már tizennegyedike van, mindjárt karácsony

Szerettem volna megírni, hogy milyen vicceset álmodtam. Amit azzal akartam kezdeni, hogy el sem hiszem, de fél tízig aludtunk ma háborítatlanul, ráadásul jól, ami mostanság elég ritka nálam. Szóval, azt álmodtam, hogy elmentünk a Tátrába, ami eleve nagyon jó. Én terhes voltam, így tudtam, hogy nagy túrákra nem vállalkozhatom, de tudok sétálni meg nézni a hegyeket. De aztán úgy alakult, hogy csak a szállodai ablakból néztem még őket, amikor megindult a szülés. Elindultam az ágy felé, hogy nehogy a kemény padlóra csússzon ki, mondtam (A.-nak és talán egy ottani takarítónőnek?), hogy segítsenek, mert már kint van a feje, tegyenek alám egy matracot. Amint alám tolták, ráfeküdtem és már láttam is, hogy kibújt a baba feje, aztán derékig, de ott megállt. Nem fájt, de gondoltam, jobb, ha nem így vagyunk, hogy ő félig kint, félig bent, szóltam, hogy óvatosan fogják meg a vállánál és húzzák ki. Azonnal odahajoltam én is, amint kint volt egészen, kisfiú volt, átlátszó burokban és teljesen felöltözve (nadrág, zokni, body). Kiszakítottam az ujjammal a burkot, hogy kifolyjon a magzatvíz, kivettem a babát, aki teljesen száraz volt, adtam neki nevet (akkor tudtam, mit, de már nem emlékszem). A baba A.-ra mutatott, és azt mondta: apa, aztán rám: mami, aztán a nőre: nyanya. Kiigazítottam, hogy néni (nyilván úgy véltem, hogy egy újszülött sem beszélhet udvariatlanul senkivel) - ő mondta, hogy néni. Estére már mondatokban beszélt és tudott ülni is, azt mondták, igazi zseni. Sajnos ennél többre nem emlékszem, de tudom, hogy volt még más is, valahová mentünk, talán a hegyekbe mégis, valakikkel találkoztunk - de csak képek villannak fel belőle, több szavakba önthető emlék nincs az álomból.

(aztán meghalt valaki a fészbukon, ahol mindig zajlik az élet, és ma egy fiú halála zajlott, vagyis az, ahogy az ismerősökre rátelepszik a döbbenet - én nem őt ismertem, az anyját ismerem, a legjobb tanáraim egyike volt, személyesen nagyon rég találkoztunk, de szoktam lájkolni a képeit, mert gyönyörű képeket csinál, úgy látszik, a tehetséges emberek több dologban is azok, és nincs mit mondani, mit lehetne mást, mint hogy szeretettel gondolok rá és osztozom a fájdalmában, sokan írtak, és néha azt mondta, köszöni, hogy vele vagyunk, és nem történt más semmi, de tényleg rá gondoltam egész nap, hogy amikor felébredt, még nem tudta, hogy ez a mai lesz élete legrémisztőbb napja és az is marad örökre és arra gondoltam, hogy vajon fog-e tudni nevetni még valaha - mert egykor olyan jókat nevettünk együtt is, nem szabadna, hogy ilyenek történjenek (pont karácsony előtt - gondoltam először, de aztán rájöttem, hogy teljesen mindegy, milyen nap van, nem rosszabb így sem, mint bármikor máskor, mert ez fokozhatatlanul szörnyű), hogy valakinek meghal az egyetlen gyereke, a bármelyik gyereke, annyi borzalom van úgyis, ez már túl sok)

