aha. egy hét, fél oldal. és ez még biztosan nem a végleges szöveg. de vajon hová tettem a józan eszemet akkor, amikor belevágtam ebbe a jól láthatóan halálos, mission impossibile küldetésbe?
azt már el sem mondom, hogy azt is képzeltem, hogy az egészséges salátaevésen kívül még a napi tízezer lépésre meg a friss levegőre, napfényre is lesz időm. a napi betevő három mázsa gumicukromat és nápolyis csokimat akarom! és ki akarok szállni.
tárkonyos ragulevest főztem: (most épp) sertéstarja (jó vadhúsból vagy csirkéből is, sőt, hús nélkül vegánul is nagyon finom) kicsire felkockázva, szintén apróra vágott sárgarépa, fehérrépa, paszternák, zöldborsó, zöld színű zöldbab és szeletekre vágott gomba - ezeket kábé ebben a sorrendben öntöm a hatalmas fazékba, először a húst futtattam meg olajon fehéredésig egy kis sóval és borssal, aztán ráborítottam a zöldségeket és a gombát, öntöttem alá egy kis vizet és fedő alatt pároltam. nem szoktm, de most tettem hozzá egy kis borsot és fokhagymasót is, petrezselymet, és amikor már majdnem készen volt (vagyis minden megpuhult), felöntöttem vízzel, hogy leves állagú legyen, felforraltam és tettem hozzá tárkonyt. szoktam csinálni bele krumpligombócot is, de azt ma elhagytam, nem volt kedvem tovább pepecselni.a többiek így ették, én csavartam a saját tányéromba egy kis citromot is. tejszínnel is sűríthető, de arról leszoktam, mert jobban ízlik anélkül. Á. sütött palacsintát (volt lekváros, kakaós, citromos, lett volna túrós is, de a mélyhűtőből előhúzott túró nem olvadt ki időben) így nekem nincs más dolgom, mint hogy az elmúlás igazságtalanságán és szükségszerűségén tűnődjek szakdolgozatot írjak. Még nem jutottam sehová az üggyel, nyilván megvárom, míg a fejemre omlik az égő ház. Az majd biztosan nagyon motivál.
Nem tudom, vizet hol áraszt, nálunk a szilvafát fújta el, meg a hatvan kilós hintaágyat. Márciusban tömegével halnak az öregek. A telet még túlélik fázva, dideregve, úgy-ahogy - de a márciusi böjti szelek elviszik őket is. Eltűnik egy régi világ, helyet ad az újnak.
- meggyógyultál?
- még nem az igazi... ma is vagy ötször ébredtem abbahagyhatatlan köhögőrohamra
- szuper! ez azt jelenti, hogy legalább ötször el tudtál aludni
akkor csak gyalog lehet felmenni a hatodikra, a liftes nénik* nem engedik, hogy az ember a tespedés bűnébe essék. én felmentem, mert megígértem, hogy viszek evőeszközt, poharat, telefontöltőt. és ugyan ilyesmit nem ígértem, de letakarítottam az éjjeliszekrényt, kivettem a fiókból az oda bebaszott meggyes piskótát, tányérra tettem, szalvétával letakartam. a takarót** behúztam a paplanhuzatba, szépen kisimítottam, az ágy körül felgyülemlett szemetet kidobtam. ha holnap lesz látogatás, majd lifttel megyek és viszek még szénsavas vizet, mert az jobban oltja a szomjat, mint a mentes. a személyzet ugyan nem javasolja, de apám a menteset meg sem issza - hát nem jobb akkor, ha valamit mégis iszik? persze mondhatnánk, hogy mindegy, hamarosan úgyis meg fog halni, a végtagjai olyanok, mint a botsáskák karja és lába, kemény, sovány pálcika mind.
* igen, létezik a liftes néniknek még vadon élő példánya - egy lifttel ketten furikáznak föl meg le - de a látogatókat - minthogy nincs látogatási idő - nem viszik sem fel, sem le
** egy echte lópokróc valamikorról a két világháború közti évekből
miért nem válaszoltál?
nem értem rá
miért nem mondtad?
nem volt fontos
miért nem szóltál?
mit kellett volna szólnom?
ezt sem mondtad
igyekszem a lényeges dolgokra szorítkozni
hát, bakker, egy kommunikációs folyamatban nem dönthetsz egyedül arról, hogy mi lényeges és mi nem
mert?
mert ez egy társasjáték
Már olyan jól vagyok, hogy tudok főzni is. Jobban örülnék persze, ha valaki főzne rám, de úgy tűnik, ez többnyire csak vágyálom. Örüljek inkább annak, hogy van kire főznöm és szeretik a főztömet. Hát, jó.
SEmmi extra. Ott indult, hogy krumplilevesre vágytam (sima, normál, egyszerű krumplilevesre, semmi faxni - és rájöttem, hogy olyat már ezer éve nem főztem és nem is emlékszem rá, hogy hogyan főztük anno otthon) - szóval, kinéztem a netről egy "hagyományos krumplilevest" - jó volt, de nem a gyerekkori, ahhoz még kísérleteznem kell.
Aztán amikor ketten voltunk itthon Á.-val, csináltam rántott húst (és hozzá Á. a petrezselymes krumplit) - méghozzá egyre biztosabb vagyok abban, hogy én karajból szeretem és nem csirkemellből. Borjúból is szeretem bécsi krumplisalátával - de arról ugye már vagy két hete lemaradtam a betegség okán. Nem tudom, mikor pótoljuk, mostanában nem lesz rá idő.
Aztán ma láttam, hogy lejárnak a darált húsok, amiket A. hozott még pénteken - de már unom a bolognait (nálunk milánói), bár a hármaknak minden nap adhatnám, akkor sem unnák meg. Mivel nem volt kedvem órákig főzni, mindkét dobozrt összekevertem hagymával, sóval, borssal és nyers zacskós rizzsel (zacskó nélkül - ez az egyik friss találmányom, bár szerintem már megírtam, hogy felesleges ilyen húsgombócokhoz rizst párolni félig, mikor ott az előgőzölt verzió), gombózokat formáztam - és kb a kétharmadát paradicsomszószban főztem meg, paradicsomos húsgombócnak, az egyharmadát pedig két fej felkockázott karalábéval és sok petrezselyemmel együtt pároltam vízen és vajon, majd némi tejföllel összekevertem - amennyire viszolyogtam korábban a karalábétól, most annyira kívánom, szinte folyton ennék karalábét. Mindkettő nagyon jó lett - és remélem, legalább három napra elég is lesz.
Egyszer régen a rendszerváltás után nem sokkal fillérekért lehetett hatalmas üveg kaviárokat kapni, feketét és vöröset egyaránt. Gondolom, valami jóvátételként érkezhetett, a kivonuló elvtársak nyomait eltüntetendő. Azóta sem zabáltam két pofára, evőkanállal a kaviárt - de most úgy ennék! És szívesen megkóstolnék igazi finom, különleges kaviárokat is (oké, ez legyen a legnagyobb teljesületlen vágyam, ha mégsem jön össze).
