panthenon sprayvel öntözgetem
2024. június 4., kedd
2024. június 3., hétfő
irigykedés a pecsenyemalacra
A felhős égre való tekintettel tízen sem voltunk a nagymedencében, de én úgy leégtem tegnap a strandon, hogy a pecsenyemalac hozzám képest hűvös hóember egy iglu mellett, mindenem fáj (homlok, arc, karok, mellek, hát) - úgy látszik már elfelejtettem, hogy amikor a medencében úgy tűnik, még alig színesedik a bőröm, az este lámpafénynél már jajvörös - és sötétben is úgy fáj, hogy minden négyzetmilliméteren húzódik, éget. Nem, nem kentem be magam. Nem tudom, mit gondoltam. Hogy nyolcéves vagyok és majd anyukám szól, ha elég volt a napból? Nagyon szenvedek, legszívesebben nyakig egy tejfölösdobozban lubickolnék, amit most húztak elő a hűtőből.
Amúgy egy (üres, sima) lángos ezer forint egy noname, rozsdaövezetben lévő, vidéki, a legolcsóbbak közül való strandon. Finom volt, de azt hiszem, én kicsit lemaradtam az árfigyeléssel.
2024. június 2., vasárnap
vadas nyúl
Vettem nyulat - mostanában, mióta tudom, hogy el tudom készíteni finoman - szoktam. Vadast csináltam belőle, mert van egy emlékem egy egykori étteremből a Normafánál, ahol vadas nyulat ettem és utána valami olasz poharas édességet (és azóta sem találom sehol, sajnos már a nevét is elfelejtettem) - ez akkor volt, amikor Á.-val voltam terhes, már a kilencedik hónapban, három hét volt még hátra a szülésig*, és egy brutális** magashegyi túra előzte meg, amikor először azt éreztem az út felénél, hogy most azonnal szülni fogok, utána azt, hogy sosem érünk vissza az autóhoz, mert meghalok, és mikor visszaértünk végre a Normafához és lerogytunk az étterembe, akkortól hősként tekintettem magamra, és mivel az Á.-val való terhességet gyakorlatilag végig hánytam az elejétől a végéig, ez egy nagyon kitüntetett pillanat volt, hogy valamit megkívánok és meg is tudom enni, és ízlik, pláne, hogy ennyire - szóval, a vadas nyúlhoz szép emlékek fűznek. Aztán anyukám csinált néhányszor, az szintén finom volt - de szintén iszonyú régen. És mostanában szoktam nyulat venni, és volt finom idei répám, zellerem, meg nagyon finom füstölt szalonnám - szóval megfőztem a vadast. Amúgy Á. egyik kedvence is. Aztán mi elmentünk A.-val a strandra leégni úszkálni, Á.-t pedig itthon hagytuk azzal, hogy ha éhes, főzzön a vadas mellé tésztát (jobb híján, mert knédlivel vagy krumpligombóccal ezerszer finomabb). Amikor hazaértünk, megkérdeztem tőle, hogy ízlett. A válasz: hát, nem volt rossz, de direkt csináltad csirkéből? Ennyit a különleges nyúl vadasról.
* mint utóbb kiderült
** úgy értem, 5-7 kilométer
2024. május 27., hétfő
készülődés
ma mész a megbeszélésre?
ma
és, hogy készülsz?
felveszem a dominánshím ruhámat
hm?
ne aggódj, nagyon nőies
2024. május 25., szombat
Bátorságpróba
Megnéztem a sorozatot és úgy döntöttem, bátor leszek én is, mint Olivia Benson nyomozónő - és levágattam a hajam épp olyanra* mint amilyen Mariska Hargitayé, aki (mint a sorozat óta tudom) amerikai színésznő. Az eredmény látványos, nekem tetszik. Azt, hogy a huszonvalahány kollégám közül csak egynek tűnt fel (miután a tegnapi napot mindannyian egy térben töltöttük, nagyjából körben ülve, egymásra jól rálátva) az új frizurám, nehezen tudom mire vélni. Talán mégsem olyan lényeges az ember kinézete, mint azt képzeli a fodrásznál. Régen milyen sokat írtam a hajamról!**
* mint az egyik képén
** ehhez képest a címkék közt nem szerepel sem haj, sem fodrász, kénytelen vagyok körülírni
2024. május 22., szerda
fagyi
tegnap elmentem fagyizni - egyedül. V. fruktózérzékeny, rosszul van minden gyümölcstől, a zöldségek egy részétől és a répacukortól is, (a sportos, sokat mozgó, izmos) A. a derült égből cukorbeteg lett (én szinte biztos vagyok benne, hogy a nagyon durva covidos megbetegedései tették azzá) - Á. éppen jöhetett volna, de ritkán vágyik a társaságomra. a fagyi nagyon finom volt - fahájas-tejfölös szilva, meggyes marcipán és málnás pisztácia, meg is lennének a nyár ízei - de olyan szomorú így egyedül (nota bene a családból egyedüli kövérként, szóval nekem sem kéne) - de vágyom valami jóra, valami vigaszra, és bár tudom, hogy az evés sovány vigasz, ami kövérré tesz, egyelőre nem tudok szabadulni tőle
2024. május 14., kedd
barátság
azon gondolkodom, hogyha minden barátod ilyen bizarr meg fura, akkor lehet, hogy velem is van valami gáz?
2024. május 13., hétfő
nyári töltött káposzta
egy friss nyári káposztát vékony szeletekre vágtam (vagy legalábbis azt hittem, hogy vékonyra vágom), kaporral, fokhagymával, kenyércsücsökkel néhány nap alatt megkovászoltam, darált húst hagymával, sóval, borssal, piros paprikával, tojással, (nyers gyors) rizzsel összekevertem, gombócokat formáztam, a káposztát leszűrtem (igazából csak a kenyértől szabadítottam meg), a felét levével együtt egy lábasba borítottam, rátettem a gombócokat, a maradék káposztával befedtem, a káposztát puhábbra, a húsgombócokat némileg keményebbre főztem, aztán csak habzsoltam. lehet tejfölt is tenni hozzá, de szerintem nem kell, egy szelet vadkovászos kenyér vastag, ropogós héjjal jól illik hozzá.
Lazíts!
Engedd el, engedd meg magadnak, hogy ne száz százalékon pörögj, ne hajts a tökéletesre, ne légy maximalista - ismerős?
És az is, hogy az legitimál mindenhol, ha nem lazítok, nem engedem el, nem engedem meg magamnak, ha minimum százhúsz százalékon pörgök és ha a maximálisan elérhető legjobbat nyújtom?