kőműves vs napelemes

 egyértelmű

Online

Szeretném megörökíteni (tudatosítani magamban és jelezni másoknak), hogy milyuen sokat adott és ad is ez a fizikailag kötelezően bezárt, ezért online jobban kinyitható időszak. Rengeteg online képzésen,  kurzuson, tréningen, beszélgetésen, egyeben vettem részt az elmúlt évben - és csináltam magam is jó néhányat. Rengeget bővült az önismeretem, az eszköztáram, az ismereteim, még az ismeretségeim is. A sok szarság mellett hihetelenül sok pozitív dolog is történt velem. Nagyon várom, hogy vége legyen, hogy túléljük, hogy megússzuk mind ezt az időszakot - és ha így történik, azt hiszem, én úgy fogok kijönni belőle, hogy egy csomó fejlődésen is átpréselődtem. Hálás vagyok érte magamnak, hogy kihasználom ezeket az alkalmakat, a családomnak (különösen A.-nak, Á.-nak és V.-nek), hogy támogatnak a lehetőségeim felismerésében és használatában.

P.S.: nincs semmi gond, nem vagyok a halálomon, de fontosnak érzem, hogy legyen bennem hála mindazért, amit megéltem, elértem, kiharcoltam, kibírtam, megteremtettem vagy kaptam (stb.) az elmúlt évben.

Előfizetők

Sajnos nem tudok külön tartalmat generálni azoknak, akik komolyan vették, hogy mintegy előfizetőként gondoljanak a blogra (még ha technikailag megoldható volna is, nem tudom, milyen spéci tartalommal tölthetném meg) - de azt veszem észre, hogy vannak néhányan. És ez nagyon köszönöm nekik! Ez most direkt az ő külön posztjuk.

Külön nekik megmutatok egy mindjárt virágzó sárgabarackfát és a kertben fészket kereső feketerigók közül kettőt (pedig csapatostul voltak.)

És mondom (mindenkinek), hogy tegnap egyáltalán nem lettünk készen a takarítással, még a bőrünk alatt is ott van a por, szereintem a teljes házat át kéne mosni. Kezdem érteni a szállodai minimalizmus üres vonzását. Minden legyen légmentesen zárható, vízhatlan, semmi ne álljon ki a síkokból, sőt, lehetőleg egyáltalán ne legyen semmi, de abból is kevés.

Tájseb csata után

Ne akarjátok tudni... én sem akarom. Mindent, de mindent belep az a finom, fehér por, ami a falfúrások következménye. Én el akartam pakolni és/vagy le akartam nejlonozni a dolgokat. A. szerint felesleges, alig lesz valami. A munkások szerint még annyi sem. Dobhatok ki mindent, amit nyitva talált az akció. Oké, én vagyok a hülye, gondolhattam volna. Nem kellett volna hagyni, hogy lebeszéljenek. Jó Kár volt hinni, hogy megúszom. És a (már korántsem) fehér falakon fekete kéznyomok. A házban mindenütt poros lábnyomok. Ha valaki szembe jön, annak benyomok. A konyhában lévő minden tárgyat egyenklént kell lemosni. Jó alkalom arra, hogy megszabaduljak néhány felesleges szartól. Például a nyitva hagyott porcukortól. Ja, nem. Dobhatom ki a (konyharuhába tekert!) kenyereket. Holnap ideje lesz függönyt mosni is. Omg, rettenet. A ruhám (fekete póló), amiben lementem, már halványszürke a portól. A többiek is dolgoznak, A. nagyon, Á. mérsékelten, V. a saját szobájában (khm... szóval ő meglógott). Én is csak szusszanni rogytam le a gép elé. Beszívok jó mélyre egy adag finom, covidszemcsékkel dúsított port, aztán kilehelem a lelkemet. Odalent maszkban vagyok, vissza is veszem rögvest. És fertőtleníteni is kell. Nem tudom, mi mindent mancsoltak össze a munkások, de valószínűleg mindent is. Brutális este elé nézünk.