Film - most másról

http://www.youtube.com/watch?v=HZgwBFJe8rM

(az előző csak 13 perc volt, ez kétórás, de hasznos megnézni)

dobozolás

Függetlenül a majd később következő karácsonyi nagy bevásárlástól vettünk minap egy jelentősebb mennyiségű wc papírt. Pontosan 32 tekercset. Mert szép fehér, mert az szerepel a csomagolásán, hogy három rétegű újrapapírból van, és mert nagyon akciós volt. Természetesen tudom, hogy semmi közötök hozzá, de szinte bolondulok a jó minőségű, puha (ámde fehér és illatosítatlan) wc papírért. Azért merem ezt a mélyen az intim szférába tartozó irányultságomat nyilvánosan bevallani, mert épp a napokban láttam egy indexes cikket, ami arról számolt be, hogy egy informatikus (vagy valami ilyesmi magasan kvalifikált, nemzetközileg is elismert lény) külföldi útjairól mindig különböző wc papírokkal tér haza és már van neki vagy egy szobányi, mert gyűjti a különféle nemzetek wc papírjait (eredeti csomagolásban, tisztán). Nos, így talán nekem sem olyan ciki mégsem, ha beismerem, én ugyan nem gyűjtöm, mi elhasználjuk, de igyekszem selymeset, simogatósat venni belőle. Na, és ha még olcsó is, annak aztán nem tudok ellenállni. Így került hozzánk a két gigapakk. Természetesen ellenőrzött forrásból, megszokott szupermarketünkből - bár más színű csomagolásban, mint amit venni szoktunk. Tegnap kibontottam a csomagot. És jaj, mit láttam! Vagyis inkább éreztem. A zöld nejlonborításon szereplő írás sajnos hiányos. Nincs rajta ugyanis feltüntetve, hogy a fent említett három rétegű fehér újrapapír termék bármi nemű kémiai beavatkozás nélkül is tökéletesen alkalmas arra, hogy nyomásnak, ütésnek feltehetően hosszan ellenálló, formatartó és vízhatlan kartondobozkákat hajtogasson belőle az ahhoz kedvet érző kreatív személy. Mi nem arra akartunk használni. Az eredeti célra azonban épp a fent dicsért említett tulajdonságai miatt teljesen alkalmatlan.

Az árvák karácsonya

Az árvák karácsonya

szereplők:

4 árva gyerek (juci, nóri, réka, vivi)

nevelőnőjük

Mária, Jézus anyja

két ördög

1. szín: a gyerekek felébrednek szegényes szobájukban, a nevelőnő reggelit kínál nekik, a kicsik reggeliznek, a nagyobbak rosszalkodni szaladnak

Juci:KEZDŐDIK!!!!!!! Csssssss! Figyeljetek!

Odaszalad ikertestvéréhez és felkelti.-Nono ébredj! Keltsük fel Vivit és Rékát!

Oké, keltsük!

-Vivi, Reka,ÉBRESZTŐ!!! Hasatokra süt a nap! Ébresztő, holnap karácsony!

Vivi: Mi??!!!!!!!!!!!!!!! Holnap már karácsony? Díszítsük fel a házat! Gyere Réka!

Réki:Jó, de várj meg, a legjobb álmomból ébresztettetek!     Ekkor belép a nevelőnő.

Nevelőnő:J ó reggelt gyerekek! Gyertek reggelizni!

Nono és Juci: Mi nem vagyunk éhesek! Inkább kimegyünk megdobálni hógolyóval az öregeket.

Réka: Én éhes vagyok. Menjünk enni!

Vivi: Jó menjünk! Menjenek a nagyok oda, ahova akarnak! Mi a reggeli?

Nevelőnő: Lekváros kenyér. Tessék, egyetek!

Nono és Juci:Megjöttünk! Időközben megéheztünk, és ilyenkor úgyse mászkálnak öregek az utcán.

Kaphatunk egy kis lekvárt?

Nevelőnő:Persze, tessék!        BUMM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! A lekvár már a kicsiken landol

Nagyok: Hahaha hihihi hehehe

Réka: Össze koszoltátok a szép ruhámat! Megyek átöltözni. Gyere Vivi!

