Jó alváshoz idő kell

- hiányolom ezt az alapvető mondatot, sőt, a szemléletet a magyar közgondolkodásból

flow

V. hazajön edzésről, átszellemült és ragyog: én annyira imádon katázni! tudod, akkor nem kell semmire sem figyelni, elhangzik a jime!, és nincsenek pontozók, nem szól senki, hogy hogy csináljam, csak jönnek a mozdulatok - tudod, mami, ezek nagyon logikus mozdulatok - és én olyankor nem látom, hogy mások körülöttem mit csinálnak, sőt, azt sem mindig látom, hogy vannak-e ott egyáltalán, csak csinálom a mozdulatokat és annyira nagyon boldog vagyok!

Új kocsi, régi gyerek

Hazahoztam az új autót. Mindenki bőszen villogott rám üdvözlésképp az úton. Nem örültem, hogy rendőri ellenőrzésre lehet számítani az útvonalon, mert még nincs elsősegélydobozom, sem háromszögem, és benzinnel is csak az első benzinkútig láttak el - de én a másodiknál akartam tankolni. Rendőrt végül sehol sem láttam, utolsó leheletemmel csepp benzinemmel begurultam a kútra - és a hatalmas üveges ajtóban megláttam, hogy a bal első lámpa nem ég. Akkor hát ennek szólt a sok villogás - köszi kereskedő! (aki elmondta, hogy a fődarabokra van egy év garancia, de az olyan apróságokra, mint kiégett izzó, persze, hogy nincs - csak azt felejtette el mondani, hogy ez az állapot máris fennáll) Tudom, tudom, minden elindulás előtt csekkolni kell mindezt, meg egyforintossal (vagy húszfilléressel?) az autógumi kopottságát is - azt sem néztem, meg, csak hogy nyári (amúgy új és nagyjából kopásmentes), úgyhogy szerdán megyünk patkoltatni (még az ilyen olcsó használtautók is kurvadrágák ám, én igazán nem akarok túl gyakran káromkodni, de basszus, az átíratás is iszonyú sok volt - még jó, hogy egy ideje már akartam új kocsit és volt rá elrakva pénz - mert nyilván a biztosító által fizetett összeg az új kocsit (nyeretlen tízéves, de nekem új) nemhogy nem fedezi a biztosító, de még a járulékos költségeket is csak alig). És igen, bosszant, hogy az az ember, aki összetörte a régit, minden bizonnyal egyáltalán nem is gondol már rá, hogy mennyi pénzbe és mennyi rengeteg utánamászkálásba kerül nekem az, hogy ő kicsit elbambult. És nem kért bocsánatot. Az új autó egyébként büdös idegenszagú, én nem szoktam ilyen bolti autószagosítót használni, mert szerintem azok is büdösek - de valamit muszáj lesz vele csinálnom, mert így nem tudom még megszeretni. De félni már tudok, hogy ellopják az iszonyatdrága kisautómat innen a ház elől is akár - mert a régi kormányzár persze, hogy nem jó rá, pedig én azt hittem, az univerzális. Tudom, még attól is ellophatják - de nekem megnyugtatóbb, ha rajta van, mint ha nincs. Most akkor ülhetek egész éjjel az ablakban, hogy nézzem, ott van-e még (de nem fogom látni, mert sötét téli ködszínű)


Amikor Á. hazajött, már majdnem koromsötét volt (de még nem teljesen), kérdeztem, látta-e az autót.
Igen - felelte - integettem is neki.
Integettél? Hogyan? - hatódtam meg a kamaszkori infantilizmustól (ami amúgy Á.-ra nem jellemző).
Hát, így (és mutatja, hogyan szokott integetni)
És, hogy tetszik? - kérdeztem
Micsoda?
Hát az új autó
Miért, itt van az új autó?
De hát most mondtad, hogy integettél is neki
Apáéknak integettem, találkoztam velük, mikor mentek edzésre
Ja... de itt az új autó a ház előtt, nem nézted meg?
Nem, nem láttam (mondom én, hogy láthatatlanná tévő köntös színe van)
Itt áll pedig (a házunk előtt nem szoktak más autók állni, az falun nem szokás)
Jó, akkor most megnézem (lepillant az ablakból) szép... kár, hogy sötétben nem látszik jól

Hűség és hűtlenség pontos beárazással! Gyertek, válogassatok kedvetekre!

