A magyar nyelv nyomasztó hiányosságairól

El vagyok keseredve. Levelet kell írnom néhány helyre, hivatalból (tudjátok, az ÜGY...) Csak nem találok megfelelő megszólítást. Nincsenek szavaim a helyzetre. Mert a bevett Kedves XY, de akár még az ennél jóval visszafogottabb Tisztelt XY is azt sugallná, hogy jókedvemben, szeretettel, de legalábbis elismerve szakértelmét és/vagy emberségét szólítom meg XY-t. De a dolog nem így áll. A dolog úgy áll, hogy végtelenül megvetem ezeket az (amúgy csúnya) ügyintézőbőrbe bújt férgeket, ezeket a gusztustalan pondrókat, és úgy is áll a dolog, hogy egy patkánnyal vagy galambbal is szívesebben tartózkodnék egy szobában, mint ezekkel, pedig azoktól végtelenül undorodom, és semmiféle kedvelni vagy tisztelni valót nem találok őbennük. Na, jó, azok legalább állatok és csak a hozzájuk társított viszolyogtató betegségek és számomra ellenszenves kinézetük taszít tőlük.De ezek itt gonoszak. Azt gondolom, az amúgy is gyenge elvi alapokon nyugvó, de amúgy bombabiztosan mindenki ellen működő rendszert nemcsak kelletlenségből vagy muszájból képviselik, hanem romlott szívük és jellemük, valamint rothadó elméjük is örömmel szolgálja ezt az embert megnyomorító hivatalt.

Ugyanakkor úgy érzem, magamnak mégiscsak tartozom annyival, hogy ne szennyáradatot küldjek rájuk, amit amúgy első indulatból szívesen megtennék. Miért nem létezik (vagy ha igen, én miért nem ismerem?) olyan levélbe illő , semlegesnek nevezhető megszólítás, amely mégis pontosan kifejezné, hogy nem az irántuk, hanem a magammal szemben táplált elvárásaim okán nem hányom le, vagy nemzeti ünnepünk tiszteletére akár kardélre őket levélen keresztül?

Önkritika

Ezt hallottam ma reggel a rádióban (az überközszolgálatiban): "a határainkon túlélő magyarok".... aztán meg ezt: "megemlékeznek a határainkon túli magyarlabda területeken is" - hát mi ez, ha nem önkritika? Mert azt mégsem tételezném fel, hogy a közszolgálati híreket felolvasó droid nem érti, amit felolvas, ráadásul még artikulálni sem tud. Na, jó, igazából feltételezem. Sajnos hamarabb, mint az önkritikát. Éljen az értetlen és artikulálatlan önkritika napja!

Azért szeretem

az iskolát, ahová Á. jár, mert emberi, mert ötletes, mert megmozgat, mert megszerettet. Itt van például május elseje március 15-e, gondolom, az iskolák többségében énekszó és tánc köszönti. Ünnepségek, amelyeken állni kell, ugyanazt kell végighallgatni minden évben, és gyengébbeknek elájulni, erősebbek kicipelhetik. Vagy ülni a padban ünneplőben, kokárdával és hangszórón hallgatni az ugyanazt. Közben a pad alatt olvasni, amőbázni, okostelefonozni vagy képeket posztolni a facebookra a padtársunk cipőjéről meg a kínjában vigyorgó tanárról.

Náluk nem így lesz. Nem kell ünneplőben menni - és ez Á. számára elegendő ahhoz, hogy őszintén boldog legyen. Lehet kokárdát viselni, ha valaki úgy gondolja. Az ünnepség két órás lesz. Mármint az ünnepség címén tartott vetélkedő. Melynek része az is, hogy én épp "almás fánczli"-t sütök. Hogy mi az? Természetesen reformkori sütemény, mert (és itt idézném az osztályfőnök levelét):

"Több részben vetélkedünk, ezek közül az egyik a reformkori sütemény, aminek elkészítésében az Önök segítségét is kérném. A szervezők a Cziffáry-féle szakácskönyvet ajánlották, de természetesen máshonnan származó recept is felhasználható, de a reformkori eredetet igazolni kell. Több sütemény is készíthető, benevezhető a versenybe, ha ezek valamilyen koncepció alapján kapcsolódnak egymáshoz. A süteményeket az osztály fogja elfogyasztani a zsűri értékelése után."

