Én, az üzletasszony

Hát, ti vagytok a megmondhatói, mennyire vágytam erre a szerepre. Aki nem emlékezne a kettővel ezelőtti és a korábbi bejegyzéseimre e tárgyban, annak segítek: semennyire sem. Ennek megfelelően nem kevés kétséggel, de elkezdtem megszervezni az üzleti énemet. Amivel párhuzamosan nem álltam le rögtön a munkakereséssel, mert nem bízom magamban úgyis jobb több lábon állni, mint egyen sem. Szóval, tegnapelőtt felhívtam egy helyi vállalkozót és üzletet ajánlottam neki. Amire ő azt mondta, jól van, lássuk. Ma el is mentem hozzá, hogy személyesen is felmérjem a terepet. A terep kicsi, de  a kezdéshez épp megfelel. A helyi vállalkozó pedig egy lány, aki nemcsak emberevő üzletasszonynak nem tűnik, de még azt is meg merem kockáztatni, hogy kifejezetten rokonszenves. Például szerény és kedves. És csak a megvalósult programok után kell fizetnem neki, ami - ha némi kockázata nyilvánvalóan lesz így is a dolognak - az azonnali nagy anyagi bukást elkerülhetővé teszi. Úgyhogy már csak dolgozni kell. Nem keveset. És nagyon jól. De hát kényszer alatt érik a málna.

Állandó akciók, egész évben 15%-os kedvezmény minden vevőnknek!

de ha mindig minden mindenkinek kedvezményes, akkor joggal hihetjük, hogy az a teljes ár, és abból jön le a kedvezmény, nemdebár?

Egy úr a pokolban is úr

én: elkészültetek a projektfeladattal?
Á.: még nem teljesen, mert közben a nyári gyalogtúrát is szerveztük
én: nagyszerű! és miket találtatok ki?
Á.: megvan az útvonal, 108 km, az állomások is, meg egyéb konkrét apróságok
én: fantasztikus! mi még?
Á.: hát kitaláltuk minden napra, mit fogunk majd főzni
én: na, és miket?
Á.: például húslevest

A nyár, ami elé nézünk

Nem írok munkahelyről, így szabadságról sem. Ugyanakkor viszont. A gyerekeim (mindketten, ámde külön-külön) felnőtt közreműködők nélkül fognak elmenni nyaralni. Úgy bizony! Á. a barátaival gyalogtúrán vesz részt a hegyekben, sátorozni fognak (és ehhez sátrat cipelni a hátukon) és magukra főznek majd. Egy hét. És még térerő sem lesz - mondta Á. - de azért én azt mondtam, hogy csak telefonnal mehet. V. pedig a barátnőivel egy üres házban nyaral majd a Balatonnál. OMG! A nagynénémé a ház és ő maga a szomszéd faluban él - ennyivel kevésbé izgulok. De hát míg Á. és barátai(barátnői) 17 év körül járnak, addig V.-ék csak 15 körül. Viszont mindketten igazán és nagyon megbízhatóak. Akkor is, ha a (felületes ismeretségben lévő) hasonló korú gyerekekkel bíró gyerekes ismerőseim sokszor elsütik, hogy szerintük csak naiv vagyok és nem tudok a gyerekeim viselt dolgairól. Lehet, hogy naiv vagyok, de a gyerekeim is azok (ha ez alatt némi természetes bájt és ártatlanságot értünk). Izgulni azért izgulok, nyilván.

Én a hetedik utáni nyáron (13 évesen) nyaralhattam először kettesben a legjobb barátnőmmel a tiszai házunkban két hetet. Nagyon vigyáztunk magunkra és nagyon jól éreztük magunkat. Szerintem kellenek az önállóvá váláshoz ezek az élmények és ez a szülői bizalom is.

A történelmi hűség kedvéért

Tegnap leszedtem a fáról három szem cseresznyét és megettem. Még épphogy rózsaszínesedtek - mára például a leghalványabbak olyanok, mint tegnap ez a három legérettebb - szeretek áprilisban vagy május elsején cseresznyét szedni. Bármikor szeretek cseresznyét szedni.

A tegnapi villámbeszélgetés H.-val egyrészt sokat oldott a szomorúságomon, másrészt lendületet adott a folytatáshoz, ma például felhívtam egy számomra ismeretlen helyi vállalkozót és együttműködést ajánlottam neki. Pénteken találkozunk. És kikerestem egy másik helyi vállalkozó elérhetőségét is, akit szintén meg fogok keresni. És ma beiratkoztam nyárra egy újabb továbbképzésre, ami kapcsolódik a főiskolai tanulmányaimhoz (és ezúton is köszönöm mindenkinek, aki az aranyló Donate gomb megnyomásával hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt hétvégén is befizethettem magam egy akkreditált egynapos szakosító képzésre - ez nélkületek nem teljesülhetett volna - és ugyan nem fogom itt leírni, hogy miről tanultam, de higgyétek el, hogy amellett, hogy nekem jól jött, másoknak is hasznára lesz) - szóval, nagyon sokat számít, ha van kivel beszélnem szakmai dolgokról is.

