Hazatérés

Á. megérkezett, teljes épségben. Ugyanolyan, mint volt. A puszit és az ölelést épphogy eltűrte, de az ebédet elfogadta, egy másodperccel sem ült tovább az asztalnál, mint ahogy az utolsó falatot a szájába gyömöszölte, nyígott egy sort, hogy hogyhogy nincs semmi innivaló, amikor felajánlottam, hogy amint végeztem az ebéddel, csinálok limonádét, búsan ingatta a fejét, hogy az már késő, akkor már nem fog kérni, aztán beült a fotelba olvasni, fél óra alatt végzett valami vékonyabb kötettel, aztán átvette tőlünk a dicséretes kitűnő  bizonyítványát és a jutalomkönyvét, előbbit néhány másodperces nézegetés után kissé gyűrve a nagyszoba asztalán hagyta (csak azt az ostoba betétlapot próbálta a bizonyítvány hátulján lévő zsebbe belegyömöszölni, de hát már az elsőnek is alig volt hely, ez meg a negyedik - hogy ennek a betétlaposdinak mi értelme van, valószínűleg akkor sem fogom tudni megérteni, ha még ötszáz évet kapok rá), aztán összeveszett a lányokkal, vagy azok ővele, így  Á. kénytelen-kelletlen visszahúzódott A. dolgozószobájába számítógépezni - szegény-szegény gyerek.

Nem piszkálom, mert élénken él bennem a táborból való hazatérések szomorúsága. Hogy ott sokan voltunk, és mindig játszottunk, és mennyit nevettünk, és ott minden más volt, de minden egyre ismerősebb - otthon meg olyan szomorúan üres és unalmas volt, napokig csak tétován lézengtem.

Én meg nekiláttam kipakolni Á. hazahozott és azonmód a szoba közepére hajított sportszatyrát. Hogy megvan-e minden, amit vitt, nem tudom, mert végül is A. csomagolt neki, míg én V. szülinapi bulijának romjait takarítottam. De azt tudom, hogy melyek azok a holmik, amik induláskor nem voltak vele, mert valaki máséi:

- egy csíkos alsógatya, másfélszer nagyobb, mint amilyet Á. visel
- egy fél pár zokni, vagy öt számmal kisebb Á. zoknijainál
- egy világoszöld bársony hajgumi hosszú, sötét hajszálakkal
- és egy (üres) terepszínű, durva vászon neszesszer piros "MAO FIRST LOVE" felirattal, továbbá szintén vörös kínai írásjelekkel

Ezeket miért tetted el? - kérdeztem
Nem én tettem el, én inkább elmentem pisilni, míg pakoltak - mondta.

A piacon

Tudtad, hogy a piacnak van tetőcsomagtartója? kérdeztem boldogan A.-tól, miután hazaértem. Elég tanácstalanul, mondhatni, bután nézett, úgyhogy végiggondoltam a kérdést, majd helyesbítettem: tetőparkoló. És üres, úgyhogy nem kell odalent parkolóhelyért tülekedni. Árnyék nincs - de odalent sem, és bár közelebb van a naphoz, nem észleltem jelentősebb hőmérséklet-különbséget a lent és fent közt. A kint és bent közt is csak módjával.

