hogy ne érjenek kellemetlen és undorító és félelmetes meglepetések
A nap, amikor megdicsérem Á.-t, amiért inkább itthon akart maradni egyedül (és még azért sem szóltam neki, hogy a szépen szétválogatott szennyeseket összegereblyézte a saját többhavi szennyesével)
A nap, amikor tizenkettes karikás horrorfilmre vittem a lányomat
A nap, amikor bármely háztartási munkához több kedvem lett volna, mint ezt nézni
A nap, amikor befogtam a csukott szememet, hogy ne hányjak az előttem ülő nyakába
A. nem egy félős vagy undorodós fazon, biológiatagozatos volt, még boncolni is tud (oké, tudomásom szerint nem szokott) - egyetlen jelentősebb fóbiája van csak, nem bír szemeket nézni közelről - vagyis ha netán belemegy vmi a szemembe, vagy szemen nyársalom magam (mint ma kertészkedés közben), akkor nem hajlandó megnézni a sérülést, azt mondja, nézzem meg magam a tükörben - de neheheeeem láháhááátoook - nyöszörgöm sírva - akkor tapogasd ki - és elfordul - szóval a filmben többtonnányi kiszedett szemgolyót fogyasztanak el malaci csámcsogással
Meg ne nézzétek! Tényleg ne! Borzalmas volt. Hogy hogy fogom én ezt V.-nél jóvá tenni? Gondolom, egy fél év pszichológus garantált (ja, nem, mert az is átváltozószörny... akkor majd leszedálom házilag)
Ha netán funok vagytok, mondjátok meg, lécci: miért? miért????? miért???????
*ilyen filmeket természetesen már nem játszanak, vagyis nem megyek többé moziba
2016. október 15., szombat
Néha váratlanul megnevettetem
V.-t. Néha. Tényleg csak ritkán. Azt hiszem, nincs humora többnyire egészen másféle humora van, mint nekem. Többnyire nagyon kiakad mindazon, amit mondok. Például akkor, amikor azt javasoltam, kérjen bátran segítséget A.-tól az informatika tanulásához (mondjuk ezt egyáltalán nem szántam viccnek). Amiből egyest kapott. Nem A., V. Amiből azt szűrte le, hogy én a maximumot várom tőle, nem hagyom élni, folyton kritizálom, beszólok neki és kinevetem, mert egyenesen hülyének tartom - de magamra vessek, én szültem és én neveltem hülyének. Ezt egy levegővel mondja el, egyetlen logikai láncra felfűzve, a végére már sír és kiabál. Próbálok nagyon óvatosan reagálni mindenre, amit mond - de általában körülbelül olyan sikereket érek el, mint az a bizonyos elefánt a porcelánboltban. Én vagyok az elefánt, V. a porcelánbaba, naponta többször is porrá zúzom. Tegnap például hoztam neki egy bakancsot. Hazafelé vettem a Decathlonban neki és magamnak is, mert egyikünk sem állt jól vízhatlan őszi cipőből. Túrabakancsok, teljesen egyformák. Úgy örültem neki, hogy egyforma cipőnk lesz! Utoljára akkor volt ilyenünk, amikor hároméves volt - akkor imádta. Ő kinőtte, én elnyűttem, és végre adódott újra az alkalom. Repültem haza a bakancsokkal. Szerinte ormótlan, és csak nem képzelem, hogy ebben kiteszi a lábát valaha is az utcára? Hát, úgy képzeltem, hogy de - de látom, hogy nem fogja. Mondtam, mindegy, már úgysem nő a lábad, majd harmincéves korodban örülsz neki. Ezen is megsértődött. Aztán néhány óra múlva megkérdeztem, mi volt az elmúlt két napban. Hármas biológiadolgozat - mondta sötét tekintettel, tudva, hogy amint mondok rá valamit, azonnal szét kell tépnie. Nem mondtam semmit. Aztán megkérdeztem, nehéz volt-e. Nem, csak azt hitte, majd a jövő héten írnak. És másoké milyen lett? - tettem fel a világ egyik leggusztustalanabb kérdését. Nem tudom - vágta rá. Csak Gergőét tudom, mert vele mostanában mindig pont azonosat írunk mindenből - mondta. Mondd meg akkor Gergőnek, hogy kicsit kapja már össze magát - csúszott ki véletlenül a számon. Legszívesebben azonnal semmissé tettem volna a mondatomat. De V. akkorát nevetett, hogy még a könnye is kicsordult.
