Evezzünk békésebb vizekre

Már olyan jól vagyok, hogy tudok főzni is. Jobban örülnék persze, ha valaki főzne rám, de úgy tűnik, ez többnyire csak vágyálom. Örüljek inkább annak, hogy van kire főznöm és szeretik a főztömet. Hát, jó.

SEmmi extra. Ott indult, hogy krumplilevesre vágytam (sima, normál, egyszerű krumplilevesre, semmi faxni - és rájöttem, hogy olyat már ezer éve nem főztem és nem is emlékszem rá, hogy hogyan főztük anno otthon) - szóval, kinéztem a netről egy "hagyományos krumplilevest" - jó volt, de nem a gyerekkori, ahhoz még kísérleteznem kell.

Aztán amikor ketten voltunk itthon Á.-val, csináltam rántott húst (és hozzá Á. a petrezselymes krumplit) - méghozzá egyre biztosabb vagyok abban, hogy én karajból szeretem és nem csirkemellből. Borjúból is szeretem bécsi krumplisalátával - de arról ugye már vagy két hete lemaradtam a betegség okán. Nem tudom, mikor pótoljuk, mostanában nem lesz rá idő.

Aztán ma láttam, hogy lejárnak a darált húsok, amiket A. hozott még pénteken - de már unom a bolognait (nálunk milánói), bár a hármaknak minden nap adhatnám, akkor sem unnák meg. Mivel nem volt kedvem órákig főzni, mindkét dobozrt összekevertem hagymával, sóval, borssal és  nyers zacskós rizzsel (zacskó nélkül - ez az egyik friss találmányom, bár szerintem már megírtam, hogy felesleges ilyen húsgombócokhoz rizst párolni félig, mikor ott az előgőzölt verzió), gombózokat formáztam - és kb a kétharmadát paradicsomszószban főztem meg, paradicsomos húsgombócnak, az egyharmadát pedig két fej felkockázott karalábéval és sok petrezselyemmel együtt pároltam vízen és vajon, majd némi tejföllel összekevertem - amennyire viszolyogtam korábban a karalábétól, most annyira kívánom, szinte folyton ennék karalábét. Mindkettő nagyon jó lett - és remélem, legalább három napra elég is lesz.

Egyszer régen a rendszerváltás után nem sokkal fillérekért lehetett hatalmas üveg kaviárokat kapni, feketét és vöröset egyaránt. Gondolom, valami jóvátételként érkezhetett, a kivonuló elvtársak nyomait eltüntetendő. Azóta sem zabáltam két pofára, evőkanállal a kaviárt - de most úgy ennék! És szívesen megkóstolnék igazi finom, különleges kaviárokat is (oké, ez legyen a legnagyobb teljesületlen vágyam, ha mégsem jön össze).