Emlékszem, hogy óvodásként mennyire abszurdnak tűnt ez a mondóka. Nem értettem, ki és miért kívánhat ilyesmit? Hogy borús legyen az idő? Hogy essen? Később az afrikai esőtáncot, esőistent már értettem, de továbbra sem tudtam értelmezni a saját viszonyainkra. Most esik, idén talán negyedszer? Ötödször? És drukkolok és szorongva izgulok, nehogy elálljon, hogy essen még, még és még - pedig a kertnek így őszre már annyi. Több fáról nem tudom elhinni, hogy még kihajthat egyáltalán, de nagyon szorítok nekik. ÁÉrdekes, hogy a közel húszéves cseresznye és egy öreg birs látszik meghalni, a tavaly ültetett almafák (a gondos mulcsolásnak köszönhetően?) élnek. Virulást azért nem mondanék, de egyértelműen élnek. Hamarosan beköltözik még két kicsi körtefa - és annyira szeretném, ha a régiek is megmaradnának! Szóval, ess, eső, ess, holnap délig ess - és aztán akár tavaszig mindennap, de utána is gyakran, éjjelente, ess, eső, ess!
2026. október 10., szombat
2026. szeptember 11., péntek
2026. szeptember 5., szombat
Két***** szó a hüvelyszárazságról
1. tényleg*
2. létezik****
* kezdek** kiöregedni a midlifecrisis időszakból
** már*** kiöregedtem
*** rég?
**** az elmúlt hónapban a patikákban fellelhető összes szart szert teszteltem, mondjuk úgy, hogy hagynak kívánnivalót maguk után. Én például többnyire azt kívánom, hogy térjen végre végleg vissza az eredeti, kínlódásmentes állapotom
***** a címadáskor még nem sejtettem, hogy nem bírom ki
2026. szeptember 4., péntek
Jó döntés volt
elkezdeni blogot írni. Sajnálom, hogy nem korábban. Imádom visszaolvasni, különösen a gyerekekről szóló részeket. Mennyire cukik voltak! Mondjuk én meg egy türelmetlen hisztérika - de legalább jó a humorom. Vagyis nekem bejön. Érdekes visszanézni a covidra. A sok kínra a szüleimmel - és akkor tényleg úgy éreztem, hogy mindezektől sosem fogok megszabadulni (finomabb lelkűek kedvéért: nem a szüleimtől, a kínoktól) - aztán most itt vagyok megszabadulva és az öregség által kínoztatva, és milyen jó is volt fiatalnak lenni (pedig már akkor sem voltam fiatal).
három sor
Azt álmodtam, hogy kaptam e-mailben három rövid verssort a fiútól, akibe régen nagyon szerelmes voltam. Nem volt szerző, nem tudtam, idézet-e vagy saját gondolat, nem volt hozzá semmi, csak három rövidke sor. Nem emlékszem sajnos magára a szövegre, de elgondolkodtató, mély sorok voltak. Gondoltam, hogy hasonlóképpen fogom viszonozni, és írtam én is három rövid sort, erről biztosan tudom, hogy saját vers vagy verstöredék volt. Büszke voltam, hogy milyen frappánsan játszom az okos lányt a Mátyás királyos meséből: tudtam is, hogy kitől kaptam, de nem is, viszonoztam is, meg nem is. Nagyon elégedett voltam a játékos ötletességemmel, és gondolkodtam, vajon mire gondolt a költő fiú, hogyan jutottam eszébe - s jutott eszembe számtalan szebbnél szebb gondolat, mígnem. Mígnem valahogy rá nem döbbentem, hogy nem én válaszoltam neki, hanem ő nekem, mert én küldtem kicsit korábban neki valamit. Csak három sort? Vagy egy teljes levelet? Gőzöm sem volt róla. Csak arra, hogy én írtam, és hogy ő arra válaszolt, mint a Mátyás királyból az öreg juhász, akinek már csak tizenkettő a harminckettő. De ciki! Nem válaszoltam, hanem provokáltam. Mármint semmi extra, csak én írtam elsőként. Úgy elpirultam szégyenemben álmomban, hogy szinte azonnal tágra nyitott szemmel fel is ébredtem. Még nem pirkadt, de már enyhült az éjszaka szorítása, enyhe derengés halványította az eget. Mi a fenét akartam? Mi volt a szándékom? Nem emlékeztem. Az álom utolsó fszlányaiba csimpaszkodó gondolatokkal még próbáltam visszavonni az e-mailt, aztán lassan eléggé felébredtem ahhoz, hogy felfogjam, hogy nem szükséges, mert csak álom volt. De már nem tudtam visszaaludni.
2026. szeptember 3., csütörtök
Rögzít
Ma visszamentem a fülészetre azzal a szándékkal, hogy kimondva halljam, hogy minden oké. Az orvos azonban másként látta. Noha nekem már nem fáj, a műszeres szemrevételezést követően újabb ecetszagú gyógygézcsíkot kaptam a fülembe és újabb két heti eltiltást a vizes élőhelyektől. Októbertől talán már nem is fogok akarni a tengerhez menni (de)
Tegnap voltam egy jó könyvbemutatón a Marczibányi téren, hazafelé késő este ettem egy gyrost, és nagyon felszabadult voltam. Ez aztán estére teljesen elmúlt, sőt, annyira feldúlt lettem, hogy kijött két herpesz is a számon (nagyon fájnak), sőt, megfájdult a torkom és a fejem is. Mégiscsak ideje lesz lassan egy messzi tengerpartra elutazni.