felmondok
oké, még kissé forró ez a kása - bár mostanra meg is van rágva. A.-val is átbeszéltem (ez volt a legnehezebb), mert ő ugyan régóta hajtott már arra, hogy totálisan az uralma alá hajtson és leigázzon azzal, hogy otthon tart, de maga sem gondolta, hogy egyszer nyerni fog - és a nyereménye egy ronda nő lesz, akivé lettem. hát, ez van. ronda vagyok és beteg - és azzal a céllal fogok kivenni egy teljes év (igen, év!) szabadságot, hogy meggyógyuljak és bónuszként meg is szépüljek. amíg tudtam, ellenálltam. de most beteg vagyok, folyton beteg vagyok - és meg akarok gyógyulni. december végén - január elején fogok felmondani, hogy végre a születésnapomkor elkezdhessek újra élni. elég kemény lesz - háztartáson belülinek (htb) lenni, gyerekkorom óta ráz a hideg a szótól is. omg, mibe kevertem magam! de úgy érzem, most ez az egyetlen esélyem arra, hogy túléljem az elkövetkező öt évet. kissé talán drámaian hangzik ez így - de van alapja. ne aggódjatok (legalább ti ne!) - majd mélyen spirituális gyógyblogként üzemelek tovább.
2016. október 13., csütörtök
tök, szív, máj
Nem, nem a pasikról lesz szó. Oké, ételekről kicsit igen. Amúgy meg már indulok is. Szóval.
A szomszéd szeret mindenféle tököt ültetni, ezek mindig jó csendes tökök, nem úgy, mint a gyerekei meg a kutyái, úgyhogy egy szavunk sincs ellene. A közös kerítés mellé szokta tenni ezeket - még örülünk is, mert befonja a kerítést jó vastagon - ha hangot nem is szigetel, de legalább látványt igen. A tök nincs nagyon tekintettel amúgy a tulajdonviszonyokra, így nálunk is bőszen virágzik és nő, még most is - az előző garnitúra meg akár másfél méter mélyen is bemászott a teraszunkra. És a tökvirágból tök lett és a tökök növekedtek - gondolom, őnáluk is, de nálunk a napos teraszon nagyon intenzíven. Egyet leszedtem, jó volt. Aztán egy reggel arra mentünk ki, hogy csupasz a terasz, se tök, se levelek, se virágok - egyszerűen levágták a hozzánk átnövő részeket (nyilván jó hajnalban, mert este még ott volt) - és a tökök kerítéstől mért távolságából meg méretéből arra kellett következtetnünk, hogy ehhez bizony át kellett ugraniuk mihozzánk. Szóljunk - ne szóljunk - végül az ő tökük, ők ültették... de hát bértartásban mégis nálunk növekedtek, elfoglalva három-négy négyzetmétert - de hát szép volt, hasznos is volt. Maguknál nem vágták le a tököket, így a kerítéstakarás részben megmaradt - az jó volt... és hát szegények nem tudhatták, merre fut majd az a fránya tök. Aztán jött az újabb ültetvény - az is hozzánk jött át. Szebben süt nálunk a nap, na. Gonosz vagyok-e, ha leszedem a nálunk termett tököt, mielőtt ezért is átjönnének az éj leple alatt?
Maca (az új maca) azt mondta tegnap, hogy korábban el kell mennie, mert táncórája van. És sokszor panaszkodott, hogy nem is ebédelt. De senki nem mondta, hogy ne ebédeljen (én is sokszor nem szoktam amúgy, erre tényleg tudatosan kell felállni és azt mondani, hogy most tartok szünetet) - de aztán este kilenckor derült ki, hogy amit csinált, az részint hiányos, részint hibás. És basszus, hol tudok én befizetni bármilyen órákra, hogy rendszeresen járjak? Az angol is elúszott. Mert az én munkaidőm két-három napokat is tart egybe. Tegnap, amikor itthonról dolgoztam, reggeltől estig nem volt időm elmenni zuhanyozni sem. Pedig laza napot akartam, mintegy lecsúsztatva az előtte-utána lévő többnapos vidéki utakat. Utálom, hogy mindig én szívok, mert az irodai munkát le lehet rakni a táncórák miatt, az ügyfelek viszont nem fizetnek, ha hibásan, későn, trehányul, hanyagul, hiányosan... Talán mégis az egyéni vállalkozást kéne megpróbálnom? Magam ura, szolgám nincsen.
A májról majd később, recept formájában (de nagyon finom!)