Cseresznyét nem vettem, mert későn értem ki (hogy hetekkel később-e vagy csak órákkal, az nem egyértelmű), és már csak olyan volt, amiben túl sok a rothadt szem, és ezekért még a legolcsóbb 550 forintos árat is drágálltam. Vettem viszont meggyet, 3 kilót összesen hétszázért. válogatni azért ezt is kell, aztán vettem krumplit, uborkát, paprikát és paradicsomot is, meg kétféle őszi barackot, először a kommersz sárga bélűt, aztán megláttam, hogy van fehér húsú is, amit imádok, így vettem azt is, és még sárgabarackot. Mert már láttam kertekben is érni. Meg vettem még hét, azaz 7 csokor petrezselymet, mert a néni, aki kínálta, már hazaindult volna, és mert olyan igazi, szép öregnéni volt, mint gyerekkoromban a nénikék. Néha nem is értem, hogy maradhatnak fenn egyes nénikék 100-150 évig is akár ugyanolyannak. Szóval, megvettem a hét csokor petrezselymet, 200 forint volt összesen, és úgy gondoltam, hamar el fog fogyni, egyet rögtön beleaprítottam a karfiollevesbe, egyet a petrezselymes krumplira fogok a brassói mellé (tudom, nem ezt ígértem, de a hideg gyümölcsleves elkészültéhez ilyen melegben sok idő kell, és a töltött paprika is macerás, nem lenne kész egyik sem, mire Á. megérkezik - és nekünk sem lenne ebédünk, pedig délután három felé már illik ebédelni, ha vendéggyerek is van nálunk) De nem esszük meg ám mind a petrezselymet, hanem legalább három csokorral elültetek belőle cserépbe - ott a végén mindnek a kis gyökere, nálunk meg sosem kel ki.

A piacon a zöldségrészleg után pedig megmerítkeztem a bátorságban és néhány felmérő kör után odamentem az egyik piaci henteshez. Mivel nem vagyok komoly hússzakértő, elég nehezen veszek húst valahol, pláne piacon. Lehet, hogy csúnya előítélet, de nehezen növöm ki. Kértem egy kiló húst, és hogy darálja meg - bár láttam, hogy van darált hús egy tepsiben, nem is nézett ki rosszul, de idegenkedem tőle mégis, hogy előre darált húst vegyek. A bajszos hentes, miközben nagy morcosan darálni kezdett, odavetette, hogy nagy veszteséget okozok ezzel neki, mert lám-lám, miattam a nyakán marad a már ledarált hús. Mondtam, hogy szerintem nem okozok nagy bajt, hiszen amit nekem darál, elviszem, az előre daráltból pedig semmiképp sem vennék. Nagy mérgesen rám förmedt, hogy mit képzelek, mit darált bele a húsba. Mondtam, hogy nem képzeltem különösebben semmit, nekem rokonszenvesebb egészben látni a húst, ami később az orrom előtt válik darált hússá, és 35 fokban ezt biztonságosabbnak is tartom. Erre őrjöngeni kezdett, hogy ha ilyen bizalmatlan vagyok, ne vásároljak nála - és már egy kicsit bánom is, hogy nem hagytam ott a fenébe, de a nekem darált húst csak elhoztam végül egy olyan mondat kíséretében, hogy a bizalom kialakulásához nekem idő kell (és azt nem tettem hozzá, hogy a piacon működő jó néhány hentes közül milyen nevetségesen körülményes módon és sokára mertem egyáltalán odamenni egy piaci henteshez  - aki épp ő lett) Nos, a piaci húsvásárlásomnak ezzel, azt hiszem, tényleg befellegzett.

De azért piacra járni jó, imádom a zöldség- és gyümölcshalmokat, a palántákat, a nénikéket, virágokat, ma még a meggyre kicsit alkudtam is, amit szinte sosem szoktam,  még nyüzsgést is, és azt külön, hogy ugyanerre a piacra jártunk a nagymamámmal is, amit akkor persze utáltam. A nyüzsgés, a rengeteg gyaloglás és különösen a cipekedés miatt.

Amit a kislányok fürdés címszó alatt műveltek

Tegnap nálunk aludt N., V. barátnője. Az évzáró után átjött a pizsamájával meg a fogkeféjével, meg a mai tiszta ruhájával - bár mondtam az anyukájának, hogy az teljesen felesleges, mert itt mindig V. ruháit viseli, lehetőleg ikreknek öltöznek és nagyon csodálkoznak, hogy mindezek ellenére mégis képesek vagyunk őket megkülönböztetni. Szóval, miután befagylaltoztak a kitűnő bizonyítványaik jutalmaképp (A. két dobozzal is hozott), azt mondták, elmennek fürdeni. Aztán beültek a kádba, eresztettek egy kis vizet is alibiként, és mintegy másfél óra alatt végigpróbálták az itthon lévő mind a 234565432 féle tusfürdőt, fajtára és tulajdonjogra való tekintet nélkül (női, férfi, gyermek, exkluzív) - részben a kád szélén színpróbát végezve, részben magukon illatpróbát végezve. Aztán befeküdtek együtt V. ágyába - ekkor már este 11 óra körül járt az idő - elővették az egyforma jutalomkönyveiket és egyformát olvastak. Hogy meddig, azt nem tudom, én már nem bírtam tovább ébren, elmentem aludni. Reggel a minket kímélő suttogásukra és a kímélőmódot meg-megszakító élénk és hangos viháncolásukra ébredtem. Itt az igazi nyár!