Biztosan mindnyájan emlékeztek erre a posztomra (ha nem, nincs miről beszélnünk egészen addig, míg saját okulásotokra és mindnyájunk közös örömére el nem olvastátok) - mert most kiderült, hogy végre a nálam kevésbé okosaknak is leesett az a bizonyos tantusz, azaz hogy egyszerűen így hatékonyabb, célszerűbb, gyorsabb, biztonságosabb, okosabb. A blogon kívüli életben pénzért osztom a tanácsaimat - de nektek, kedves olvasók innen bármi elérhető közösségi alapon... és nem ez az utolsó, amit máris meg lehetne fogadni és valósítani!

A biztosítótól ugyan megkaptam a hűség és a hűtlenség biztosítóváltás pontos százalékos értékét (-2% és -8%), és ebből egyértelműen látszik, hogy a biztosítók a hűtlenséget jutalmazzák - én viszont nem vagyok biztosító, úgyhogy a hűségesen olvasók igenis többet fognak profitálni a blogomból, mint azok akik nem olvassák.

Valamint azt álmodtam, hogy ma reggelre 65 követőm lett - ami azért egyetlen éjszaka alatt számottevő növekmény lenne, és közülük az egyiknek a profilképe zöld alapon sárgásbarna hatalmas fa (rajz) - ha mind a húsz nem is, de jó lenne, ha a hatalmas csodálatos fa rajz profilú coming outolna és bejelentkezne élőben is (csak hogy lássam valóra válni az álmaimat). Köszi :)

amikor legalizálódik egy exlex állapot

én: a macska hol van? kiengedted?
V.: nem, betettem a szekrényedbe

vágyaim villamosán

én egy olyan országban szeretnék élni (és szívesen elnevezném Magyarországnak azt az álombéli helyet), ahol (és most a teljességre nem törekvő, példálódzó felsorolás következik):

 - az orvos, mielőtt felír valamit, ránéz az általam problémásként említett testrészre, akár ruha nélkül is (a testrész legyen ruha nélkül, ne az orvos)

- meg ahol a kávézóban nem úgy vágják hozzám a kávét, hogy közben már a fülén a telefon, amibe azt mondja épp: na, itt vagyok végre, én nem hiszem el, hogy egyetlen szabad percem sincs ezektől, mert minden percben jön valaki! (a pincérnőn kívül egyedül voltam bent)

- meg ahol a piros kötött sapkámban hátulról kamasznak nézve sem akar a buszon a vállamnál fogva felállítani egy magát udvariasnak gondoló hatvanas férfi azzal, hogy adjam át a helyet egy néninek, miközben azt harsogja, hogy úgy látszik, kihalt a tisztelet a fiatalokból, de mindjárt lesz itt hely!

- meg ahol az új autóra kötendő biztosításról tárgyalva nem fagy le teljesen az alkusznő (vagy ki a halál) és nem száll el minden tudománya onnantól kezdve, hogy én nem az A0 fokozatba kérem a biztosítást, mert már van előéletem (B6-os), és nem lepődik meg azon sem, hogy a gyerekeimre való tekintettel is jár kedvezmény