Ja, az új cirkó és tartálya kétszer akkora, mint a régi - ez ugye duplaannyi helyet is foglal, ergo nem fog mellé férni a sok takarítószer, mint eddig (partvisok, porszívó, etc.) És a függőleges kémény mellett fel kellett egy vízszintes csövet is applikálni, mert ez a kondenzációs cucc csak vízszintesen tud levegőt venni. Vagyis van egy baromi ronda, vastag, szürke cső, keresztül a konyhán. Egy jó álmennyezetes pillanatok alatt megcsinálja - mondták.Alig várom a szombati munkásokat, akik a kertet fogják szétbarmolni a napelemek miatt. Ha azt mondom, alig, higgyétk el. Alig. Alig sem. A hétfői kőművesről nem is beszélve.

Kezicsókolom (baj van)

mert az előző munkások az előző években mindent rosszul csináltak, most be van betonozva a kémény, ami szabálytalan, és most azt külön kell bontani, ami többe fog így kerülni, és nem úgy mennek a villanyvezetékek, hogy az így nem klappol, módosítani kell, ami sajnos megdobja kissé a költségeket, és a vízcsövek - kérem, ezt hogy engedhették? - nem ott futnak, mint hittük, ami gáz... és igen, a gázról ne is beszéljünk, hiszen külön engedély kellene, ami - mondanunk sem kell - jóval többe fog így kerülni. Ma nem leszünk készen, az már biztos, holnap nem tudunk visszajönni, talán hétfőn. De szombaton szerelik a napelemeket, azt kurvára nem kéne két nappal később kéményépítéssel tönkre vágni. És minden, de minden csupa por, mocsok, kosz és káosz. És megint rájövünk, hogy az építkezések és a munkások különös világa a miénktől oly idegen dimenzió, hogy nem tudunk jól kapcsolódni, frusztráltak leszünk, szomorúak, idegesek és csak azt mantrázzuk (szigorúan magunkban, egy mégoly apró mantramorzsa sem hallatszik ki belőle), hogy tűnjenek már el. De szombaton újra jönnek (a napelemtelepítő munkások), aztán ezek szerint a kéményrakó kőműves is jön hétfőn. Ó, hogy utálom őket! Ne aggódjatok, ők is minket, olyan magas lóról böfögnek lefelé, hogy csak na. A hómofisz nem munka, az ilyen láblógató, felesleges kis senkik, mint mi a bokájukig sem érünk fel a kétkezi munkás uraknak.

És felhívott a főnököm főnöke némi protekcióért - ez mennyire cikis helyzet! -, meg krízishelyzete(ke)t kezelek telefonon, meg szakmai beszámolót írok és olvasok értőn, de közben ütvefúróval (? igazából nem tudom, mivel, borzalmasan hangos, remeg az egész ház) sokkolják a fülemet, a másik oldalon pedig (lég)kalapáccsal nyitnak lyukakat a házfalon, annak is van hangja. És elzárták a vizet (oké, gondolhattam volna rá, de nem gondoltam), ezért még vécére sem tudok elmenni. És a tavasz is sokat késik. Mondanám, hogy nem várok egy percet sem ilyen link alakokra, fusson utánam ő, ha akar - de heves testi vágy lobog bennem iránta.

Kezicsókolom,

akkor nem kellett volna most megrendelni, inkább későbbre kellett volna halasztani a munkát - mondta a szaki, amikor arra kértem, hogy amíg nálunk vannak, mindvégig viseljék az orrukon is a maszkot. Amiben amúgy egyetértek, kurvára nem hiányzott ez most nekünk. Csak sajnos muszáj. Mármint a kazán - és kéménycsere, amit ma abszolválnak a bácsik. Azt csak nagyon remélem, hogy ma be is fejezik. Állatira nem hiányzott ez a sok idegen ember a házból, a pincétől a padlásig mindenütt ott vannak - és nemcsak képletesen. És nap mint nap máshová járnak.  És ha nálunk így kiakadtak a kötelező maszkhasználaton, akkor másutt sem hordják maguktól. Rettegek.

Az aranyhajú gyermek

Mielőtt felébrednék, már tudom, hogy álmodom. Ekkor mindig elhatározom, hogy megjegyzem az álmot. Memorizálni kezdem, triviálisnak tűnő feladat, mindenre pontosan emlékszem, hiszen benne élek. Lassan, tudatosan felébredek, kinyitom a szememet - és itt követem el többnyire a hibát: ahelyett, hogy még ébren, nyitott szemmel hangosan elmondanám az álmot, ránézek a telefonomra, hogy mennyi az idő. Mire megtudom, az álom már elillant.