És persze voltam ma is állásinterjún, a hirdetésükben azonnalra kerestek embert, ami úgy konkretizálódott mára, hogy a státusz azonnal betölthető lenne, de sokaknak kell rábólintania, úgyhogy legkorábban június 1, de akár szeptember is lehet belőle. Sok ilyen lebegtetett helyem van, azt hiszem, pillanatnyilag épp öt - de beadott pályázatom is, amire még nem válaszoltak, van tizenegy (azért tudom ilyen naprakészen, mert eljutottam odáig, hogy excelben vezetem az adatokat). De ha mindenhonnan ilyen ütemben válaszolgatnak (bármit), akkor lehet, hogy tényleg korábban leszek sikeres kényszervállalkozó, mint alkalmazott bárhol.

Továbbra is úgy érzem, hogy egy lottóötössel megtámogatva sokkal kisimultabb lennék. Nem az a bajom, hogy unatkozom és nem tudom mivel elfoglalni magam, hanem az, hogy az anyagi fedezete nincs meg annak, hogy a magam szórakoztatására csináljak másnak is hasznos dolgokat.

Kémény

Délelőtt tortát sütöttem, bepakoltam a mosogatógépet és elindítottam egy mosást is, aztán mi A.-val és V.-vel  elmentünk H. szülinapjára, Á. pedig itthon maradt, mert délutánra már elígérkezett máshová. Mielőtt elindultunk volna, megkértem Á.-t, hogy az ő elindulása előtt  (ha a gép már lejárt) teregesse fel a mosógépben lévő ruhákat és különösen figyeljen a virágos nyári ruhámra, azt fogasra akassza. Aztán mi elindultunk, és H.-éknál a jelenlegi állapotomat (szomorú nemdepresszió) meghazudtolóan jól éreztem magam, még némi szakmai beszélgetésre is kerítettünk sort, meg társasoztunk, meg ettünk, meg finomnak találták a tortát, amit sütöttem - szóval, jó volt. Úgyhogy amikor este hazaindultunk, úgy gondoltam, hogy noha Á. egészen biztosan elfelejtett felteregetni, de nem fogom felhúzni magam, mert inkább örülök a jókedvemnek. Ehelyett viszont itthon azt találtam, hogy Á. nemcsak hogy felteregetett, és a ruhámat a fogasra tette (és az már szinte meg is száradt), hanem még a mosogatógépet is kipakolta anélkül, hogy ezt kértem volna tőle. Úgyhogy ezt most felírom a kéménybe, hogy megmaradjon. És nagyon várom a pünkösdi királyságot hétvégét, amikor ismét H.-ékkal és E.-ékkel megyünk bandázni. Szívesen írnék valami pozitív dolgot az állásinterjúkról is - de az a helyzet még nem jött el (nyilván, hisz ünnepnap van, mi mást vártam volna?)

Nem vagyok depressziós

bár minden okom meglenne rá. De mégsem. Ezer dolognak tudok örülni (a tavasznak, embereknek, alkotásnak), tudok újra és újra vágyakozni (például egy új álláslehetőségre) - de egyre nehezebben bírom, hogy folyton készenlétben kell állni, topon lenni (nem vagyok, sejthetitek), csilingelő hangon azt mondani, hogy persze, érdekel az állás, persze, ráérek az általuk megadott bármely időpontban - és aztán várom (többnyire teljesen feleslegesen) a bármilyen visszajelzést. Értitek, már a nemnek is úgy örülök, mint kiskutya a farkának, hogy legalább válaszra méltattak, még ha bármire is. Szóval, örülök már minden válasznak, bármit is mondjanak (nem). Szóval, nem vagyok depressziós, de mélységesen szomorú vagyok, mert láthatóan nem kellek sehová. És nem, nem akarok vállalkozni. Persze, nyilván fogok, mert más úgysem lesz, szóval kényszerből. De igazából én egyáltalán nem akarok egyedül dolgozni. Én szeretnék valakivel együtt dolgozni, akivel megbeszélnénk a terveinket és akivel támogatnánk egymást. Kölcsönösen. Na, persze. Naponta legalább öt-hat ember hív fel vagy keres meg a különböző nyűgjeivel, van, aki rendszeresen. Mert én olyan jól tudok segíteni. Meghallgatom őket, meg véleményezem az ötleteiket, segítek a döntésben, hogy merre tovább. Én is akarok egy ilyen szánalmas, szerencsétlen kis lényt, aki eljön velem kávézni, ha szomorú vagyok, vagy akit bármikor felhívhatok, meg aki érdemben válaszol a szakmai dilemmáimra és kérdéseimre. Azt hiszem, itt az ideje, hogy képzeljek egy barátot magamnak.

