Őrületen innen és túl

ahol a kurta farkú malac túr oké, inkább túl, de hát a történet valós, sőt, most van, noha a képzelet határait feszegeti. Felnézek az október közepi világos kéken ragyogó égre, rajta felhők. Cirrusok, talán fibratus fintortus a típus. És ahelyett, hogy elandalodva dúdolnék valami életvidámat, a mammográfiai vizsgálati képen megjelenő képet látom a szokott fekete helyett az új kék háttér előtt. Csomókkal, naná. Nem nagyon jó most nekem lenni.

Első nap az iskolában

Történik szeptemberben. És igazából ez már a második nap, mert az elsőn csak előadások voltak, kevés* személyes interakcióval, a másodikon meg már csoportmunka is (nevezhetjük szemináriumnak). Bemegyek a csoportszobába, úgy tíz főnek elegendő. Ebédszünet van, a kis teremben nincs bent más, csak a bútorok és én. Bejön egy magamkorú öregasszony**. Nem köszön, leül egy helyre. Köszönök, és jóindulatom jeléül*** mondok valami személyeset is:

én: finom szeptemberi iskolaszag van, krétapor és fonnyadt, félig rágott alma... szeretem

más2: retyószag van

én: ööö... hááát... én azt nem érzem**** én azt a régi szeptemberi...

más2: retyóbűz van, pontosan ismerem az ilyet, undorító, mindjárt hányok

én: oké, akkor inkább kimegyek*****

* azért volt:
más1: megtapogathatom a táskádat?
én: ööö... igen...
más1: hát ez kurva jó!
én: igen

** jól látjátok, nem bírom elengedni ezt az ügyet, még mindig úgy érzem, hogy a java hátravan. Nyilvánvalóan teljesen irreális elképzelés. Nagyon frusztrál a dolog.

*** hogy barátkozzunk

****  a terembe lépés előtt egyébként a mosdóban voltam, az sem volt büdös

***** nem leszünk barátok (és sajnos a kiscsoportba csupa olyanokkal vagyok, akik már a nagycsoportban sem voltak rokonszenvesek - nem tudom, mi alapján osztották, de nem csinálták túl jól) - bár a nap végén elhangzott egy másik beszélgetés is:

más2: lefényképezhetem a táskádat?
én: ha nem tartod büdösnek, akkor persze
más2: a férjem imádja a tetraédereket, neki gyűjtöm
én: értem

P.S.: ha ebből bárkinek is az jön le, hogy nem barátkozom olyanokkal, aki más szagokat kedvel, mint én, az téved jól gondolja, nem tűröm az illatpluralizmust (sem)

Vili, az imposztor

Éjjel egy - ne kérdezzétek, dolgom volt. De most azért már lefeküdtem volna. Azonban amint az ágy felé vettem az irányt, a párna- és paplanhalomból kiemelkedett a hatalmas fehér-fekete foltos - mostanra mintegy nyolc kilósra nőtt - macska. Rám nézett, játékosan hempergett egy kicsit, míg én megpróbáltam hang nélkül becsukni az óriásira eltátott számat (nem sikerült, azt morrantottam: Vili! hát te meg mit csinálsz itt?), aztán amikor azt mondtam, sicc, elszaladt - én meg rájöttem, hogy akkor mostantól bárhol lehet a sötét házban, ahol három ember alszik különböző szobákban nyitott ajtóknál, úgyhogy leszaladtam a lépcsőn halk ciccegéssel, hogy jöjjön elő mégis. De nem volt elbújva: az üres tálka mellett üldögélt várakozó, halk nyivákolással (Vilinek valamiért nincs hangja, illetve valami nagyon halk kis repedtfazék hangocskája van, ami nagyon váratlanul érinti az embert, mert a robosztus termetéhez inkább valami oroszlánbőgés illene). Nem adtam neki semmit, hanem felnyaláboltam (ő pedig azon nyomban hangos dorombolásba fogott - Vili kedves és jó szándékú macska, de butuska kissé) és kitettem az ablakon. Most pedig megyek ágyat húzni. Brrr.

Csak óvatosan a dicséretekkel!

