni bazsalikommal és fokhagymával - és még szemezek a kövér porcsinnal, mert most gyönyörűen virul, félek, nehogy kiszáradjon, mire hazajövünk. Meg kimostam, kiteregettem és leszedtem mindent. Meg mosogattam. Meg útiterveket készítettem. Most már csomagolnom kéne, de kábé jártányi erőm sincs. Az is nehezemre esik, hogy várjam a nyaralást. Ez elég szörnyen hangzik. Azt hiszem, mire nyolcvan éves leszek, legfeljebb a fal fog kifesteni engem, nem én a falat.

Étkezési Modul Felhasználói Kézikönyv

Hiánypótló mű. Van Étkezési ügyintézők számára írott kötet és van Szülőknek és Dolgozóknak szóló kötet is. Ha eddig nem ismertétek volna. Rend a lelke mindennek. Étkezzetek egészségesen rendszerszinten meghatározva. Kell néhány szakszerűen kitöltött és elfogadtatott nyilatkozat is hozzá, gondolom, ezzel maximálisan egyetértetek. Ezzel is. Én hülye meg azt hittem, az ember befizeti az ebédet és már készen is van. Még szerencse, hogy a gyerekeim már kifutottak a KRÉTA-korból és NEPTUN-osok lettek. 

Az erő

ami ahhoz kell, hogy elharapjunk egy szelet sült marhahúst, épp elegendő ahhoz is, hogy a nyelvünket harapjuk el. Tudok beszélni, de fáj. Ennél nagyobb bajom persze ne legyen - de mindennap van valami kevéssé kedvező. Ma eltettem 19 üveg ecetes, fűszeres szilvabefőttet, holnap meg kéne birkóznom a lecsók első nemzedékével (reggel piac, aztán konyha - esténként úgy zuhanok be az ágyba, mintha bányában dolgoznék, és nem csökken, sőt, nő a kupleráj körülöttem  - miközben a néhány hónap híján nyolcvan éves nagynéném kipakolta a konyhájukat, mert kifesti. Ő maga, létráról. A nagyszobát - mint mondta - már mégsem vállalja be, pedig tervezte. Hát, én sehol sem vagyok hozzá képest, örülök, hogy a legszükségesebbeket megcsinálom itthon. Nem, azt sem mind. Nem nagyon érdekel a házimunka, a többségük teher)

Egyébként szerintetek mennyire kell szorgalmasnak lenni?

A hit hegyeket mozgat meg, a gyűlölet házakat gyújt föl

Eh, persze, hogy a szomszéd. Az, aki ellopta a nénit. Ami a rendőrség szerint rendben van, mert le van papírozva szépen. Az, hogy a néni nem teljesen beszámítható, nem baj. A papírozás állítólag már korábban elkészült. Ez számításaim szerint akkor lehetett, amikor még nem ismerte ezt a "férjét", akivel állítólag együtt él. A néni 85, az új szomszéd 40 körüli. De az ismeretségüket bizonyítani nem lehet - szóval, lett egy új szomszédunk. Aki először kiírtotta a kerítés mentén a növényeinket, aztán ellopta a szép kis fakerítésünket, aztán egy háromméter magas bádoglemezzel helyettesítette. Vagy vas. Vagy mittudoménmi. Fém. Tetőt is csinált belőle, fasza lesz, ha egyszer majd esik az eső ezen a sivatagos tájon, gondolom, szól majd az ablakaink alatt, mint az üstdob. Amúgy persze, essen. A kilátást is elfogja, arrafelé teljesen. Nyáron nem nagy gond, de téli reggeleken onnan süt a nap - persze, ha süt. Szóval, majd felrobbantam, amikor megláttam. Gondoltam, mihamarabb befuttatom újra növényekkel. Kerestem egy hosszú hegymászókötelet (persze, hogy van, miért, nálatok nincs?), aztán elkezdtem összekötözni a nádakat, meg hozzáerősíteni a bádoglaphoz egy fenyő raklapot (nem, nem szép, de könnyebben felkapaszkodnak rajta a növények), húztam, rángattam, tekertem, kötöttem, már ezer sebből véreztem (a nád éles levelein kívül a frissen kiszabadított rózsabokor volt benne a ludas) - amikor megéreztem, hogy füst van. Nagy füst. Kolbászszagú füst (salsiccia, de az kolbász) - és a mi konyhánkból ömlik. Meg mindenhonnan. És akkor eszembe jutott, hogy mielőtt még elöntötte a vörös köd az agyamat, azelőtt éhes voltam és azért nem tudtam gondolkodni, ezért feltettem egy serpenyőbe egy kis olajra a kolbászt, alágyújtottam - aztán kimentem a kertbe. Nem vagyok normális. Berohantam, sűrű füst (szerencsére nyitva van minden, nem kellett megfulladni - bár köhögni igen) - aztán puszta kézzel levettem a serpenyőt, de az lángra lobbant, és a kerámia főzőlapra kifolyt olaj is. Végül is nagy lélekjelenléttel nem öntöttem rá vizet, csak néztem, mit dobjak rá, hogy elaludjon. Elég lassú voltam, nem rajtam múlt, hogy végül inkább elaludt, és nem terjedt tovább. Azt hiszem, jobb, ha nem kezdek nagyobb projektekbe ma.