Ma (is) egy hosszú, bonyolult, részletteljes álmom volt, de csak arra emlékszem belőle, hogy volt egy gyerek, talán az én gyerekem, de talán nem. Egy feketebőrű fiú volt, olyan arany hajjal, mintha egy hatalmas, színarany sisakot viselt volna. Különleges volt és elmondhatatlan boldogságot hozott a világra. Talán más lényeges dolog nem is történt az álomban, mint hogy megérezhettem azt a boldogságot, amit semmi, de semmi nem tud tönkretenni soha.

Bemutatás - utólagos felvágással

A magas, hagymás:

A tökmagos rozs (még forró és felvágatlan)

ketten együtt a játszótéren

Felvágtam a rozskenyeret is - finom pogácsa íze lett

Újból próbálkoztunk

a kenyérsütéssel. Másodjára egy írós - hagymás fehér kenyeret sütöttem és kifejezetten magas, szőke, kék szemű kenyér lett belőle. Most sül a harmadik, ebbe kaukázusi kefírt, pirított tökmagot és rozslisztet tettem. Kíváncsi vagyok, mivé fejlődik. Valószínűleg a kalácsnál nem programoztam jól (őszintén szólva nem értem, miért nincs olyan gombja, ahol én adhatom meg a dagasztási időt, sülési hőfokot - vagy.... vagy az is lehet, hogy nem olvastam el kellőképp a gép használati utasítását... de nem szeretem a használati utasításokat... sajnos) Arra biztosan jó lesz a gép, hogy ha én épp nem érek rá, ők is sütögessenek vele, mert tényleg csak bele kell szórni a megfelelő (mennyiségű és minőségű) alapanyagokat, kiválasztani a jó programot (khm... hátha ők olvasnak is majd) és rá kell szánni azt a 3-4 órát, míg elkészül. A hagymásat most reggel kilenc körül tápláltam be a gépbe és egy óra előtt szedtem ki a kész kenyeret - és közben semmi dolgom nem volt vele. A hármas programot használtam, mert úgy láttam, az a leghosszabb (az álneve teljes kiőrlésű). Fog ez működni, ha nem is fogunk teljesen leszokni a bolti vagy a kézzel dagasztott kenyérről sem.

És mától lehet kapni a lidl-ben a kedvenc boromat (Samosi csodabor)... nincs nagy kedvem a vásárláshoz, de az a bor nagyon vonz.

Időzavar

Ostorozgatom magam néhány napja, hogy megfeledkeztem a nagymamám születésnapjáról. A nagymamám persze már majdnem húsz éve meghalt, de én azért mindig (meg)emlékezem a születésnapjáról. Nem másképp, mint hogy aznap többet gondolok rá. Amúgy is eszembe szokott jutni, de aznap tudatosan. És idén nem. Elhülyültem. Nekem már semmi sem fontos. Biztosan amiatt, hogy covid is van, meg anyukám is itt van, ezek a dolgok foglalják el a gondolataimat. Meg a munkák, a pályázatok (amikről szintén rendre lemaradok.) Szégyellem magam, hogy már semmire sem emlékszem. Mi lesz a következő, amit elfelejtek? Ó, én szerencsétlen hülye. Oké, valahogyan mégis jóvá kell tenni - gondolom - és elkezdem végigvenni, hogy vajon mi történt aznap, mi volt az a nagyon fontos, ami elterelte a figyelmemet. De nem jut eszembe semmi. Egyik nap telik a másik után, reggelik, ebédek, vacsorák, kipurcanások, internet, telefon, munka, takarítás, gyógyszerek, öltöztetés, mosdatás, sosincs semmi különös, egy befalazott mókuskerékben élek. Se ajtaja, se ablaka, mégis valaki teper és szorong benne. Ki az? Hát én. Oké, akkor megnézem a nptáramban, oda csak beírtam valamit. Persze valódi papírnaptáram már rég nincs, okostelóm van meg internetem. Meg blogom. Ezekből megnézem, mit is csináltam az ominózus napon ahelyett, hogy a nagymamámra gondoltam volna. Nézzük csak! Mi is volt 2021. március 28-án? Bakker...