Ritkán örvendeztetem meg a kedves nézőket új fészbuk képpel, de időnként meghülyülök és eluralkodik rajtam az olthatatlan vágy, hogy megmutassam, hogyan öregszem én úgy döntök, ideje szembenéznem és megbarátkoznom a valós arcommal, és kiteszek egy-egy képet a kendőzetlen valóságról. A kendőzetlent értsétek nyugodtan úgy, mint eleink tették: minden smink és fésülködés nélkül, néhány kép a tájról, néhány magamról, aztán megint erdő, lovak, felhők, szelfi, lombok, satöbbi. Aztán persze a tájképek és az önarcképek közül is kiválogatom a legjobbakat, nem vagyok én önmagam ellensége, és megnyomom a közzétesz gombot. Aztán várok. A lájkvadász ül hosszú méla lesben, vár felajzott képre gyors lájkokat* - és azok jönnek is. Vannak barátaim és felebarátaim is. Egy lájk nem kerül semmibe. A lájkok szöveges kiegészítése sincs ellenemre, bárki nyugodtan válogathat a "szépséges vagy!" "istennő!" "ismeretlenül is hódolatom!" "szeretném felkérni az őszi szám szupermodell pozíciójára" típusú szövegek közül. De hogy valaki azt írja (és nem feltételezem, hogy rosszindulatúan tenné) a végre korhűen felvállalt képemre, hogy te (nagyon) megfiatalodtál - hát honnan jönnek az én ismerőseim? A (nagyon) távoli jövőből?

* Vörösmarty Mihály Szép Ilonka című versének felturbózáshasználásával, mert a jogdíjak már úgyis lejártak

Jótett helyébe jót várj (úristen, milyen emberek vannak! sorozatunkból)

Volt a napokban egy netes játék, egy szolgáltató hirdette a portékáját és aki kommentben írt hozzá valamit, az nyerhetett. Nyerni úgy lehetett, hogy megosztod az oldalt és az eredeti poszt alatt lájkoltatod azt, amit írtál - sokan csinálják, hátha jön új kliens, új megrendelő.

Én írtam a poszt alá, mert tetszettek a dolgai, és megosztottam meg az oldalát, de nem vittem túlzásba a dolgot, nem írtam mindenkinek, hogy lájkoljanak (néhány embernek azért megmutattam a versenyszámomat, hogy ha tetszik, nyomja meg a gombot - de nem fogom azokkal az ismerőseimmel sem megszakítani a kapcsolatot, akinek nem látom ott a kézjegyét) - de így is a zárás előtti néhány óráig vezettem a versenyben. Mert jót írtam - veszem fel hirtelen a nagyobbik arcomat. De tényleg, ha teljesen objektíven próbálom is nézni, hát messze az enyém volt a legjobb duma. Úgyhogy be kell vallanom, bántott is egy kicsit a dolog, hogy csak második leszek, mert valaki hirtelen beelőzött egy elég kommersz szöveggel és vagy harminc kedveléssel. De úgy voltam vele, hogy játék, bármit nyerek, az jó - és még a második helyért is nagyon jó cuccok jártak. Végül harmadik lettem, mert egyszer csak jött valaki a semmiből, még a végül második helyet elcsípőnél is szarabb szöveggel, de több baráttal - és nyert. Nem mondom, hogy nem voltam csalódott, morogtam is V.-nek meg A.-nak, hogy milyen semmilyen a többi - de hát előre megmondták, hogy a mennyiség számít - és hát még így is nyertem valamit, ha nem is a legáhítottabb dolgot. Megadtam tehát a telefonszámomat és szépen megköszöntem a játéklehetőséget.

Ma délután csörgött a telefon, a játékhirdető volt. Kérdezte, hogy olyasmivel foglalkozom-e, mint ő. Mondtam, hogy nem, teljesen véletlenül tévelyedtem az oldalára.  Kérdezte, hogy mik az elvárásaim. Mivel kapcsolatban? - kérdeztem én. Hogy mikor küldje a nyereményemet. Mondtam, hogy bármikor, köszönöm szépen. Azt mondta, hogy ne haragudjak, de a jövő héten küldi csak el. Mondtam, hogy köszönöm, jó lesz. Ha nem baj - tette hozzá ő. Hogy lenne baj? - lepődtem meg én. Mire kifakadt, hogy a második helyezett nagyon nagy patáliát csapott, hogy nem ő lett az első, és még éjfél után is hívogatta, hogy ez csalás, mert ő a telefonján látja, hogy sokkal több lájkot kapott, mint az első és neki járna a nagy ajándékcsomag. Én meg ugye csak egyetlen valamit fogok kapni. De ne haragudjak érte. Mondtam, hogy eszembe sincs patáliát csapni, köszönöm az egy (amúgy az is nagyon jó) dolgot is. Aztán még beszélgettünk. Azt mondta, jófejnek tűnök. Mondtam, hogy az is vagyok. Két dolgot ajánlott végül: becserélhetem a nyereményemet az első helyezettnek járó legszebb ajándékra - ezt köszönettel elfogadtam. És hogy esetleg csináljunk valamit közösen. Mármint nem randi, biznisz. Mondtam, hogy erről még beszéljünk - de nem kizárt. Vicces, hogy mindezt részben annak a hülyepicsának köszönhetem, aki képes volt letámadni valakit, aki a saját holmijait ajánlotta fel nyereményként egy általa létrehozott és szabályozott játékban. A szabályok egyértelműek voltak és pofon egyszerűek. És be is tartattak.  Örülök.