Dolgozni mentem!

Internetmentes helyre. Ilyen béna munkám van. Kaja a hűtőben. Este meg évzáró. Holnap meg piacra megyek, veszek cseresznyét és meggyet. És hideg meggylevest csinálok meg töltött paprikát. Mert holnap végre hazajön Á. Akinek már nem lehet sms-t küldeni (pedig tegnap megkockáztattam egy jóéjszakát, Á.-t), mert az üzenet csak várakozik, várakozik. Reméljük, a telefon még megvan.

Befőző

Ha már se gyümölcsöm, se időm rá, akkor legalább írok róla. Mert magam sem hittem benne, de tavaly nyártól mostanáig ettük a hihetetlen befőzés gömbölyded gyümölcseit:

ki kell mosni alaposan az üvegeket - ez ugye nem meglepő
még a tetőket is! én szalicilos vízben áztatom - ezt nem érdemes ellógni
a hibátlan cseresznyét meg kell mosni - ez is ismert
leszárazni - így nem akad később a torkunkon a szálka
a gyümölcsöt (nem a szárat) tiszta üvegbe dobálni - nahát!
egy egész fahéjat közé rejteni - ez el is maradhat

és most figyeljetek:

teli kell önteni az üveget erősen szénsavas (a normál kék kupakos, nem a sárga vagy zöld enyhén buborékos) vízzel, színültig. Aztán rácsavarni a kupakot erősen, vagy rátenni két réteg celofánt gumival (a kupakoláshoz nem kell gumi... ööö... ha megvan a saját kupakja)... na szóval: a termék kupakkal vagy celofánnal lezárva, két celofán közé mehet a szalicil, kupak alá nem kell. Üvegeket a kamrapolcra helyezni... érdemes készenlétben állni, hogyha buggyanást fedeznénk fel, még időben megehessük... anyukámnál tavalytól mostanáig egy sem buggyant... alig-alig tudtunk heti egy üveggel kiimádkozni tőle, olyan jól sikerült mind.

no cukor
no forróság
no ragacsos maszat

A bejegyzést ajánlom mindazoknak az olvasóknak, akiknek van cseresznyéjük (hét végére nekem is lesz ám, ha törik, ha szakad), de nem akarnak megfőni befőzés közben.

drága függő olvasóimtól pedig elnézést kérek, a gyengébb írásokat is el kell adni valahol

lehet-e profi módon űzni a dilettantizmust?

az ámokfutását hamarosan megkezdő köznevelési törvényből és a szorgosan köré hányt (igen, úgy értem, okádott) egyéni javaslatokból úgy tűnik, a dolog nem teljesen  elképzelhetetlen. józan ésszel persze igen, az lenne

Javaslat az idő másként elosztására

Egyrészt nyáron, amikor a napközis táborokba 8-tól lehet vinni a gyerekeket és legkésőbb 16 órakor (de akkorra már kiültetik a kerítés tetejére) el kell hozni őket, szeretnék egy kis munkaidő-csökkentést. Mert nem tudom szabályosan odavinni és nem tudom szabályosan elhozni. Végül is elégedett lennék én a rugalmas munkaidő mellett a munka mennyiségének a rugalmas csökkentésével is, mert akkor a nagy rugalmasságon belül ügyesen meg tudnám oldani, hogy legyen legalább elméleti esélyem arra, hogy elkészüljek.