Tehát az mi sütink (egy másik kiadásból, mint a neten lévő:
"Czifray István szakács mester Magyar nemzeti szakácskönyve magyar gazda asszonyok szükségeihez alkalmaztatva Kiadták: Pesten, 1840, Petrózai Trattner J. M. és Károlyi Istv. tulajdona"

1222. számon szerepel az "Alma fánczli

Keverj el medenczében egy marok lisztet egy meszely tejszínnel, üss bele hét tojást, adj hozzá sót, apró szőlőt és malozsát mennyit akarsz, két marok koczkásan vágott almát, kevés czukrot és fahéjat, keverd össze jól, s öntsd formába, mellyet írós vajjal megkentél, süsd meg szépen és czukorral hintve add fel az asztalra"

Úgyhogy különféle sütiken és egyéb recepteken röhög az osztály szülői kara a levlistán - mert hogy szerepel a receptek sorában többek közt a  rántott vidra is (azt nem vállalta senki)

Ünnepeljetek ti is vidáman:
http://oszkdk.oszk.hu/storage/00/00/26/90/dd/1/825_301opt.pdf

(nekem megvan a könyv élőben is, de őszintén szólva nem gyakran sütök - főzök belőle... ha beleolvastok, meg fogjátok érteni).

Ma jó napom volt/van, semmi életfecsérlés. Ebbe az irányba törekszem...

mostanában nem gondolok semmit

azt hiszem, ezért nem is írok... vagyis igazából gondolkodom mindenfélén, de semmi érdekes különös publikus dolgon. legszívesebben pelyhedző sárga nárciszokat nézegetnék egész nap, rigófüttyel a fülemben. ha tényleg jön a hó, elnémulok. elszomorít, hogy mennyire halandóak vagyunk - én, és mások is. és az, hogy mennyire elfecséreltem hogyan fecsérlem el ezt a rövid életemet folyton folyvást.

Tyúkhúr

Ma kertészkedtem. Kertészkedésnek inkább csak én hívom azt, amit csináltam, mások valószínűleg egyszerűen annyit mondanának, hogy kint voltam egy kicsit a kertben. Mert annyira szép volt az idő, hogy mezítláb, rövid gatyában kint lehetett lenni a kertben. Ahol nemcsak lila ibolya van százszámra (soha ennyi nem volt még), hanem van fehér ibolyánk is, meg karcsú törpenárciszok, meg pitypang. Szóval, kertészkedés címén összeakasztottuk a bajszunkat a nagyon tüskés vadrózsabokorral (amit én fehér futórózsának vettem, és futni fut is, mint az őrült, de virágként rózsaszín vadrózsákat terem, úgyhogy évről évre próbálom zabolázni), mert inkább málnavesszőket szeretnék látni a helyén meg egrest (legalábbis az általa elfoglalt hely nagy részén). Aztán megkértem a ma kora délután hazaérkező Á.-t, hogy vágja ki a kerítés menti nádast, hogy lehetőséget adjunk az idén nőni próbálkozó nádszálkisasszonyoknak is - aztán végül Á. intenzív nyafogását hallgatva én vágtam ki - majd karónak használom őket... vajon melyik haszonnövény igényel 5-6 méteres karókat? Csinálok belőle babsátrat, az hasznos és vicces is. Aztán összegereblyéztem a fűből a lehullott nádleveleket, és megmetszettem (? - mondjuk inkább úgy, minden szakszerűséget nélkülözve levagdostam) a meggyfát és a birset. Ja, és szedtem a címben szereplő tyúkhúrból, ami nálunk igen bőven tenyészik és befaltam egy csokorral belőle. Úgy fogom eltüntetni onnan, ahová nem kérek belőle, hogy lelegelem. A baromfiak szeretik, némely ló és bárány viszont hascsikarást és hányingert (ezt vajon honnan tudják?) kap tőle. Nos, rövid idő alatt kiderül majd,  tyúkféle vagyok-e vagy birkaszerűség. De hogy mezítláb lehet őgyelegni a kertben, ez nagyon tetszik! Bár azt olvastam, jön még tyúkra/birkára dér a hétvégén.

Felhőtlen viszonyra törekszem

környezetemmel, például a Nappal - és látjátok, sikerült! Melegen süt rám, simogat a sugaraival. Végre!

Ingyenebéd

Vagyis ingyen vacsora. Vagyis még annál is jobb, mert még mi kapunk pénzt azért, ha ott vacsorázunk. És minél többet eszünk, annál több pénzt kapunk majd. Legalábbis V. így kalkulált. Mert ha kapunk az árból 30% engedményt a torkos csütörtökre való tekintettel és négyen megyünk, az ugye 120%, vagyis még ők fizetnek majd nekünk, pontosan 20%-nyit az elfogyasztott vacsoránk ára után. Legalábbis V. így kalkulált. És nehéz volt meggyőzni arról, hogy nem lesz így.