A fügéből lett négy pici üvegnyi - ennyit sikerült megmenteni. Édes-sós-chilis. Finom. És van még nyolc liternyi fahéjas-szegfűszeges ringlólé. Meg az a jó tíz kiló még feldolgozatlan szilva. Majd éjjel foglalkozom vele, amikor nem vonja el a figyelmemet a szomszéd füve kerítése. 

Hogy ment el

reggel negyed kilencre a kedvem a befőzéstől? Hát úgy, hogy hazahoztam, megmostam, megtisztítottam, feldaraboltam és fazékba tettem körülbelül öt-hat kiló nagyon érett fügét. Majd abban a pillanatban, amikor a tűzhelyre tettem volna, a fazék füle kicsúszott a kezemből és a fügemassza beterített mintegy másfél négyzetméternyit a konyhakőből. Nálunk nem lehet enni a padlóról, de ha lehetne, sem ennénk (a macskák persze esznek, de a szottyadt fügét nem szeretik). Már kétszer feltakarítottam - még mindig ragad. A különlegesen magas cukortartalom teszi. A reggeli lelkesedésem viszont már a komposzton pihen. Azért a fügével kezdtem, mert abból volt a legkevesebb. Van még hat-nyolc kiló ringló és vagy tíz kiló szilva.

Kalandtúra

Amikor tavalyi a nyaralás után azt mondtuk a barátnőmmel, hogy ezt 2022-ben is megcsináljuk, akkor nem gondoltunk arra, hogy a szolíd, csajos nyaralásunk a Tiszánál idénre komoly szervezést igénylő kalandtúrává válik. Egyrészt nincs a házban áram - mert ha lenne, kóborolna és ismét megrázna. Holnap 9-re jön a villanyszerelő. Remélem, ért hozzá. Remélem, nem felejtek el pénzt kivenni, mert a faluban nincs automata. Hűtőnk akkor sem lesz, ha megcsinálja, mert az rázott meg, szóval, én nem kapcsolom vissza. Amúgy is idősebb nálam. Nem a villanyszerelő, a hűtő. Az tárgyak esetében már old timer kategória (azt hiszem, igazából gőzöm sincs róla). Van nálunk power bank, meg különféle elemlámpák. Izgi lesz! Gyertyát nem viszünk, szárazság van. És akkor még a benzin! Tavaly odamentünk, visszajöttünk, egyszer talán tankoltunk út közben vagy hazafelé. De mostanában inkább üresek a kutak - arrafelé pláne - szóval azt a tervet eszeltem ki, hogy minden kútnál tankolunk, ahol lehet (nem, azért inkább csak kb 80-100 kilométerenként, ahogy kijön.) Ja, meg a hőség - hát én már most úgy érzem magam, mint aki egy országos léptékű finn szaunában él. (indulás előtt vagyunk, mert az útitársam még nem ért ide) Viszünk scrabblet és könyveket. Jó lesz!

Harsány!

Egy kellemes libanoni étteremben vacsoráztunk tegnap A.-val (sima kis háziünnep), aztán hazaandalogtunk (izé... autóval), aztán még dolgoztunk mindketten, aztán pedig lefeküdtünk aludni. Egy nagyon színes és bonyolult álomból annyi maradt meg ébredés utánra, hogy V. elkezdett ismerkedni az új évfolyamtársakkal (ez igaz), és az egyik lányt meglátogatta valahol vidéken, ahová mi mentünk érte, hogy hozzuk haza őt és az új évfolyamtársat is autóval. A lány meglehetősen nagy termetű volt, kissé furán öltözködött és nekünk úgy köszönt (kiabálva, karjait égnek lendítve), hogy Harsány! Gondolom, a "Harsány üdvözletem!" rövidítéseként. Amikor mondtam neki, hogy akár tegeződhetnénk is, halk, visszafogott sziára váltott. Az álom többi része is érdekes volt, de hiába gondoltam át még csukott szemmel ébredés után, amint kipattant a szemem, elszállt az álom és csak leírhatatlan foszlányok maradtak keringeni a fejemben. Dolgozom, de nem megy könnyen. Harsány!

