2014. március 13., csütörtök

Azért szeretem

az iskolát, ahová Á. jár, mert emberi, mert ötletes, mert megmozgat, mert megszerettet. Itt van például május elseje március 15-e, gondolom, az iskolák többségében énekszó és tánc köszönti. Ünnepségek, amelyeken állni kell, ugyanazt kell végighallgatni minden évben, és gyengébbeknek elájulni, erősebbek kicipelhetik. Vagy ülni a padban ünneplőben, kokárdával és hangszórón hallgatni az ugyanazt. Közben a pad alatt olvasni, amőbázni, okostelefonozni vagy képeket posztolni a facebookra a padtársunk cipőjéről meg a kínjában vigyorgó tanárról.

Náluk nem így lesz. Nem kell ünneplőben menni - és ez Á. számára elegendő ahhoz, hogy őszintén boldog legyen. Lehet kokárdát viselni, ha valaki úgy gondolja. Az ünnepség két órás lesz. Mármint az ünnepség címén tartott vetélkedő. Melynek része az is, hogy én épp "almás fánczli"-t sütök. Hogy mi az? Természetesen reformkori sütemény, mert (és itt idézném az osztályfőnök levelét):

"Több részben vetélkedünk, ezek közül az egyik a reformkori sütemény, aminek elkészítésében az Önök segítségét is kérném. A szervezők a Cziffáry-féle szakácskönyvet ajánlották, de természetesen máshonnan származó recept is felhasználható, de a reformkori eredetet igazolni kell. Több sütemény is készíthető, benevezhető a versenybe, ha ezek valamilyen koncepció alapján kapcsolódnak egymáshoz. A süteményeket az osztály fogja elfogyasztani a zsűri értékelése után."

Tehát az mi sütink (egy másik kiadásból, mint a neten lévő:
"Czifray István szakács mester Magyar nemzeti szakácskönyve magyar gazda asszonyok szükségeihez alkalmaztatva Kiadták: Pesten, 1840, Petrózai Trattner J. M. és Károlyi Istv. tulajdona"

1222. számon szerepel az "Alma fánczli

Keverj el medenczében egy marok lisztet egy meszely tejszínnel, üss bele hét tojást, adj hozzá sót, apró szőlőt és malozsát mennyit akarsz, két marok koczkásan vágott almát, kevés czukrot és fahéjat, keverd össze jól, s öntsd formába, mellyet írós vajjal megkentél, süsd meg szépen és czukorral hintve add fel az asztalra"

Úgyhogy különféle sütiken és egyéb recepteken röhög az osztály szülői kara a levlistán - mert hogy szerepel a receptek sorában többek közt a  rántott vidra is (azt nem vállalta senki)

Ünnepeljetek ti is vidáman:
http://oszkdk.oszk.hu/storage/00/00/26/90/dd/1/825_301opt.pdf

(nekem megvan a könyv élőben is, de őszintén szólva nem gyakran sütök - főzök belőle... ha beleolvastok, meg fogjátok érteni).

Ma jó napom volt/van, semmi életfecsérlés. Ebbe az irányba törekszem...

3 megjegyzés:

  1. Ez nagyon tetszik. Misulinkba épp kiöltözve kell menni, de nálunk ilyenkor fejeződnek be az Arany-napok is, amelyben szintén volt vetélkedő és persze holnap lesz az eredményhirdetése. Várjuk az eredményét!
    Ez a szakácskönyv:-))) Jókat mulattam én is némelyik receptet olvasva. Annyira kézenfekvő mégis mekkora ötlet ez a sütikészítés! Jó iskolába jár Á ;)

    VálaszTörlés
  2. Rántott vidra klassz, eddig csak az ürgepörköltről hallottam.
    És igen, jó iskolába jár Á! :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszik az ünneplés és a szakácskönyv is, nálunk most már az oviba is ünneplőbe kellett menni ...

    VálaszTörlés