És nem is volt így, bizony, nekünk kellett fizetnünk a végén (mi megmondtuk) - és hogy mégis mindannyian nagyon-nagyon elégedetten távoztunk, az nemcsak, sőt, nem is elsősorban a 30% kedvezménynek volt köszönhető, hanem annak is, sőt, főként annak, hogy elképesztően finomakat ettünk mindannyian.

Esélylatolgató

Vajon mennyi az esélye annak, hogy stresszre hivatkozva a boltban csokit veszek? Ez gyakorlatilag biztos esemény. Na, és ha fogyókúrázom épp? Hát, ez sajnos nem változtat sokat az esélyeken, a stressz bennem felülírja a racionalitást. És vajon annak mennyi esélye van, hogy a megvásárolt Sportszeletet a boltból kilépve szinte azonnal kibontom? Gyakorlatilag ez is biztos esemény. Megálltam hát a buszmegállóban, nekiálltam kibontani, és azzal vigasztaltam magam, hogy a Sportszelet egy nagyon picike csoki...

Vajon mennyi az esélye annak, hogy egy városi téren galambok vannak? Ez gyakorlatilag biztos esemény. És a buszmegállóban? Ugyanannyi. És vajon annak mennyi esélye van, hogy a buszmegállóban totyorászó galambok egy-egy arra járó autó közeledtére felrebbennek? Gyakorlatilag ez is biztos esemény. És hogy közben valamelyikük kakál egyet? Ez sem valószínűtlen.

Na, és annak mennyi lehet az esélye, hogy az az undorító felröppenő galamb éppen és pontosan arra az aprócska, már épphogy kibontott Sportszeletre kakáljon, amit én a kezemben tartok? És megtörtént.

Vajon mennyi az esélye annak, hogy valakinél galambok vigyáznak a fogyókúra betartására, méghozzá sikerrel?

én egy jókedvű nő vagyok

ez mondjuk pillanatnyilag egyáltalán nem igaz, de igyekszem magam mégis ehhez az állításhoz tartani, mert akkor talán nem rosszabbodik két nap alatt megint három hónapnyit az állapotom a stressztől (ez katasztrófa, hogy ennyit jelent), mert akkor talán altató nélkül is fogok tudni aludni, akár egyben két - három órát is, mert akkor nem sírok és dühöngök felváltva és nem örülök rettenetesen annak, hogy nem látszanak át a felhős homlokomon a gyilkos gondolatok, mert tegnap egészen biztosan leszállítottak volna a vonatról miattuk (pedig az ott lévőkre teljesen ártalmatlanok lettek volna... na, de másokra már korántsem)

én egy jókedvű nő vagyok, kedvesen mosolygó és bizakodó, egy optimista, aki mindenben meglátja a jót (nem, mindenkiben azért nem, sajnálom, hogy nincs jobb természetem, de vannak most néhányan, akiknek azt kívánom, hogy éljenek át hasonló mélységű stresszt - amiatt, ami nekik ezt okozza, legyen az bármi, személyre szabottan szabadon választható téma)

én egy jókedvű nő vagyok, békés, nyugodt, külső mosollyal az arcomon, belső békével a lelkemben - és erre minden okom meg is van, mert A. velem van, és Á. és V. is itt vannak... és még sokan mások, akiknek ugyan semmi közük semmihez, de legalább szeretnek

én egy jókedvű, testileg, lelkileg egészséges és boldog nő vagyok, de most már legyen úgy tényleg!

így végeztek ki

leköptek
megkínoztak
kibeleztek
megtapostak
megöltek
kiröhögtek
aztán kifizettették velem saját ingyencirkuszukat

és hiába tudom, hogy nekem volt/van igazam (és hamarosan lesz róla írásos ítélet is pecséttel meg indoklással), orkok ellen csak úgy lehet győzni, hogy közben

leköpnek
megkínoznak
kibeleznek
megtaposnak
megölnek
kiröhögnek
aztán kifizettetik velem saját ingyencirkuszukat

ha elvéreztem is, az erkölcsi győzelem az enyém, majd bekeretezem és kiteszem a falra, majd ha nem leszek ilyen mélységesen csalódott... az izében... a rendszerben, amit igazságszolgáltatásnak hívnak, de ami legfeljebb jogszolgáltatás tudna lenni, az is csak akkor, ha a benne dolgozóknak kicsit nagyobb hányada lenne... korrekt? tisztességes? nem, még az sem kell hozzá, ezt nem kívánhatom tőlük, túl magas mérce... elég lenne, ha csak több lenne az, aki legalább minimálisan emberi hozzáállást tanúsított volna, akkor nyugodtabban haltam volna meg