Egy sánta embert mégiscsak könnyebb lesz utolérni, mint azt a bolond kutyát

én: a bazsalikom mennyibe kerül?
ő: a bazsalikomnál két dologgal kell nagyon vigyázni, nem viseli el a hideget és a... aaa...
én: a hazugságot?
ő: háromszázhúszat kérek, köszöntem, következő!

Hozzám már hűtlen lettek a szavak*

Túl szép persze ez a cím ahhoz, amit mondani akarok. Keresgéltem a neten idegen szavakat - mindegy, valamihez kell, de még nem tudom, melyik kell és hogyan fogom megtalálni, úgyhogy rákattintottam egy oldalra és ott scrollozgattam csendes magányomban - és találtam egy szót:

MARADI

régimódi, korszerűtlen

Eredete: nincs adat

Forrás: nincs adat

Na, de most komolyan... hát nehéz erre szavakat találni. Kislány koromban én is úgy gondoltam, hogy az "ideiglenes" az egy nagyon komoly** szó, el is kezdtem használni - tudtam, hogy a jelentése "nem állandó, nem maradandó" - és nem telt bele sok idő, míg azt is felismertem, hogy a fennkölt hangzása ellenére ez nem egy idegen szó (bár nagyon komoly szó), egyszerűen arról szól, hogy egy ideig tart valami, aztán nem - vagyis az "ideig" - amúgy időhatározói raggal ellátott szót toldalékoljuk tovább (ami persze az általános iskolai tananyag szerint lehetetlen feladat, de lám-lám, mégsem teljesen). Elég büszke voltam magamra, hogy rájöttem ilyen komoly***, már-már felnőttes dologra.

A hosszú bevezető után csak azt szeretném megkérdezni, hogy vajon ki az a hülye, aki a "maradi" szót az idegen szavak közé sorolta? És miért?

* Babits Mihály: Jónás imája
** nagyon magasztos dolognak képzeltem idegen szavakat tudni
*** úgy tűnik utólag, a komolyság mint vágyott érték folyton megjelent a gyerekkorom során

P.S.: ha van kedvetek, írjátok meg a kedvenc idegen szavaitokat, lehet hozzá magyarázatot is fűzni. Én például imádom az illúzió szót, kár, hogy nem kicsit... khm... komolyabb a jelentése... erről akkor még majd gondolkodom.

Hős torreádor, öld meg Gabikát!

én: hogy ízlik?

A.: ...ööö... hááát...

én: nem kéred?

A.: azt nem mondanám... meg lehet enni...

én: de?

A.: csak nem túl finom*

én: nekem ízlik... sajnálom, hogy neked ez nem jó ebéd

A.: ne sajnáld, szeretem, hogy nagyon... változatosan főzöl

* nemcsak nekem ízlett, V. is nagyon szerette

Egyébként csicseriborsóból készült falafel korongocskákat készítettem ebédre joghurtos padlizsánsalátával, meg még volt utána hideg tejszínes szilaleves - ez utóbbi már többedik napja. Finom (ez mindenkinek ízlett), csak hideg és az idő lehűltével kevésbé vágyunk már hideg levesre esténként.

És most lefekszem

még nincs három óra húsz, de nagyon közeleg. Vannak, akiknek semmi jót nem kívánnék. Nem nevesítem őket, mert még kisbetűvel sem érdemlik meg. Meg persze titkos is, naná. Magamnak persze jó éjszakát.

Különféle blogoknál kötök ki

a fontos szakirodalmak naprakész követése gyors átolvasása helyett. Is.

Ebből talán le kéne vonnom (talán ebből kéne levonnom?) azt a következtetést, hogy mást akarok, mint amit hajszolok? Vagy hogy én ugyan mindent akarok, de a képességeim szilárdan behatárolják az általam elérhető pozíciókat? Vagy a lustaságom - ami végül is egy képesség hiányának a neve - szab határt vágyaimnak? Olyan nagyon nehezemre esik minden* - bár végül is hajat mostam, kikészítettem az egyetlen vállalhatóan irodakompatibilis cuccomat és elhatároztam, hogy ezúttal nem próbálkozom körömfestéssel (miképp falmászással sem***)

* nyilván ezt mondják úgy rosszabb nyelvek, hogy azt sem tudja, mit csináljon jó dolgában**

**van benne igazság, részigazság, és nyilván abban rejlik az ördög (mármint abban a részben)

*** vannak olyan dolgok, amelyekről biztosan tudom, hogy a megpróbálásuk kizárólag csúfos kudarcot eredményezhet