A fék működik

Elmentünk ma A.-val autót venni. Szerinte ugyan nem szabad ilyen gyorsan és hebehurgyán, de szerintem meg egy hét vagy hónap múlva is ugyanúgy át tud majd verni a kereskedő, ha úgy akarja, nem leszünk jobban kiképezve, ha még hússzor átolvassuk is az interneten az autóvásárlással foglalkozó riogatásokat, akkor sem. Amit a múlt héten kinéztem (a netről), az a következő napon már nem volt fenn, aztán találtam még egyet, aminek másnapra csak hűlt helye volt - szóval, én úgy gondoltam, hogy ha nem lépünk gyorsan, pont mindegyik autót elviszik majd az orrunk elől, pedig nekem elég határozott elképzelésem volt arról, hogy milyen színű autót szeretnék. Pirosat. Világ életemben egy kis piros autóra vágytam. Úgyhogy még lesz miért élnem, mert ez, amit végül is megvettünk lefoglalóztunk, az szimpla ködszürke, ilyet akartam volna legkevésbé, mert ez nem elég feltűnő. Ezt úgy értem, hogy nem látszik eléggé, mert beleolvad a színe az útba, a ködbe, a sötétbe, de akár a tóba is, ha netán belehajtanék a Balatonba. Na, mindegy, majd dekoráltatok rá vidám színes csillámpónikat.

Elmentünk egy próbakörre. Én vezettem, mellettem a mindig rettegő A., hátul a kereskedő embere, aki azt volt hivatott ellenőrizni, hogy nem akarjuk-e ellopni az autót (nem akartuk, ha akartuk volna, nem fényes nappal megyünk oda és nem hagyjuk a bejáratuk előtt a saját kocsinkat), és aki egyetlen fontos kérdésemre sem tudott válaszolni (pedig csak ilyen egyszerű kérdésem voltak: ez mi? ez miért világít? ez mit jelent? ezt hogyan kell értelmezni/ beállítani?) - sőt, még a kevésbé fontosakra sem.

Kikanyarodtam tehát az udvarból jobbra (a kereskedő azt tanácsolta, balra menjek - de annak aztán semmi értelme sem volt, mert abban az esetben induláskor és érkezéskor is nagy ívbe balra kellett volna ki- és bekanyarodnom egy meglehetősen forgalmas főúton, én meg nem akartam már az első métereken összetörni az autót) - szóval, kikanyarodtam. Fura volt, mert noha az autó ugyanaz a márka, csak kicsit újabb kiadás, mint a régi kocsim, azért csak másképp látszott minden belőle, másképp gyorsult, másképp, másképp, másképp minden. Azért a KRESZ csak ugyanaz volt ebben is, így amikor láttam, hogy jobbról nem jön senki, mentem szépen egyenesen. És az a nagy fehér autó is a lassítás nélküli továbbhaladásról döntött, aki nekem balról jött és még egy háromszögű tábla is azt jelezte neki, hogy adjon elsőbbséget a merőleges úton érkezőknek, például nekem. Nem volt egy centi a két autó közt, ahogy megálltam - de az a fél centi ott volt, nem ütköztünk össze. És erre mit mondott A. és a kereskedő embere? Nem, nem azt, hogy a barom majdnem összetörte a még meg sem vett kocsit, hanem hogy én túl sportosan vezetek. Aha, harminccal. Mert egy olyan övezetben jártunk. És hogy milyen mázlim van. Hétfőig még hízlalják elkészítik a magyar papírjait (a német Christina Barbara Müller garázsban tartott, dohányzásmentes, gondosan szervizelt kis kocsijáról beszélünk - csak azt nem értjük, hogy az első biztonsági övek mi a fenétől olyan redvásak - de majd kifertőtlenítem) - nekem meg kell egy téli gumikészletet vennem, mert ezen csak nyári van. Jaj, remélem, legalább annyira meg tudom majd szeretni, mint a régit!

(a régi roncsot otthagytuk a szerelőnél aki a halál beálltát megállapította - nekem tényleg olyan volt elhozni belőle a cuccokat (a láthatósági mellényt, tetőcsomagtartót, zsebkendősdobozt, üléspárnát), mintha egy meghalt rokon holmijával távoznánk a kórházból)

Van erről valami közhelyes mondás, csak nem tudom, hogy hangzik

Mindent ki kell próbálni! vagy Nem kell mindent kipróbálni! - most akkor melyik az igaz?

