Elég volt két nap, és már örömmel várom az elsötétedő ég nyomán érkező hűvös szelet, a derűre a borút. Kevésbé bánnám a meleget, ha - mint rég - kakukkfű illatot izzadnék, de frissen kelő kenyértésztaszagot* árasztok a melegtől. Jöhetne a hűvösebb idő. Az esőt csak mérsékelten vágyom, ápp amennyi a cserepes növényeknek kell, mert különben a szemem láttára száradnak el egyik napról a másikra. Öntözök néha, de ritkábban jut eszembe, mint ahogy esik. Most akkor túl ritkán gondolok a növényeimre vagy túl gyakran esik?
* persze még mindig jobb, mint a mocsári varangyosbékaszag
Most, hogy kezdünk újra bejárni az irodába, csak kötelező hőmérés után lehet belépni a főbejáraton. A 40-es és 50-es kolléganők (köztük én is) elég rosszul jártak. Nem elég a váratlanul előtörő hőhullam és a nehéz, meleg idő, most már a stressz miatt is izzadunk. Pár napja történt, hogy az egyik kolléganőm késésben volt, kifulladva érkezett - az első hőmérésen elbukott, nem engedték be, arrébb küldték, hogy fújja ki magát, pihenjen egy kicsit. Ettől, meg az egyre nagyobb késéstől aztán olyan ideges lett, hogy jó 15 percbe tellt, hogy lehiggadjon és a szó szoros értelmében lehűljön annyira, hogy végre be tudja magát küzdeni az épületbe :/
VálaszTörlésNálunk mindenkit végig szűrtek, de azóta nincs semmi, pedig viszonylag gyakran találkozunk mindenféle ügyfelekkel. Nyilván igyekszünk nem túl közel menni hozzájuk... De hát ez korántsem mindig tehető meg. És amikor nálunk van megbeszélés akkor sajnos egymás hegyén hátán ülünk
Törlés