filmek + könyvek

Először is elolvastam a Holtversenyt. Jaj. Azt írják, a magyar trainspotting, de szerintem sokkal inkább a magyar amerikai pszicho. Mondjuk míg azt nem bírtam gyomorral néhány oldal után (úgy értem, hogy tényleg, komolyan rosszul lettem tőle, így végül nem olvastam el), ezt elolvastam. Nem szép könyv, kicsit sem szép. Viszont tartok tőle, hogy több benne a valós elem, mint amennyit tudni szeretnénk napjaink... izéjéről... fiatalok, szex, drog, életszemlélet, stressz (nyilván nem mindenki így, sőt, de azért... ) Szóval, kemény könyv, sötét, ha épp túl derűlátóak lennétek, de utáljátok magatokat így és szeretnétek egy kis depresszív nyomást - olvassátok!

Viszont ne, egyáltalán ne nézzétek meg a Szeleburdi svéd családot - egyáltalán nem gyerekfilm (mint az előzetes sugallja), egyáltalán nem szép film (semmilyen tekintetben), egyáltalán nem vicces film (pedig úgy próbálja meg eladni magát), nem tanulságos, sőt, kifejezetten hazug klisékre épít, szexista, otromba és halál unalmas (én konkrétan elaludtam rajta - de azok jobb részek voltak az életemből, mint amikor ébren voltam és néztem - tényleg gáz, no)

Most el fogom olvasni a Semmi-t (amiről nagyon jó kritikát olvastam), és ha majd azt is kölcsönadja valaki, akkor a Minden-t is (amiről viszont nagyon rosszakat - az azonos író dacára is). És meg fogom nézni a Saul fiát (de arra nem mertem V.-t elvinni, pedig ott volt a moziban a főszereplő is épp, meg 12-es karikát nyomtak a filmre - de nem hiszem, hogy tényleg gyereknek való lenne)

Mi lehet jobb annál

... mint reggel, indulás előtt 25 perccel, pizsamában, kávé nélkül, fürdés nélkül, tampon nélkül, öltözetlenül felfedezni a valamiért meggondolatlanul szétkapott, de helyreállítani nem tudott ötpengés flexibilis fejű borotva összeszerelési és működési mechanizmusát? Mert noha amikor szombaton elhoztam neki, csak annyit hümmentett, hogy öhm, de ma reggel indulás előtt már csakis és kizárólag azzal akart borotválkozni. És meg is tette, természetesen a fürdőszobában. Én pedig továbbra is pizsamában, kávé nélkül, fürdés nélkül, tampon nélkül, öltözetlenül vártam a soromra - de immár azzal az örömmel, hogy 15 perccel indulás előtt is simán összeállítok egy ötpengés flexibilis fejű borotvát, ha a szükség fiam úgy kívánja.

Fél tízre kellett az edzőteremhez érni, ahonnan együtt indultak a táborba - az tőlünk nem egészen egy óra. Fél nyolckor indultunk - és fél tíz előtt fél perccel be is estünk - A. segítségével, mert szerencsére nálam volt egy hajszála, amire csak ráfújtam, ő meg ott termett az autójával, megkérdezte, hogy "mit parancsolsz édes gazdám?", és mivel én azt kértem, hogy a vasútállomásról (ahol mintegy 70 percet várakoztunk) vigyen az edzőteremhez Á.-val együtt - mi sem volt természetesebb, mint hogy ezt tette.

könyvek

Az évzárók azért is nagyon jók, mert mindig elmegyünk lerészegedni egy könyvesboltban kötünk ki utána és ott tobzódunk a magunk többféleképpén. Á. évzárója után Á. úgy adott a gyönyörnek, hogy (mint szokta) egy ültő helyében kiolvasott egy könyvet (a sokadik Ropit), hogy azt ne kelljen megvenni, mégis meglegyen neki. Magának még nem választott, mert mire a Ropi végére ért, én majd bepisiltem - de én már vettem neki egyet: Edward de Bono: A laterális gondolkodás. Mert az én egyik örömforrásom az, ha a gyerekeknek könyvet veszek.