Ja, annak kapcsán jutott eszembe, hogy behívattak a iskolába. Vagyis nem, csak megkérdezték be tudnék-e menni, mert jó lenne. Ez akkor történt, amikor felhívtam Á. osztályfőnökét. Azért hívtam fel, mert Á. végtelenül feldúltan felhívott, hogy most akkor megy edzésre. És mi a baj? Nem volt jó napod - kérdeztem (némileg álszent módon, mert a hangjából pontosan lehetett tudni, hogy valami gáz van) Egyáltalán nem volt jó napom. Majd elmondom, ha hazaértem. De addigra tanár úr úgyis írni fog neked.  És én hiába kértem, hogy mondja el, csak annyit sikerült kihúznom belőle, hogy nincs sem neki sem másnak semmi baja. Úgyhogy amint letettem Á.-t, felhívtam az ofőt, hogy hallom, hogy írni akart nekem, szerintem egyszerűbb, ha beszélünk. Mire azt mondta, hogy örül, hogy hívtam és az lenne a legjobb, ha bemennék, azt is megmondta, hogy mikor, mert ő is meg a tesitanár is beszélni akar velem.

Aztán persze alig vártam, hogy Á. hazaérjen az edzésről és mondja el, hogy mi volt. Hát, nem tudom... ha az ő verziója kimeríti a gondokat (attól nem tartok, hogy becsapna, de talán nem mindenre gondol, hogy az is baj lehet), akkor elég röhejes, hogy az "ügyet" mindenképp személyesen kell tisztáznunk - de a tesitanárától kitelik sajnos egy ilyen hiszti, ötödik óta utálja Á.-t (ami persze szíve joga, az a baj, hogy ez időnként osztályzatain is látszik - például tavaly kapott egy kettest akkor, amikor két hétig beteg volt. Nem közvetlenül utána, hanem akkori dátummal, amikor beteg volt és egy olyan felmérés eredményeként, amit Á. sosem csinált meg, és amire aztán hiába is jelentkezett újra és újra, év végéig sem "javíthatott" - egy olyan jegyen, amit úgy kapott, hogy ott sem volt.)

Hogy valami abszolút pozitív dologra futtassam ki a dolgot: Á.-nak olyan kockás hasa van, hogy nem győztem (volna) álmélkodva csodálni - de csak egy percre pillanthattam meg, amikor a túlzott mértékű hájáról panaszkodott (nincs rajta háj, 180 cm és nincs 60 kiló) - mert amúgy végtelenül szemérmes és az utóbbi években a rövidgatya-póló szett a legapróbb ruhaegyüttes, amiben mutatkozik előttünk.

valahol létező végtelen valóságokról

Ma olyan sokfélét álmodtam, az álmok pedig olyanok, mintha fel-fellebbennének valami fátylak vagy leplek valami olyan elől, ami normálisan takarásban van. Részint elmentünk anyukámmal meg a tesómmal meg a sógornőmmel annak az iskolának a báljára (?), ahová jártunk a tesóm is meg én is - és ami most V. favoritja lett a nyílt napokon való mászkálások során (de abból, mármint mászkálásból még vannak hátra más iskolák is). Anyukám valami nagyon elegáns női maharadzsának öltözött (nem jelmezbál volt, sima megaparty - és mindehhez izzasztóan forró nyár), és megcsodáltuk, milyen szép még mindig, bár azt is mondtuk, talán túl elegáns egy ilyen rendezvényhez, de végül úgy döntöttünk a tesómékkal, mindegy, őt úgysem ismeri senki (minket sem amúgy), jöjjön abban, amiben a legjobban érzi magát  - de aztán az út egy pontján átöltözött szedett-vedett kerti ruhákba és hiába mondtuk, hogy ennél azért egy kicsit illene elegánsabbnak lenni, most ő érvelt azzal, hogy úgysem ismeri senki, és hogy majd elvegyül a tömegben. Egy téren (ilyen tér nincs, a hatvanas - hetvenes évek frissen felhúzott lakótelepeinek lehettek ennyire steril, árnyéktalan fényben úszó aszfaltos terei), mielőtt még odaértünk volna, előhúztam a hátizsákomból és odaadtam neki egy kissé kopott női katonai órát, hogy ezt mindig viselnie kéne, mert ez mutatja az időt - de nem tudtam, ismeri-e még az órát. Hosszú álom volt sok képpel, minden nagyon élesen, vakítóan ragyogott a nap, fényben úszott a maharadzsaruha a turbánnal és anyukám karcsú dereka.