2016. október 12., szerda
egy okot említek a nagyon sokból
hogy minden egyéb gusztustalan szarság mellett, amik ma, vagy az elmúlt napokban történtek (vagy a jövőben történni fognak - nincsenek illúzióim) még az ajtót is rácsuktam négy ujjamra - természetesen úgy fájt, hogy legszívesebben lesikítottam volna a csillagokat az égről, természetesen a jobb kezemmel történt, természetesen kellett még gépelnem kurva sokat, természetesen egyetlen kézzel gépelek, azzal a négy ujjal, amit tönkretettem (nem, nem tört el, még csak be sem kékült - bár ezen csodálkozom - viszont jó néhány óra elteltével még mindig fáj), és lassan egy hónapja beteg vagyok (nem, már nem annyira... de annyira azért igen, hogy éjjelente több köhögőroham kap el, hogy produkálom a felfázás összes tünetét, hogy reszelős öregemberhangom van), elegem van a hidegből, a szélből, a nyálkából (és mondom, ez még csak egy, na jó, néhány ok a sokból, ami miatt szarul érzem magam)... hibernálnám magam jobb időkre
2016. október 11., kedd
Ha vér folyik
Á.-nak olyan nehéz bármivel is örömöt szerezni*, így amikor az elmúlt két nap vidéki útján kiderült, hogy járulékos haszonként birkakolbászt is hozhatok haza**, egészen felvillanyozódtam. Hoztam tehát két párat - meg egy pár sima füstölt kolbászt is. A. örült, V. örült (de nekik már azzal is könnyű örömöt szerezni, hogy időnként hazajövök két munka közt) - és végül hazaérkezett Á. is. Első útja a konyhába vezetett, a második a szobájába - aztán hosszas könyörgés ordibálás után (Á.! gyere már le! itthon vagyok! hahó! mikor jössz? stb) lejött, elmondta címszavakban ismertette, mi történt a két nap alatt: németből ötös, angolból ötös, kémiadolgozat ismert eredmény nélkül - most akkor mehetek? - kérdezte. Mehetsz, mondtam, de hoztam neked birkakolbászt*** - Nem szeretem - mondta Á. Neeeeem? de hát még meg sem kóstoltad - csodálkoztam. De, megkóstoltam, míg te vásároltál. Döghúsíze van és ömlik belőle a vér - felelte. Mi az, hogy döghús? élő állatból nem készítenek ételt... És vér? hogy a jó égbe ömlene egy szárazkolbászból a vér? - döbbentem egyre mélyebbre. Á. megvonta a vállát: lehet, hogy paprikás zsír, de az nem mindegy? Öööö.... azért nem teljesen... és igazából nem is ömlik... (tényleg olvad egyébként nem túl meleg szobahőmérsékleten is, ami a tárolását nem teszi egyszerűvé - de amúgy nagyon finom)
* a tárgyak nem érdeklik, az emberek nem érdeklik, az élmények nem érdeklik, tabletje meg már van
** meg kellett vennem pénzért, nem ajándékba kaptam (mielőtt még valaki úgy gondolná, könnyen lekenyerezhető vagyok kolbásszal)
*** Á. igazi ínyenc, általában rajong a különlegességekért, különösen, ha azok húsból vagy csokoládéból készülnek... de főleg a hús érdekli... minél nagybb mennyiségben... oké, utána jöhet sok csoki is... aztán meg hús megint... (jó, jöhet némi zöldség is, ha a hússal együtt van)

Címkék:
fiam,
gondolkodás,
konyha,
munka,
utazás,
viselkedés
2016. október 9., vasárnap
az úton láttam
Az autópálya mellett, valahol Fehérvár után legelészett egy mezőn 100-150 (vagy még több?) gólya - még soha ennyit nem láttam egyszerre, pláne nem október közepe felé. Az első gondolatom az volt, hogy Csehországból jönnek és tartanak Afrikába - csak kicsit elkéstek. A második viszont az, hogy talán lehet EU-s pénzeket igényelni mobil gólyafarmra, vagy egyenesen gólyák átteleltetésére - végül is miért ne? Annyi címen húztak már le pénzeket.
Hazafelé pedig szabadtéri kardvirágültetvényt láttam, szintén az autópálya mellett. Telis tele színes virágokkal (fehér, halványsárga, napsárga, rózsaszín, piros, bordó, narancs) - ilyet sem még soha októberben, fedetlenül - talán írtam már a kardvirágok iránt érzett titkos szenvedélyemről (ha nem, akkor most csak annyit mondok: van)
Ott, ahol voltam, ott pedig a hatvanas évekbe csöppentem vissza minden tekintetben: dizájn, bútorok, népek, már Coca Cola is volt (ittam).
A két nap végigpofázása szépen betett a hangomnak, torkomnak (pedig mézes szilvapálinkát is ittam a kóla mellé, hogyfelejtsek gyógyuljak) - így holnap úgy indulok újabb két napra, hogy Darth Vader hozzám képest koloratúrszoprán szólóénekesnő. És igen, fáj is.