A másik pedig az, ha magamnak (és most azért is nagyon muszáj volt már, mert körülbelül egy hónapja  tönkrement a kedves kis Kindle-m, azóta alig tudok olvasni). Három könyvet vettem, mindhármat kritikák alapján:

Lány a vonaton (Paula Hawkins)
Én még sosem (Kemény Zsófi)
Holtverseny (Totth Benedek)

Az első kettőt olvastam el tegnap és ma. Tök véletlenül nagyon hasonlóak abból a szerkezeti szempontból, hogy mindkettő három szereplő szemszögéből és gondolataiba belefúródva mond el egy-egy sztorit. A Lány a vonatonról (is) jó kritikát olvastam - de a hasonlóságok itt meg is szűnnek - az igazából csak egy krimi. Az élethelyzet fogott meg - mert hát én is mindennap vonatozom és vannak történések ott (és a fejemben is közben) nem nagyon rossz, nem nagyon igénytelen - de olyan semmi különös. Egyszer el lehet olvasni, még kisebb csavarok is vannak benne, még némi össztársadalmi nézőpontos plusz is van benne, ha úgy akarom - de elég gyorsan elfelejthetőnek tippelem.

Viszont Kemény Zsófi Én még sosemje jó. Pedig kicsit szkeptikusan vettem meg, hogy írófamília slamelő kislányának könyvét kiadatta az apukája. Biztosan ígéretes zsenge, na, de ha valaki nem írócsaládból jön, akkor slam poetry ide vagy oda, annak nem jön ki könnyedén húszévesen az első könyve. Ebben egyébként valószínűleg van igazság - de ez a könyv tényleg jó. Van benne sztori, van benne szerelem (gimisekről szól - de semmiképp ne Leiner Laurát kapjátok elő az agyatokból a Szent Johannával, mert nagyon mások) nagyon mai, eléggé budapesti (de nem túlzottan (értsd: bennfentesen) az) - és jók a mondatok, odavalók a szavak. Kicsit lehet megint tizenhét évesen szerelmesnek lenni. Jaj. Fájdalmas ám néha nem tizenhétnek lenni már, abban a biztos tudatban, hogy nem is lehetek már sosem. Nem szerelmes, tizenhét.

Azt hiszem, V. még kicsi hozzá, Á.-t pedig nem hiszem, hogy rá tudnám venni, hogy elolvassa - úgyhogy egyelőre a saját polcomra kerül.

Az e-napló új funkciója (vagy eddig nem vettem észre?)

Kiírja tantárgyanként az osztályátlagot:

angol nyelv 4.69
biológia 4.67
ének 4.79
fizika  4.62
földrajz 4.50
irodalom 4.71
kémia 4.58
kézművesség 4.62
matematika 4.67
nyelvtan 4.56
rajz 4.60
testnevelés 4.56
történelem 4.52

Ilyen világot élünk! (nincs benne bújtatott reklám, csak nyílt vágyak)

Tegnap este megittam egy citromos Gössert. Általában nem különösebben kedvelem az ízesített söröket, hanem inkább csak a sörízűt - de ez isteni volt. Ma egész nap tanítottam, aztán még elmentem bevásárolni az évzáróra (sötét rövidgatya Á.-nak, mert a tavalyiak már csak röhögni jók, rövid ujjú fehér ing, hogy ne kapjon hőgutát, naptej, sampon, borotvahab (!), borotva, sampon, fogkrém - mert táborba megy hétfőn) Tudjátok ti, mennyibe kerül a tábor díján felül a tábori felszerelések beszerzése plusz a zsebpénz? Hát, pont annyiba fáj, hogy nagyon-nagyon rászomjazik az ember dolgos, derék lánya újból egy hideg citromos sörre. De újra kimenni a boltba (vagy bárhová) már nemigen akaródzik. Na, de miért szül az ember gyereket, ha nem azért, hogy boldogabbá tegye a napjait?

én: kedves Á.! (tudok ám én szépen is beszélni!)
Á.: hm? (ő inkább csak flegmán)
én: kiszaladnál a boltba?
Á.: öhm... izé... hát...
én: lécci!
Á.: izé... hát,,, öhm... jaj... most?
én: aha... most lenne jó
Á.: de miért pont én? (számára is nyilvánvalóan kettesben vagyunk itthon)
én: mert én megdöglöttem a fáradtságtól
Á.: de mit kell hozni?
én: hozhatsz magadnak fagyit is, ha kimész!
Á.: nincs itthon fagyi?
én: nincs
Á.: hát, izé... na, jó... és mit hozzak?
én: egy... vagy két... legyen négy! citromos Gösser sört
Á.: én nem tudok sört hozni
én: jaj, dehogynem! a hűtőszekrényükben van és rá van írva, Gösser, citromos... négyet
Á.: nem ez a baj...
én: jaj már, négy sör nem olyan nehéz! plusz a fagyi! az majd könnyít rajta!
Á.: de mami! én még nem vagyok 18 éves
én: nem baj, nem neked kell meginnod
Á.: tudom, de engem nem szolgálhatnak ki
én: óbasszus... tényleg... jajistenem, ezt a marhaságot, hogy nem hozhatsz nekem egy sört

Írásba öltem tehát az alkoholvágyam. De most komolyan - végre venném valami hasznát, erre központilag van letiltva a hasznos munkáról! Jaj! Egy citromos Gössert akarok most azonnal!