Golyóálló mellényben aratnak a gazdák Zaporizzsja régióban

Nem tudom megmondani, melyik a legabszurdabb vagy legszomorúbb hír a napokban, úgy tűnik, vagy egyik, vagy másik kategóriába minden hír belefér manapság. Itt ülünk a történelem sűrűjében és csúszunk egyre lejjebb a pokolba, miközben éljük - amennyire csak élhetjük - a közönséges mindennapjainkat. Hárítom, nem tudom és talán nem is akarom teljesen felfogni, hogy hamarosan ennél sokkal rosszabb lesz - pedig racionálisan nemigen képzelhetek mást. Hol van már a covid első tavasza, amikor még arra számítottam, mindjárt felébredek a rémálomból? Próbálok stratégiákat alkotni. Gyűjtögetni és megszabadulni, közeledni és távolodni, elgondolni az előre menekülést vagy a helyben toporgást. De nem jutok semmire, szűk a képzeletem mindehhez.

Tegnap megrázott az áram - nem nagyon, de ahhoz eléggé, hogy életveszélyessé nyilvánítsam a tiszai házat és hazacuccoljunk idő előtt. Most kéne egy villanyszerelőt találnom (ott), meg pénzt a villanszerelőre (itt) - meg még ezernyi másra.

Zárom soraimat azzal, hogy fatüzelésre állítják át az iskolákat és újranyitják a bányákat. Most. Miközben a szélenergia be van tiltva, pedig valamit csak összekalimpálnának a kerekek, és miközben robogunk a klímaválság belseje (?) felé. Nem teszek meg mindent én sem, hiába utálom, bénultan állok a reflektorfényben, mielőtt átgázolnak rajtam a történelem lánctalpai.

kimaradt

a tökfőzelék és a főtt kukorica - mindkettő a hidegen is imádom kategóriába tartozik. Voltunk moziban, megnéztünk valami francia filmet. Azt hiszem, az volt a címe, hogy A közalkalmazott. Ne nézzétek meg! Vígjátékként hirdették, de végtelenül vontatott, blőd és unalmas volt, a végére konkrétan elaludtam. Mindenekelőtt azt próbálták szájbarágni, hogy védjük a természetet - amivel alapesetben egyetértek, de a film rémesen idegesítő volt. Ja, és a pláza is. Zajok, emberek, bűzök. Brrr.

Nyári ízek

Egy kevésbé brutális témával folytatom* - de nem fogom nagyon megerőltetni magam. Nyár van, és ismét el fogok menni az Alföldre (nem, nem felejtettem el erről írni, bár egyre kevésbé látom jelentősnek, igazából a mondatom arra vonatkozott, hogy csupa nejlonotthonkás nénit láttam - már amikor egyáltalán láttam ember, mert sok településen egyetlen egyet sem - és ezek a nénik ugyanannyi idősek, mint én, de horribile dictu ugyanúgy néznek ki, mintha nagymamám korosztálya élne időtlen időkig, és ugyanúgy néznek ki a férfiak is - igaz, ők micisapka helyett bézbólt hordanak, és ugyanúgy nincs a falvakban bolt, mint régen - igaz, már kocsma sincs, és egy helyen még telefonfülkét is láttam, szinte kedvem támadt beállni egy húszassal, hogy hallózhassak egyet A.-nak, és olyanok a házak, mint a falurombolások korában - jó, itthon csak mesterségesen és tudatosan elnéptelenítették őket -, és ott állnak a koszlott zsigulik meg wartburgok a házak udvarán, és ugyanúgy alig van tömegközlekedés, de nem újak a bringák sem) - na, végül is ennyi - aztán persze ott vannak a nem tapasztalt csak tudott dolgok - de ezekre most nem térek ki. Mert semmi mást nem akartam csinálni, mint azt követően, hogy fél perc alatt eltüntettem egy negyed dinnyét (találtunk egy jó dinnyést, akinél eddig mindig finom dinnyét vettünk, nem úgy, mint a boltban), szóval csak le akartam írni a nyár ízeit. Hogy aztán tetszés szerint kiegészíthessétek őket.

Nekem a nyár a dinnye, a barack, a lecsó, a töltött paprika, a kovászos uborka, a lucskos káposzta, a rántott ponty (és mindezt imádom hidegen) - meg a halászlé, a birkapörkölt és a pacal, utóbbi kettő petrezselymes krumplival (ezeket inkább forrón szeretem, persze sosem eszem annyiszor, mint szeretném, van, hogy évekig nem).

Mielőtt elutaznánk, elmegyünk A.-val moziba (azt hiszem, a covid óta nem voltam) - régen egyébként voltak a falvakban mozik, ha nem is mindben, de sokban. Nem volt minden nap vetítés, nem is a legfrissebb filmeket játszották, de nagyon sajátos málló boldogság hangulatuk volt)

* köszönöm, itt-ott fáj még, de azért alapvetően maradandó séreülések nélkül megúszam az ágyhúzást**

** azt remélrem, hogy erre a mondatra nem kerülhet sor száz éves korom előtt