Aztán pedig valahogyan átkeveredtem egy másik álomba, ami nagyon laza szálakkal kötődött az előzőhöz, bár nem tudom, hogyan. Ebben a valóságban moziba vittem a lányokat, V.-t és két másik, nála kicsit idősebb lányt, testvéreket (egy régi ismerős  igazából csak képen látott lányait). A mozi olyan volt, mint egy nagyon régi, kopott és eléggé elhanyagolt templom, sima fehér fal, a padok erősen kiszáradt vékonyka fából - és nem az aprócska vetítővászon (az oltár helyén volt, vagy afölött, fekete keretes, mint egy kép), hanem egymás felé voltak fordítva - nehéz volt így jól látni a vásznat (a film még nem kezdődött el), én megkérdeztem valakit, hogy egy nagy és üres könyvespolcot kitehetnénk-e a kertbe, mások tologatni kezdték a padokat, hogy lássanak - de azt hiszem, ez a film végül nem kezdődött el soha. Vagy mégis? ha igen, akkor a hatvanas évekről szólt és valami dél-olasz film volt napszemüveges, fekete öltönyös férfiakkal. A hosszúra nyúlt várakozás során a lányok egymást túllicitálva szomorkodtak azon, hogy nem elég szépek, mindegyik egy másikra, a többire szeretett volna inkább hasonlítani, pedig szépek voltak mind. Aztán volt még valami másik álom - talán ez történt dél-Olaszországban, nem a film? - erre csak nagyon halványan emlékszem (nagyon halványan emlékszem nagyon éles fényekre).

És ma szokatlanul korán felébredtem magamtól, nem akartam még felkelni (nem értem, miért nem), de nem tudtam már visszaaludni sem és valami magamra erőltetett félálomban az járt a fejemben, hogy mennyi párhuzamos és mennyi egymást valahol metsző valóság (vagy inkább valótlanság) élhet egymás mellett, és hogy minden pillanat egy-egy újabb választás, ami épp történhetett volna másképp is (de végtelen módon másképp), és hogy ezek az elmúlt pillanatok meg azok a soha meg nem történt másik világok vajon léteznek-e ténylegesen valahol valami szupervégtelenben vagy elmúlnak örökre azzal, hogy nem ők lettek a kiválasztottak - és a racionalitás ugyan egyértelműen az elmúlást valószínűsíti, én mégis időnként hajlok a megmaradásukra és arra, hogy valahol máshol talán másképp is megtörténik minden velem és mindenki mással is.

Megszületett

a délután folyamán a Danielkának szóló válaszlevél. Verbalitásban ugyan nem különösebben erős (Hi, Danielka, these are my cats, a black is a cute girl and a boy is multicolored) - de képet többet is mellékelt hozzá V. (természetesen macskákról). És most várjuk a választ - erre szokták azt mondani, hogy most aztán (végre már) Danielka térfelén pattog a labda, ő jön. Remélem, örül és hamarosan válaszol ő is az apukája segítségével, és akkor az apukák jót leveleznek majd egymással a különféle cuki cicákról, és V. végre megtanul angolul. Mert amúgy angol nyelven játszó filmszínésznő akar lenni (csak nem szereti az angolt, utál verset és egyéb szöveget tanulni, valamint a szereplési hajlandóság sem teng túl benne - remélem, azért talál majd valami szépet is a hivatásában)