Alternatívák

Ha azt tapasztalnád, hogy folyik az emeleti wc tartálya és emiatt rendszeresen áll a víz a wc körül, sőt, már a konyha plafonja is beázott, mit tennél?

A) semmit - nem az én dolgom

B) én már egyszer feltöröltem! most már törölgessen más

C) alátennék valamit

a) a déditől örökölt 18. századi vázát
b) valami fazekat a konyhából
c) egy befőttesüveget
d) a családban fellelhető legnagyobb gumicsizmát (miért, az vízhatlan, nem?)
e) egy felmosórongyot (miért, az nem szívja fel a vizet?)

D) megjavítanám a tömítést, hogy ne folyjon, ahol nem kell

E) Hívnék egy szerelőt

F) Milyen wc? milyen tartály? hol?

A gép vagy az ember?

Valamelyik nem oké. Vagy a trolikat tervezik nagyon rosszul (emberek), hogy kizárólag rángatva legyen képes közlekedni: megállni, újraindulni - és megteszi két méterenként. Úgy ráz, hogy kifolyik a nyál a fülemen, a könyököm kék-zöld, mire leesek leszállok végre a megfelelő megállónál. Avagy: azokat, akik megbuktak a pilótavizsgán, a buszvezetővizsgán, a villamosvezetői vizsgán, a kerékpárteszten, de rollerezni sem tudnak, sőt, már a pedálos kisautót sem tudták helyesen kezelni, de csakis ezeket, ha valami komoly nagy embernek a rokonai és mégis muszáj őket felvenni a békávéhoz, na, ezeket teszik meg trolivezetőnek. Vagy - mindkettő selejtes, a gép is, az ember is. Komolyan, a hullámvasúton nem jön rám ilyen hányhatnék, mint akkor, amikor trolin utazom.

Bónuszkérdés: egy trolinak, amely gyakorlatilag végigmegy a Király utcán, miért van épp a körútnál "Király utca megállóhely" elnevezésű megállója?

Bográcsozunk (de nem bármi áron)

Mióta kertes házban lakunk, mindig akartam bográcsot. Szeretem a bográcsban főzés hangulatát és szeretem a bográcsban főtt ételeket is. Tegnap a hatalmas felhőszakadás elől egy lidlbe menekültem, a kocsi tisztult az esőben, én kedvemre bóklásztam a boltban, amikor megláttam, hogy nemcsak különféle bográcsokat lehet venni, de a hozzájuk tartozó háromlábat is, földbe szúrható, lánc is van hozzá - szinte gondolkodás nélkül tettem be a kosárba.

Amikor hazaértem a hegynyi cuccal, még mindig intenzíven zuhogott (próbáltam én kivárni a végét odabent, de ennyi időt még én sem tudok boltban kóborlással tölteni, pláne ázott ruhában). A holmikat odakint én pakoltam a kocsiból szatyorba (sosincs elég táska nálam), A. hordta be, a gyerekek pedig odabent várták pakolták ki a cuccokat.

Utolsóként beérkezett a bevásárolt holmik egy részével teli rakott bogrács és a háromláb is. Á. elég gyanakvóan fogadta:

Á.: ezt meg hol fogjuk használni?
én: itt a kertben
Á.: itt, ebben a kertben?
én: itt
Á.: de minek?
én: hát, olyan klassz... tűz, füst, izgalom, finom vacsora
Á.: de hát van konyhánk!

V. azonban ujjongott:

V.: jaj de jó, bográcsban foguk főzni! mikor?
én: hát... majd... nyáron
V.: nem próbálhatnánk ki most?
én: most??????? dézsából öntik kint a vizet... bokáig ér a kertben... most??????
V.: jó, nem úgy gondoltam, hanem csak itt a szobában
én: öööö.... hol????
V.: nem tűzzel, csak állítsuk fel
én: úgy érted, a parkettába szúrjuk bele a lábait?
V.: ja, nem

Elkezdtek dolgok történni

Ma megint az ország másik végén voltam (vagy az egyik kezdetén) - és olyan jó előadást tartottam, hogy kettéállt a fülük tőle - és olyan gyönyörű virággal köszönték meg, hogy amint ránézek, abbahagyom az üvöltést.