2. szín: a kicsik díszítik a karácsonyfát, a nevelőnő kis időre magukra hagyta őket, a nagyok a kicsiket bosszantják

Vivi: Szerintem a füzért tekerjük a fára, és a nagy ágaira tegyünk csillagszórót.

Reka: tegyünk fel minden díszt!

Vivi: az sok lesz!

Réka: nem, nem lesz sok!

míg a kicsik ezen vitáznak, a nagyokj a díszekkel teli dobozt elcsenik és a díszeket összetörik szórakozásból

Nevelőnő: mi történt, gyerekek? miért sírtok? hol vannak a díszek?

Reéka: elvitték!!!!

Vivi: összetörték!

nevelőnő: kik????

Réka, Vivi: Juci és NOno!

Juci, Nono vigyorogva szólnak közbe: dehogy vittük!

Réka, Vivi: de. elvitték, elvitték (sírnak)

nevelőnő: sebaj, ne sírjatok, van még a nagymamámtól egy doboz régi dísz, tegyétek fel azokat!

Réka, Vivi: köszönjük! tegyük fel mindt!

Mind az öten fát díszítenek. Mikor készen vannak, a nevelőnő játszani küldi őket.

3. szín: a nagyok az utcán megdobálnak egy öreg nénit, akinek a kicsik épp lekváros kenyeret hoznak

(Juci és Norc kabátban vannak , a kicsik bocsánatot kérnak a nagyok nevében is) A néni elmegy, a gyerekek hógolyóznak.

4. otthon a szobában lefekszenek aludni, előtte nézik a karácsonyfát és azt kívánják, holnapra legyenek alatta ajándékok. Mindenki elrebegi, mit szeretne kapni.

Mária és az angyal a fa alá rejtik az ajándékokat, ezt a kicsik meglesik, majd aludni mennek.

Két ördög érkezik, akik az összes ajándékot felnyalábolják és magukkal viszik.

4. szín: reggel az üres fa alatt szomorúak és dühösek a gyerekek, egymást hibáztatják. Az egyiküknek végül az az ötlete támad, keressék meg az elveszett ajándékokat. Kabátot vesznek, elindulnak a sűrű hóesésben. A nevelőnő mit sem sejtve alszik...

5. Réka megcsúszik a jégen, talán eltört a keze, nővérei segítik, vigasztalják. Egész nap gyalogolnak a hidegben, nagyon megéheznek. Éjszakára egy nagy fa odvában lelnek menedékre. REggel felébrednek, még éhesek, fáznak is.

6. Mária és az angyal az ördögök nyomába erednek és visszaszerzik az ellopott ajándékokat. Elindulnak vele a gyerekek felé az erdőbe.

7. szín: Mária és az angyal személyesen adják vissza az ajándékokat a gyerekeknek, majd repülve visszaviszik az elkóborolt gyerekeket aggódó nevelőnőjükhöz. Mindenki nagyon boldog. Eléneklik a Mennyből az angyalt.

bipoláris készülődés

Írjatok levelet a Jézuskának, hogy tudja, mit szeretnétek karácsonyra! - mondogatom november óta. Kétféle válasz van erre.

A. és Á. azt mondják: nem tudom, mit szeretnék... nem is szeretnék semmit... mindenem megvan... nem jut semmi eszembe... sajnálom, de tényleg semmi... (és nem olvassák el a mi rajzos szép leveleinket sem, mert nem izgatja őket)

V. és én pedig: már írtunk, azt láttátok? azért nézzétek majd meg!... de szívesen kérünk még papírt, mert az már betelt... lehet még kettő-három is, azt is teleírjuk, mert mindig eszünkbe jut még valami (és elolvassuk egymásét és kitaláljuk azt is, amit a fiúk nem írtak le, mert még maguk sem tudják)