Támogassátok a szociális dolgozók béremelését - a 100% sem lenne túlzás - azzal, hogy minél részletesebben megismerkedtek azzal, hogy mit csinál a szociális szférában az a rengeteg különböző képzettségű és végzettségű ember. És még véletklenül se keverjétek össze a (nagyon hasznos) nyolc általánost végzett ételhordó néniket az egyetemi diplomákkal, akár doktori fokozattal rendelkező szociális szakemberekkel.
2026. augusztus 29., szombat
Pillanatfelvétel
Gyorsjelentés a blog jelenlegi olvasóiról (vannak különféle statisztikák, ez arra felel, hogy honnan hányan olvasnak éppen most) - szerintem nem kérdés többé, hogy köztünk járnak-e az idegenek. Vagy az AI végez szókincsbővítést. Egyébként nagyon érdekelne, hány szót tartalmaz a blogom, illetve hogy hány különféle szót használok. Gőzöm sincs róla, hány szóra tehető saját szókincsem (bár nyilván nem használtam itt az általam ismert összes szót, de az aktív szókincsem jelentős részét valószínűleg igen)
Az előző poszt egyébként sokkal érdekesebb, valamint nem tartalmaz egy üres fehér téglalapot - de hát a téglák is köztünk járnak, és ők is csak emberek. Vagy nem. Szóval, olvassátok inkább az előző posztot!
vettem két könyvet*
* mármint rengeteg könyvet veszek, már-már nap mint nap, és rengeteg könyvet nem olvasok el, szintén nap mint nap. Van bennem szomorúság is miatta és szégyen is (hát milyen ember az, aki nem olvas? sznob gimnazista koromban egyenesen azt képzeltem, hogy aki nem olvas mindennap verset (és nyilván mellette minden mást), az nem is igazi ember) - hát, volt miből engednem - és biztosan még van is.
Szóval vettem két könyvet a nyolcvanas évek közepéről, két Károlyi Amy kötetet. Egyik sincs (sem volt) meg a szüleim könyvespolcán, pedig évszám alapján akár meg is lehetett volna - de anyukám talán kevésbé érdeklődött a kortárs irodalom iránt? - bár jócskán vannak (a 20. század második feléből) is kortársak a polcain, több a filozófia vagy a természettudományos könyv. Apám pedig (látszólag legalábbis) nagy irodalomkedvelő volt, teli friss kortársirodalommal (mármint szintén a 20. század második feléből), és természetesen az ÉS megjelent összes számával (utóbbiak halmokban, dobozokban) - de Károlyi Amyjuk nem volt. Apámnak már csak azért sem, mert úgy vélte, hogy női írók, költők nem léteznek. Amikor egyszer kamaszként rámutattam (nevekkel), hogy de, akkor egy legyintéssel elintézte, hogy ja, azok nem igaziak. Igazából azok nem írók. Így történhetett meg az is, hogy Csokonai Lili Tizenhét hattyúk című könyve csak anyukámnak volt/van meg, mert mire kiderült a nagy rejtély, hogy honnan? honnan jön ez a lány?, addigra a boltokból elfogytak a kötetek és apám (vélt vagy valós?) Esterházy-rajongása kötetekben mérve szégyenszemre hiányos maradt. Utóbb úgy magyarázta, hogy annyira jól sikerült az Esterházy trükk, hogy sikerült egy valódi női módon értékelhetetelen könyvet írnia. Nagy nyelvi bravúr (Esterházytól), de irodalmilag értéktelen (mint bármi, amit nő ír). Mondhatnám, hogy így nem híres lettem író vagy költő - és a fent idézett mondat tényleg masszívan benne volt mindig abban, hogy mertem-e, és ha igen, milyen gyakran és milyen közönség számára megmutatni az írásaimat. Az végül sosem derült ki, vihettem volna-e többre annál (ezen a téren is), mint ahová vittem.
Minden esetre most van két Károlyi Amy kötetem, úgy gondoltam, ha Weöres Sándornak jó volt feleségnek, nekem is jó lesz olvasni. És íme:
"Természetesen a lélek nem függetlena külső történésektől, hegyomlás eltemetheti, tengerrengés elsodorhatja. De aztán az ember számba veszi veszteségeit, amelyek egyben nyereségek is, és a korallok türelmével újra felépíti magát."
2026. augusztus 27., csütörtök
én is gyűjtögetek mindenféle textileket meg fonalakat, hogy egyszer majd legyen belőlük valami
ezt írtam 2021-ben egy kommentre válaszolva valakinek.*
Mára elkészült a valami - egy ooooorbitálisan hatalmas kupleráj képében a szobámba van felinstallálva. OMG. Le kéne installálnom, hogy vége legyen a kiállításnak, de bozótvágó nélkül nem fog menni. Nem vennétek meg tőlem mindent a Vinteden? Vagy ha nem ti, akkor legalább valaki más, aki az ottani énemmel kerül kapcsolatba? Persze az életem nagy része még nincs feltéve fotók képében, de az a terv, hogy végre megszabadulok mindentől néhány holmitól.
* és ne már, hogy 2021 is már öt éve volt? sőt, lassan öt és fél....
2026. augusztus 23., vasárnap
Kék, zöld nyár