Amit amiatt muszáj csinálnom, mert Á. megrohasztott egy nagy csokor kaprot (meg egy kis hagymát, kolbászt, egyebet), amit anyukám küldött vele haza - és miután kérdőre vontam (jaj-jaj, tudom, már itt elrontottam) miatta, még volt pofája anyukámra tolni a felelősséget, hogy "nem értem, miért velem cipelteti haza ezeket a nagymama" - és miután kiakadtam és dühömben ráparancsoltam, hogy holnap délelőtt sétáljon el a piacra és hozzon nekem három csokor kaprot (neki már nincs suli), akkor közölte, hogy "na, köszi, el van rontva az egész délelőttöm és akkor ezt is a nagymamának köszönhetem". OK, ti szelídek vagytok, mint a bárányok - de ettől sem vetne szét titeket az ideg? Nem bírtam ki ráordítás nélkül (tudom, hogy attól nem lesz jobb sem ő, sem a helyzet - de legalább az én torkom jól megfájdult)

Délelőtt, amikor még nem tudtam mindezeket (sem Á. pofátlanságait, sem a csodaszép virágcsokromat), felhívtak egy helyről, ahová még február elején adtam be az önéletrajzomat, hogy mostanára elolvasták és hogy menjek be csütörtökön fél tizenkettőre. Mondtam, hogy végül is érdekelhet még a dolog - de legkorábban a jövő héten tudok bemenni, most dolgozom. Persze, lehet, hogy ezzel megint a kupac aljára tolták a papírjaimat - de hát ez van, dolgozom, ha nem szólnak előre, nem tudok alkalmazkodni, a csütörtök sajnos nem jó. Pláne a dél. Amúgy van olyan konstrukció, amit jól el tudnék képzelni: mindkettőt részmunkaidőben, mindkettőnek csak a jó része... sok pénzért. Na jó, egyelőre vagy visszahívnak így is, vagy sem. Van azért a mostani munkámnak is bőven olyan része, amit sajnálnék. Nem az adminisztráció az. Nem is a főnököm. De a többit, a mai virággal, azzal, hogy hogy örültek nekem - arról nehéz lesz/lenne lemondani. Jaj.

És holnap jön hozzám egy tök ismeretlen ember, aki (más ismeretlen emberek ajánlására) akar nálam csiszolódni.

Ebben az árvízben hazavezetni! De annyira jó voltam, mintha nem is én lettem volna.

(még mindig lógok a hétvégi főciki megírásával - pedig úgy alakul, hogy lassan tanácsot is fogok kérni hozzá... mert tényleg annyira rettenetesen kínos!)

LOVE

Minden jó, ha a vége jó...

... amikor hazaindultam a munkahelyemről, még komoly kihívásnak éreztem, hogy kibírjam hányás nélkül a vonaton. Kibírtam. Aztán ( - mivel Á.-val mentem haza - az általam preferáltnál tempósabb) hazavánszorgás után kifeküdtem végre a kertbe. Lágy szellő, lágy macska, lágy rigófüttyök - annyira rendbe jöttem, hogy úgy éreztem, jót tenne, ha járnánk egyet A.-val. És jártunk.

Útközben elmeséltem neki, hogy ma a vonatról leszállva az utcán szembe jött velem egy öregasszony: maximum 150 centi magas, minimum 150 kiló, ráncos, bulldog képű, vörös arcú, csámpásan járó, vastag lábú, csapzottan lógó rövid, ősz hajjal. Dagadt lábain fehér anyókapapucsot és halvány szürke leggingset viselt, felül pedig egy égőpiros póló volt rajta hatalmas ezüsttel-arannyal kivarrt, csillogó LOVE felirattal. Hogy vehet fel ilyen ruhát egy ilyen nyanya? - futott át a fejemen a gonosz  kérdés. Ez a vénség és a szerelem? Ég és föld! Aztán toleránsabb irányt vettek a gondolataim - mert vajon én úgy nézek-e ki, mint aki...? (nem, bizonyos napokon pedig egyáltalán nem - a mai pedig nagyon erősen bizonyos nap volt, közvetlenül a hőgutát követően voltam)... és hát végül is a szerelem az milyen? nem csámpás-e néha és idétlen? nem valószínűtlen és hihetetlen, és nem ronda-e néha? De máskor meg bátor és csillogó is, és feltűnő és harsány is, és sokszor meghökkentő, hát nem? Úgyhogy értelmet nyert a nénin a póló - és amikor kitisztult az agyam az A.-val való séta közben, eszembe is jutott. (4,12 km volt... ha holnap nem kell visítanom a fájdalomtól, újra kezdem a tavalyi köröket)