... és tovább beszélgetünk

én: képzeld, ez a gyógytornász lány olyan furcsán ül mindig
A.: hogy furcsán?
én: ül egy masszírozóágyon, lelógatja a lábát, de közben úgy spiccel végig, mintha balett órán lenne... elég vicces... kicsit zavaró is... olyan hülyén néz ki
A.: biztosan edz ülés közben is... és milyen gyakorlatokat adott?
én: itt van a füzet, nézd meg, beleírt minden gyakorlatot
A.: na, ennek tényleg pont olyan az írása, mint aki képes arra, hogy lefeszített spiccel üljön végig egy órát

Művelt nő, fenék, ugatás és morgás

1.
Azt álmodtam, hogy bementem a nagymamámmal a könyvkötödébe, ahol dolgozott. Én felnőtt voltam, ő meg élt, még csak nagyon öreg sem volt. Azt mondtam, nagyon jó, ha tudunk egy kicsit a munkájáról beszélgetni, mert mielőtt meghalt, alig mesélt valamit, vagy még én voltam túl kicsi ahhoz, hogy figyeljek. Szóval, elvitt a könyvkötödébe, ami nagyjából olyan volt, mint egy romkocsma. És azt mondta, ő a főszerkesztő. És hogy épp leselejtezik a régi kiadványaikat (nagyjából a múlt századfordulóról), úgyhogy válogassak csak nyugodtan V.-nek is, biztosan tetszenek majd neki. A kiadványok különféle alakú, ridikül módra vállra akasztható szivacspárnák voltak, jópofa színes anyagokkal behúzva. Volt macska alakú (még jó), teáskanna alakú, női magazin alakú, meg még sok más, például virágok. De tárolni nem lehetett bennük semmit, és hát nyilván olvasni sem, hiszen párnák voltak. Nagymamám úgy magyarázta, hogy ezeket azok a nők veszik meg, akik nem nagyon tudnak olvasni, de szeretnék művelt nő benyomását kelteni egy jó társaságban. Kiválasztottam néhányat V.-nek és azt gondoltam, varrok majd rájuk zsebeket, akkor jók lesznek valódi kistáskának. Volt még tovább is, de azt elfelejtettem.

2.
Eljött A.-hoz egy fontos ember valami titkos ügyben. Én egyrészt nem mutatkoztam, mert nem akartam egy idegen pasival találkozni itthon, akivel semmi dolgom, úgyis A.-val akart tárgyalni, másrészt viszont felöltöztem normális ruhába, úgy értem, kicseréltem a melegítőmet, amiben amúgy tornázni szoktam, hogy hátha mégis véletlenül összefutunk a lakásban valami miatt. Még meg is fésülködtem. De aztán tornáztam a szép ruhámban a földön, mert épp itt volt az előírt ideje. Aztán a fontos ember elment, A. pedig feljött és elkezdte mondani, hogy mit akart az ember. Én viszont nem bírtam figyelni, mert épp megkínoztak a tornagyakorlatok (amik normális esetben persze egy teljesen elmeszesedett aggnak sem kottyannának meg), ezért azt találtam mondani: sajnos nem tudok odafigyelni, mert pillanatnyilag csak a fenekem érdekel. Amikor abbahagytuk a röhögést, A. biztosított róla, hogy akkor legalább az mindkettőnket. Ez mindenképp pozitív.

3.
Aztán bejött V., hogy megmutassa mindkét ötös angol dolgozatát, amit általános ováció fogadott, hiszen tudjuk mind, hogy angolul muszáj megtanulnia, de azt is, hogy miszter Bacsányi nem könnyen szerethető ember. A dolgozatok szódolgozatok, 50, illetve 28 szót tartalmaztak, és V. örvendetesen kevés hibával dolgozott. De az egyik szó így is teljesen felismerhetetlen volt mindannyiunk számára. Ez mi akart lenni? - kérdeztük. Nem tudom - mondta V. - ezt már akkor sem értettem, amikor diktálta, mert miszter Bacsányi sosem beszél rendesen, inkább csak ugat és morog, azt kell megfejtenünk és átírni embernyelvre.