Aztán javasolnám, hogy a piac ne zárjon már be olyan hamar, mert hiába tudom dallammal, szöveggel, hogy érik a ropogós cseresznye, ha a hosszan nyitva tartó szupermarketekben nem kapható, vagy csak képkeretben mutatóba, a piacra meg nem jutok el. Zöldséges sincs minálunk, aki nagy ládákból kimérné, vagy ládástul adna cseresznyét, meggyet, egyebet. Olcsón.

Szeretném továbbá, hogy álljon a nap titokban 48 órából, de ezt a munkáltatók és egyéb zsigerencek ne tudják, az így nyert titkos 24 órát pedig felhasználnám befőzésre, napozásra, úszásra... és elmennék végre egy gyógymasszőrhöz is, mert az utóbbi hetekben irreálisan sokat költöttem derékfájást csillapító tapaszokra - elég kétes eredménnyel, mert még mindig úgy mozgok, mint a néhány perce életre keltett kőszobor, aki próbálgatja, hogy tényleg hajlékonyak-e a tagjai. Nem hajlékonyak. És kőszoborhoz méltatlan fájdalmak is gyötörnek.

És egyébként pedig elég lenne 30 fok, a fennmaradó plusz 5-10 fokokat csoportosítsuk át a téli rettenetes fagyok idejére, vagy töltsük konzervekbe, hogy télen felhasználhatóak legyenek.

A nap nyertese

Nem tudom, nálatok vannak-e, és ha igen, melyek azok az ételek, amelyek képesek kiváltani az egységes hurrá-hurrát, pláne melyik lehet az, amiről az jut eszébe az otthon lévő épp nem táborozónak, hogy abból hagyni kellene, hogy a táborból hazajőve a másik ne legyen szomorú. Nálunk többféle ilyen étel is elképzelhető, a mai nap egyértelmű közönségdíjasa: a tökfőzelék. Hurrá!!!!!

Királylány

Míg Á. táborozik, V. élvezi itthon az egykeséget: hármasban beszélgetünk a nagyágyban, dögönyözzük V.-t, megállapítjuk, milyen nagy már (emlékszel, milyen icipici talpacskája volt?), megpuszilgatjuk a már nagy talpacskáját, kényeztetjük - aztán egyszer csak A. azt mondja, nahát, lassan férjhez adunk! V. visít, mint egy kismalac, hogy még neeeee, A. azt mondja, minden ujjára tíz kérő jut majd, én meg megkérdezem, hogy a kérők közül kit választ majd, az Aranyherceget, a Rézherceget vagy a Vasherceget-e.
 - az Aranyherceget - vágja rá azonnal V.
 - és miért? - faggatom
 - vaskalapos nem kell - mondja, és abszolút megértem
 - és rézbőrű? - kérdi A.
 - rézsisakos, de az sem - így V., és látszik, nem olvasott még indiánregényt
 - és mije legyen aranyból a hercegnek? - kérdezem én (és a szívére gondolok)
 - hát a pénze! - mondja a királylánypalánta

Újabb apró akadály

jövök befelé, a fülemen is csomagok lógnak: a ridikülöm, ami egy hátizsák, néhány tucat teli dosszié, egy rekesz másfél literes víz a szomszéd kisboltból, papírzsepis doboz máshonnan (de ott is kapható), egyebek... a liftből kilépve a főnökömmel futok össze, a konferenciára igyekszik, amit két házzal odébb tartunk

- jössz át? - kérdezi
- megyek, csak lepakolom a málhámat - szuszogok
- hát, csak igyekezz - mondja segítőkészen

a lábammal még tartom neki az ajtót, aztán ő a lifttel el, én megállok az iroda előtt, nyitnám az ajtót - zárva, főnököm elrongyolt, titkárnő sehol... ekkor a férfi wc-ből kilép az egyik zsebkendőtolvajs kolléga, és azt mondja:

 - szia! megyek a konfra, jössz?
 - megyek, csak lepakolok - lihegek - ideadnád a kulcsot?
 - nincs nálam, a főnöknél van, ő rakta el, nem futottatok össze?
 - de.... (basszusbasszusbasszusbasszus!!!!!!!!!!!)