- elfogyott a kenyér
- akkor együnk kalácsot! - és ettünk, mert kalácscsücsök még volt
- elfogyott a kenyér
- akkor együnk kalácsot! - és ettünk, mert kalácscsücsök még volt
ha azt mondják, hogy kis mértékben csökkenő ütemben növekszik az infláció, az messze nem azt jelenti, hogy csökken az infláció, mint ahogy azt sokan elképzelik - és persze létezik az a gazdasági környezet, amikor ez egész jó hírnek számít, jobbnak, mint mondjuk egy néhány hónappal korábbi hír, amikor gyorsuló volt a növekedés üteme, de azért kár lenne azt képzelni, hogy akkor most épp megvalósulnak a csendesen elrebegett imák
Jó hónapja részt kellett volna vennem egy rádiós szakmai beszélgetésben - de épp nem volt hangom. Kedves ép hangú kolléganőm rám való tekintettel kérte, hogy halasszák egy egy hónappal a beszélgetést, hogy addigra meggyógyulhassak. Nos, a hangom még mindig a repedt fazék és a kappankukorékolás közt rezgeti a lécet, viszont úgy két hete a kedves kolléganő is hasonló gondokkal szenved, mint én, csak két héttel hátrébb jár, vagyis az ő hangja néha el is megy. Az enyém már folyamatosan a torkomban dobog tartózkodik, és többnyire csak ittas férfi álruhában bújik elő. Milyen szép beszélgetés lesz!
- miért nem tetted be a levest a hűtőbe, ahogy kértem?
- mert túl magas az az edény, nem fért be
- nem jutott eszedbe, hogy szétoszthatod több kisebb fazékba?
- nem
***
- megfőznéd a pörköltöt?
- megfőzhetem
- az egyik tálban főleg csontok vannak, a másikban pedig a húsos részek
- oké
(...)
- miért csak a csontokat főzted meg?
- ezt hogy érted?
- csak a tálból főzted meg a csontokat
- nem tudtam, hogy van más is
Ma szomorúnapot tartottunk egy passió meghallgatásával - ősbemutató, legalábbis az elmúlt néhány száz évben nem adták elő. Szép volt, és megható - de egyben időnként vicces is, a szöveget kivetítették, mi egymásra néztünk és nem bírtuk ki kuncogás nélkül a gonosz bárányról szóló részeket. Aztán ukkmukkfukk, vége lett.
* én szeretem, hogy bárki bárhogy öltözhet, nem kell feszengeni. A. nagyon jól néz ki ingben, zakóban (öltönyben is, de azt most nem vett, és csokinyakit meg sosem szokott, az túl modoros), én viszont (mint a múltkor írtam is) nem vagyok az a kosztümös fajta - szóval, nem öltöztünk össze (de az összenevetés is simán ér annyit)
Elromlott anyukámnál a kapu, egyik reggelre kinyitotta a szél, tárva-nyitva állt, ki tudja, meddig. Szerencsére anyukám nem kóborolt el, és amennyire felmérhető, a házból sem tűnt el semmi. Zárat kéne cserélni - egy olyan kerítés olyan kapuján, amit a szentlélek tart csak össze, de láthatóan megunta már a kapuőr szerepet. Kéne rá egy új zár, de nemigen van mire fölszerelni, mert mállik a fa. Teljes kerítés- és kapucserére nincs lehetőség. A kerítés belülről egy dróthálóval meg van erősítve, így egyidejűleg biztosított valamelyest a stabilitás és a takarás is - de a kapu esetében a drót nem megfelelő. Nehéz folyton újabb gondokkal szembesülni, csak az vigasztal, hogy legalább szépen esik a hó.
Szedtek kollagént? Állítólag fiatalon tart majd. Vagy visszafiatalít. És elveszi az étvágyat. Én vettem valami prémium kollagén port, az van ráírva, hogy körte ízű, de én úgy érzem, mintha konkrétan enyvet nyalogatnék egy megfeketedett kislábasból valami múlt századi asztalosműhelyben. Nemcsak az étvágyamat veszi el, hanem mindjárt az életkedvemet is kihányom. Remélem, csak azért ilyen rossz, mert nagypénteken biztosan nem szabad kollagént fogyasztani.
Nincs ilyen weblap, nem érdemes rákattintani. Elkezdett nekem feldobálni a fb mindenféle macskás csoportokat - amúgy a fb jól gondolja, ha nem is akarok belépni egyikbe sem, azért a macskák érdekelnek. A macskák. De nem az úgynevezett macskamentő csoportok. Ahol apró ketrecbe zárt macskákat árulnak azzal, hogy az utcáról mentették, és amíg nem viszi el valaki, addig a verébkalitkányi ketrecben kell élnie, ha meg nem bírják tovább tartani, akkor elaltatják. Meg ahol kizárólag benti tartásra kínálnak utcán befogott, vemhesen ivartalanított macskát. Ez nem macskamentés, ez macskakínzás. Mit képzelnek maguikról és a világról ezek az emberek? Ez borzalom, gyilkosság, vegytiszta gonoszság. Tudom, háború is van - az is borzalom, gyilkosság, vegytiszta gonoszság.