Joaquin Raffael Carlio "El Chapo" Quinterrio

Azt hiszem, elfogták. Vagy megállapodtak vele. Vagy lelőtték. Vagy átállt. Vagy elmenekült. Vagy újabb gyilkosságot követett el. Vagy fia született. Vagy ismeretlen helyen bujkál. Vagy nyilatkozatot adott ki. Vagy elnöki védelmet kért. Vagy lezuhant magánhelikopterével. Vagy megünnepelte születésnapját. Vagy új vérebeket vásárolt. Vagy megtért. Vagy elvette feleségül. Vagy diplomát szerzett.

Na, tényleg nem tudom, mit mondtak róla, mert nem igazán érdekelt. És azt hiszem, egyáltalán nem ismerek olyan embert, aki név szerint számon tartana mexikói drogbűnözőket. Még a világ dolgai iránt legérdeklődőbb, közeli vagy távoli ismerőseimről sem hiszem, hogy ezzel foglalkoznának. Vagy csak velem nem beszélnek ilyesmiről? Minden esetre gyanús, nagyon gyanús, hogy csak én maradtam le valami fontos, közérdeklődésre számot tartó eseményről. Mert máskülönben nyilván nem mondaná be a hangsúlyozottan zenei rádió a reggeli háromperces rövidhírekben. Ha nem érdekelne állatira mindenkit, akkor miért említenék név szerint a mexikóit, ugye?

Tündérgubó

Kora reggel fekszünk V.-vel az ágyon szorosan összebújva - csak hogy jól induljon a napunk. Becézgetem: Tündérvirágom, csillagbogaram, édes kicsi cicám, aranyhajú pillangóm - meg minden ilyesmi, amiről húszévesen azt gondoltam, sosem mondanék ilyet senkinek, most pedig csak úgy dől belőlem a szivárványszín szöveg. V. szinte magzatpózban egyre szorosabban bújik a karomba, és azt suttogja: egy kis begubózott tündér vagyok, a szereteteddel vagyok befonva, a szereteted olyan finom puha selyemfonál, ami megvéd mindentől.

Úgy legyen.

Eljött az idő

Vettünk Á.-nak két doboz Jáva építőt karácsonyra. Vagy hármat. Öt vagy hat éve? Ki tudja már, pontosan mikor és mennyit, a dobozok rég elvesztek, a sárga és kék alkatrészek egy egyaránt jól mikrózható és fagyasztható műanyag dobozban éltek át forró nyarakat és hideg teleket teljes mozdulatlanságban. Én nem állítom, hogy Á. még sosem vette kezébe az építőjáték darabjait, mert néha valakinek csak szét kellett szórnia, mielőtt gutaütést kaptam volna attól, hogy porszívózás előtt négykézláb szedegethetem össze a fűtőtestek alól meg máshonnan... de hát nem mostanában volt ez sem, a méreg elmúlt, a porszívót kicseréltük, a Jáva építő pedig évekig érintetlenül hevert a dobozban, én pedig elkönyveltem azok közé az óhatatlan veszteségek közé, amikre pénzt adtunk ki anélkül, hogy később bármi hasznát láttuk volna az adott tárgynak (sőt, csak a bosszúság, hogy már megint ki szórta szét és minek, és ki fog belelépni, pláne ki fogja összeszedni - két utóbbira a válasz: én és A.), és csak a helyet  foglalja. Pedig olyan jópofa játéknak tűnt, olyan kreatívnak, izgalmasnak - na, de Á. inkább elméletben talál ki új világokat, a valóságban utál szerelni, építeni, bütykölni. Így volt mindez idáig.

Most meg, hogy beteg (bár már nem beteg, pláne nem ennyire, hogy totálisan kiforduljon magából) egyszer csak megjelent az ajtóban két jól formált, arányos robotfigurával (mint kiderült, forma 1-es pilóták), most pedig autókat is épít nekik. Fekszik a földön a sok szétszórt alkatrész közt és dúdolva építget. Tetszik.