ami ahhoz kell, hogy elharapjunk egy szelet sült marhahúst, épp elegendő ahhoz is, hogy a nyelvünket harapjuk el. Tudok beszélni, de fáj. Ennél nagyobb bajom persze ne legyen - de mindennap van valami kevéssé kedvező. Ma eltettem 19 üveg ecetes, fűszeres szilvabefőttet, holnap meg kéne birkóznom a lecsók első nemzedékével (reggel piac, aztán konyha - esténként úgy zuhanok be az ágyba, mintha bányában dolgoznék, és nem csökken, sőt, nő a kupleráj körülöttem - miközben a néhány hónap híján nyolcvan éves nagynéném kipakolta a konyhájukat, mert kifesti. Ő maga, létráról. A nagyszobát - mint mondta - már mégsem vállalja be, pedig tervezte. Hát, én sehol sem vagyok hozzá képest, örülök, hogy a legszükségesebbeket megcsinálom itthon. Nem, azt sem mind. Nem nagyon érdekel a házimunka, a többségük teher)
Egyébként szerintetek mennyire kell szorgalmasnak lenni?
Én is ezt hinném - közben viszont folyton szégyellem magam, amiért nem vagyok elég rendes vagy szorgalmas.
VálaszTörlésJaj! Amennyire magadtól szeretnél. A konyha kipakolás és festés nekem is szívügyem, és nem szeretném 80 évesen csinálni, 2005-ben volt utoljára, és nem tűr halasztást. Sajnos, vannak, akik szerint igen (soha ne csináljunk semmit) jó az úgy, de nekem más szempontjaim vannak.
VálaszTörlésA befőzés már nem fér bele az életembe, mert tele a spájz, de lecsót azért fogok eltenni, ha majd lehet tüzet gyújtani egyszer újra. (Bográcsban főzöm). Szerintem te aktívabb vagy, mint bárki, akit ismerek.
Szorgalmasnak lenni?..Az attól függ. 😂. Ha azt nézem, mit bírok még 66 évesen, és mennyit dolgozom, meg lehetek elégedve magammal. De sose gondolnám magamról, hogy szorgalmas vagyok. A muszáj dolgokat úgyis megcsinálja az ember, max ha halogatni lehet, az azért jól megy (pl.padlás elpakolás, vagy 8 éve akarnám :))). Martine, Te a felelősségteljes és egész embert igénybe vevő munkád mellett remekül ellátod a családot, "mellesleg" Anyukáddal az extra feladatokat....A főzést, a kreatív ételeidet külön kiemelném. A lekvározás, a fermentálás, amit szintén változatosan "űzöl" olyan plusz, amire nem értem, hogy van időd?! Szóval nem tudom mennyire kell szorgalmasnak lenni, de Te az vagy, az fix! 🤗
VálaszTörlésrhumel
Amennyire muszáj. :) Meg egyébként is, ez kortól (nem történelmi, hanem élet-) függően változik.
VálaszTörlésNekem azért nehéz ez a kérdés, mert anyukám (míg képes volt rá - de fizikai munkában még most is) és a nagynénéim (anyukám testvérei) olyan extrém módon tevékenyek még 80-hoz közel is, amihez képest én balzsamozott múmia vagyok. Soha nem tudtam olyan intenzitással dolgozni, mint anyukám. Persze azt sem tudom, akartam-e, de mindenesetre azt tartottam alapnak és természetes mennyiségű munkának - viszont sosem tudtam elérni. Megközelíteni sem. A. is valódi workholist, ha itthon van, képtelen lazítani. Az én kezeim közül meg folyik ki az idő, mindig rettentő sok ötletem, vágyam, tervem van, és ezek közül csak a töredéket vagyok képes megvalósítani. Persze időnként látom, hogy sokakhoz képest ez a töredék is elég sok, azon mindig meglepődöm, ha valaki hazamegy munka után és utána már nem csinál semmit (főz meg takarít, de nem olvas, nincs hobbija, sem barátai, semmit nem tesz a napi minimumon kívül) - de közben meg én sem járok edzeni (pedig mindennap elhatározom), csak a nagyon alap minimum háztartási munkát végzem (a főzésen, befőzésen túl, mert azokat szeretem) - szóval, folyton dilemmázok azon, hogy mennyi erőfeszítést kéne még tennem vagy mennyit nem :D
VálaszTörlésSzorgalmasnak lenni a háztartási munkában azért nem érdemes, mert az úgyis csak az enyészettel folytatott kilátástalan harc, értelmetlen, hisz a kosz, a por újratermelödik, meg úgyis újra csak megéhezünk :D
VálaszTörlésSzerintem is annyira kell szorgalmasnak lenni, amennyire még motivált az ember. Nekem legalábbis a kényszeredett tevékenységeimben nem sok köszönet van, viszont tripla időt emészt föl...
VálaszTörlésKicsivel felmentettebb vagyok, mint a középkorúak: 64 éven túl már bőven megbeszéltem magammal, hogy szinte kár volt betáblázni az aktív éveimet - nagyon sokszor nem tőlünk (szorgalmunktól) függ a családi boldogság, siker, elégedettség.
Ismerek olyanokat, akik nem tepertek, leginkább kényelmesen tudomásul vették az adott helyzeteikben, hogy "ez van" és mégis kikerekedett nekik a családi egyensúly, örömködés...
(mamannamaria)
Szerintem nagyon függ attól, kinek mi fontos, mert én inkább kétnaponta felporszívózom az egész házat, de neki nem állok befőzni :)
VálaszTörlés