Hazafelé pedig szabadtéri kardvirágültetvényt láttam, szintén az autópálya mellett. Telis tele színes virágokkal (fehér, halványsárga, napsárga, rózsaszín, piros, bordó, narancs) - ilyet sem még soha októberben, fedetlenül - talán írtam már a kardvirágok iránt érzett titkos szenvedélyemről (ha nem, akkor most csak annyit mondok: van)
Ott, ahol voltam, ott pedig a hatvanas évekbe csöppentem vissza minden tekintetben: dizájn, bútorok, népek, már Coca Cola is volt (ittam).
A két nap végigpofázása szépen betett a hangomnak, torkomnak (pedig mézes szilvapálinkát is ittam a kóla mellé, hogy
Úúúúúúúristen, ez kellnekem, ez kellnekem, ez kellnekem, ez kell nekeeeeeem!
- sikított fel a középharrmincas pár nő tagja tegnap délután mellettem a Lidlben, és odaugrott valamihez. Naná, hogy odafordultam, mert ha neki ennyire kell az a bármi, az bizony nekem is kellhet, nem fogom én sem kihagyni a kínálkozó szuper lehetőségeket. Lehet találgatni, hogy mi volt az - ami nekem amúgy nem kellett, sőt, el voltam képedve.
2016. október 6., csütörtök
egy mondat a jövőből
arra azért figyelj, hogy ma este még körmöt is kell lakkoznod, mert holnap reggel nem lesz rá időd! - ja, ez nem is a jövő, alig egy órája mondtam (persze, V.-nek)
Gyors skicc a családi összhang teljes hiányáról
tegnap este nyolc óra:
én: sütöttem csirkecombot, kértek?
V.: nem vagyok éhes, köszönöm!
én: pedig azt gondoltam, éhes leszel nagyon és ezt szereted...
V.: szeretem, de sajnos én most ittam kakaót
és: és te?
Á.: nem, köszönöm, én sem vagyok éhes
én: jaj, hogyhogy?
Á.: mikor hazaértem, ettem melegszendvicset, meg virslit, meg ittam kávét
én: pedig azt gondoltam, örülsz neki, nem úgy, mint a rakott káposztának (aminek máskor szintén örülni szoktál, csak hétfőn nem, amikor csináltam)
Á.: én örülök, csak nem vagyok éhes
én: jó... és te?
A.: én sem vagyok éhes
én: de hát edzés után mindig éhesek szoktatok lenni!
A.: jó, akkor én eszem, de nem vagyok éhes
én:köszönöm! köszönöm! az én kedvemért nem kell enni
A.: de, most már eszem... nagyon finom!
ma reggel 6.15:
Á.: milyen köret van a csirkéhez?
én: mi? már reggel van? hol vagyok?
Á.: mi a köret?... mivel egyem meg a csirkét?
én: nincs köret... semmilyen nincs
Á.: nem csináltál hozzá semmit?
én: nem... edd kenyérrel
Á.: jó... csak én azt hittem, csináltál hozzá valamit
én: nem
V.: jaj, csirkecomb! azt annyira szeretem!
én: eszel te is?
V.: nem, már rohanok... de olyan éhes vagyok
én: csináltam kakaót
V.: oké, köszönöm, szia!
én: sütöttem csirkecombot, kértek?
V.: nem vagyok éhes, köszönöm!
én: pedig azt gondoltam, éhes leszel nagyon és ezt szereted...
V.: szeretem, de sajnos én most ittam kakaót
és: és te?
Á.: nem, köszönöm, én sem vagyok éhes
én: jaj, hogyhogy?
Á.: mikor hazaértem, ettem melegszendvicset, meg virslit, meg ittam kávét
én: pedig azt gondoltam, örülsz neki, nem úgy, mint a rakott káposztának (aminek máskor szintén örülni szoktál, csak hétfőn nem, amikor csináltam)
Á.: én örülök, csak nem vagyok éhes
én: jó... és te?
A.: én sem vagyok éhes
én: de hát edzés után mindig éhesek szoktatok lenni!
A.: jó, akkor én eszem, de nem vagyok éhes
én:
A.: de, most már eszem... nagyon finom!
ma reggel 6.15:
Á.: milyen köret van a csirkéhez?
én: mi? már reggel van?
Á.: mi a köret?... mivel egyem meg a csirkét?
én: nincs köret... semmilyen nincs
Á.: nem csináltál hozzá semmit?
én: nem... edd kenyérrel
Á.: jó... csak én azt hittem, csináltál hozzá valamit
én: nem
V.: jaj, csirkecomb! azt annyira szeretem!
én: eszel te is?
V.: nem, már rohanok... de olyan éhes vagyok
én: csináltam kakaót
V.: oké, köszönöm, szia!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)