három sor

Azt álmodtam, hogy kaptam e-mailben három rövid verssort a fiútól, akibe régen nagyon szerelmes voltam. Nem volt szerző, nem tudtam, idézet-e vagy saját gondolat, nem volt hozzá semmi, csak három rövidke sor. Nem emlékszem sajnos magára a szövegre, de elgondolkodtató, mély sorok voltak. Gondoltam, hogy hasonlóképpen fogom viszonozni, és írtam én is három rövid sort, erről biztosan tudom, hogy saját vers vagy verstöredék volt. Büszke voltam, hogy milyen frappánsan játszom az okos lányt a Mátyás királyos meséből: tudtam is, hogy kitől kaptam, de nem is, viszonoztam is, meg nem is. Nagyon elégedett voltam a játékos ötletességemmel, és gondolkodtam, vajon mire gondolt a költő fiú, hogyan jutottam eszébe - s jutott eszembe számtalan szebbnél szebb gondolat, mígnem. Mígnem valahogy rá nem döbbentem, hogy nem én válaszoltam neki, hanem ő nekem, mert én küldtem kicsit korábban neki valamit. Csak három sort? Vagy egy teljes levelet? Gőzöm sem volt róla. Csak arra, hogy én írtam, és hogy ő arra válaszolt, mint a Mátyás királyból az öreg juhász, akinek már csak tizenkettő a harminckettő. De ciki! Nem válaszoltam, hanem provokáltam. Mármint semmi extra, csak én írtam elsőként. Úgy elpirultam szégyenemben álmomban, hogy szinte azonnal tágra nyitott szemmel fel is ébredtem. Még nem pirkadt, de már enyhült az éjszaka szorítása, enyhe derengés halványította az eget. Mi a fenét akartam? Mi volt a szándékom? Nem emlékeztem. Az álom utolsó fszlányaiba csimpaszkodó gondolatokkal még próbáltam visszavonni az e-mailt, aztán lassan eléggé felébredtem ahhoz, hogy felfogjam, hogy nem szükséges, mert csak álom volt. De már nem tudtam visszaaludni.