Ma estére vacsorázós randit szerveztem Pikiékkel. Asztalt foglaltam egy lepukkantnak álcázott, ám áraiban erős helyre. Reggelire én beértem dinnyével, A. a rá jellemző zsömle, sajt, kolbász, méz együttest nyomta, aztán sós mogyorót evett rá dél körül. Úgy volt, hogy hétig már kibírjuk, de én megéheztem, A. pedig csatlakozott hozzám az evés iránti vágyban, bár nem volt éhes.
Először leestem a lépcsőn, aztán sebnyalogatás közben kitaláltam, hogy levest ennék. Annyira nem vagyunk urak, hogy egy nap kétszer is étteremben együnk, úgyhogy kiszaladtam a kisboltba levesporért. Mi szinte sosem eszünk levesport, úgy ötévente egyszer - ma megtettük. Magamnak megvettem azgaz egyetlen gomba krém levest, A.-nak pedig jobb híján hagymát, mert a csirke krém túl bizarrnak tűnt. Konzerv gombával és tejföllel ettük, desszertként túrórudival. Azt sem eszem többször, mint évente egy-két alkalommal.
Kiolvastam a Knausgard regények első kötetét - és mivel nem ugrunk haza, fájdalmasan sokat kell várni a következőre. Nem könnyű olvasmány, de ha az ember átkerül abba a világba, akkor már szomjazza a továbbiakat. Vagyis én így vagyok vele. Van nálam több könyv is, de azok a szakirodalom körébe tartoznak. Szeretem, de most inkább kiszakadnék, és idő is volna rá, ami nem általános.