Húskenyér

Azt hiszem, nálunk elérkezett a húskenyér ideje. Fasírtot viszonylag gyakran sütök, mert mindenki szereti és eláll(na) sokáig is (ha hagynánk elállni). Felvágottat sosem eszünk, kolbászt és sonkát szoktunk venni címkeelemzés után. Tudom, hogy a hús sem bio, amiből a húskenyeret sütöm - erre még nem tudtam megfizethető és kivitelezhető megoldást találni. Viszont nagyjából ezerféleképp ízesíthető és úgy tűnik, a tegnapi mindenkinek tetszett. Kihűlve nagyon szép vékonyan is szeletelhető, így szendvicsbe is el lehet vinni - és nagyon vastagon is szeletelhető, ha valaki (nem akarok ujjal mutogatni Á.-ra) sok húst szeret enni.

A tegnapi recept:

darált hús 80 dkg

2 egész nyers tojás

3 nagy fej hagyma nagyon-nagyon apróra vágva (reszelve tán még jobb)

3 csokor petrezselyem nagyon apróra vágva

só

feketebors

összekevertem, egy hosszúkás (mondjuk őzgerinc, bár nálunk szögletes) formába sütőpapírt tettem, húst beleegyengettem, a papírt rá is hajtottam, kb egy órán át sütöttem 180 fokon. Melegen is finom, de úgy nehezebb még szeletelni. Papír nélkül, csupaszon hűtöttem ki, a levét felitattam papírtörlővel.

Most meg elmegyek iskolába, már el is késtem.

Nők a tudományban

Néhány éve létezik itthon az a rendezvény, amelynek keretein belül középiskolás lányokat hívnak meg különböző, férfiasnak kikiáltott és férfiak uralta nagyvállalatokhoz, például informatikai, vegyi, autóipari, elektronikai, stb. cégekhez, hogy népszerűsítsék a kvalifikált, matematika-informatika - fizika (és egyéb természettudományok) alapú oktatást és pályákat a lányok között. Én későn fedeztem fel idén (14 év alatt pedig nem fogadnak gyerekeket, így V. korábban nem mehetett) - de aztán kiderült, hogy V. az iskolájából regisztrált egy barátnőjével, így tegnap mégis eljutottak egy ilyen nyílt napra, méghozzá a Graphisofthoz valami informatikai élményátadásra. Aztán edzésre ment, aztán hazajött jó fáradtan. Mi este találkoztunk vele, amikor A.-val együtt megérkeztünk.

én: na, mi volt? érdekes volt?

V.:  igen... adtak menő reggelit és ebédet

én: ööö... és a program?

V.: az is... sétáltunk, jöttünk-mentünk, kaptunk sok ajándékot

én: de mi volt? előadások? vagy kipróbálhattatok valamit?

V.: igen... a tanárunk mégsem regisztrált minket, de mégis beengedtek, mi voltunk a legkisebbek, a többiek inkább tizedikesek vagy még nagyobbak voltak, szóval, nem sokat értettünk az egészből, de az étterem nagyon menő volt, bármit választhattunk, és ami a szürke zsákban van, azt mind adták

én: de mikről beszéltek?

V.: valami adatbázisokról, meg hiba, meg fejlesztés

én: az nagyon érdekes... apa is fejlesző

A.: ez a SAP-os zsák?

V.: igen

A.: a SAP-nál voltatok? a SAP egy időben nagyon népszerű volt, iszonyú pénzeket lehetett vele keresni, de annyira unalmas és monoton, hogy a férfiak szépen lassan mind elszivárogtak onnan,  nem túl kreatív munka... teljesen elnőiesedett és így már nem annyira menő... meg már nem is fizet olyan jól... 

Hát... ezért van nagyon nagy szükség az ilyen napokra... csak azokon a napokon az A.-hoz hasonló (amúgy általában és jellemzően nem egy hímsoviniszta állat) apukákat jobb lenne fejbe vágni egy  tüzes serpenyővel, hogy hallgassanak már.

Szép versek

Olyan jó kis verseket írok mostanában! Kár*, hogy már nem tudom nektek is mutogatni őket (ma például egy háromsoros nagyon kis vicces született) - mert minden pályázatnál megjelenésnek számít az online publikáció is és így kizáródnának.


* mondjuk a szép rajzaimra sem szólt senki egy mukkot sem... szóval, nem is olyan nagy kár