Szuperszexi

Közkívánatra megmutatom a kávéfőzőnket. Amiről úgy érzem, az enyém. Kávét A. főz rajta gyakrabban - többnyire az én kérésemre.

Néhány ötlet önjelölt lélekbúvároknak:

Biztosan azért írom egy kávéfőzőre, hogy szuperszexi, mert én nem vagyok az. Nem, én nem vagyok az. De biztosan vágyom rá. Naná. Úgyhogy néha mégis az vagyok. Időnként olyankor vagyok szuperszexi (super sexy!), amikor a legkevésbé gondolom vagy a legkevésbé vágyom rá. De hát évmilliók óta ilyen a kávéfőzők élete.

Engem is tárgyiasít, ha egy kávéfőzőhöz hasonlítom magam. Nem hasonlítom, ő egy acélos Pink, én nem vagyok az. De ha tárgy lennék, akár lehetnék egy pink Bialetti is.

És mi lennék, ha növény vagy állat lennék? Ezen még soha nem gondolkodtam? (akkor az rossz pont) De, már gondolkodtam (atyaég, ez hülye) - hol ez, hol az. (Többnyire macska és hárs - lehet analizálni - de minden analízis minimum fele rólatok szól. Hogy melyik fele az, azt nem árulom el)

Nem érzem úgy, hogy kihasználom A.-t, hogy folyton ő főz kávét? Nem, én mást főzök (ki). Nem érzem úgy, hogy A. folyton ledominál azzal, hogy az általa főzött kávét kell fogyasztanom? Nem.

Azért teregetem ki a magánéletemet idegeneknek, mert nincsenek barátaim? Igen. Nem. Talán. Talán is. Igen is, meg nem is. Talán igen, talán nem.

Miért nem írok többet a magánéletemről? Szégyellem, hogy van? Nem. Nincs. Többet írok. Nem írok többet.

Azt hiszem, hogy most vicces vagyok? Azt. És még egy csomó mást is. Tele van a fejem tekergő gondolatokkal, időnként kinyomok belőle valamennyit, hogy ne robbanjon fel.

Brüsszel tesz tönkre? Nem. Nagyon nem.

szavakból vagyunk összerakva

- szereted a filtereket?

- inkább a teákat

Trallala!

Az elmúlt két-három nap volt a legrosszabb, amikor rádöbbentem, hogy van másik mellem is, és az, hogy az egyikben évek óta vannak teljesen ártalmatlan ciszták, nem jelenti azt, hogy a másikban ne lehetne bármi más. Vagyis eddig mindig csak a cisztás mellemre gondoltam úgy, hogy jaj, csak legyen minden oké, a másikra meg egyáltalán nem, és aztán amikor rájöttem, hogy az is létezik, akkor totál bepánikoltam, hogy azzal lesz gond - de szerencsére egyikkel sincs, csak a változatlan méretű és helyzetű cisztákat írták le újra. Akkora kő esett le a szívemről, hogy hangosan nevettem hazafelé jövet vezetés közben. Jólesett. Hasonló jókat mindenkinek - holnap lesz az utolsó tanítási nap, hétvégén az anyukámnál leszek (főzök, szerelek, gondozok, szeretek, takarítok, hajat vágok, satöbbi) - aztán elkezdhetem ontani a beadandókat. De már hamarosan jön a téli szabadság, és biztosan nem fogok minden nap napi huszonnégy órában tanulni.

Ha vannak ötleteitek, hogy milyen ajándékokat szokás mostanában venni azoknak a pasiknak, akiknek nincs szükségük semmire, vagy ha mégis, akkor azt azon nyomban megrendelik maguknak, akkor szóljatok. Ideillő kis párbeszédecske:

- mit szeretnél karácsonyra?

- semmit

- oh... azért ne legyél nagyon csalódott, ha nem azt kapsz

(és ezt meg is ígérte - csak sajnos nekem nincs semmi világraszóló ötletem)

Blöffmesteri fokozat

A vizsga jól sikerült. Még dicséretet is kaptam. Mindenki azt mondja, hogy ők előre tudták, hogy menni fog. Én sosem tudom. Vagy nem szólnak, hogy látják, hogy blöffölök, mert nem várnak tőlem többet. Vagy nem veszik észre, hogy blöffölök - de én tudom. Feketeöves imposztor vagyok. Vagy csak én nem hiszem el, hogy tényleg értek valamihez, bármihez? - de ha így van, az is gáz. Bárcsak tudnék úgy hinni magamban, ahogy mások tudásában tudok. Mindenesetre a szakdolgozathoz ez volt a legfontosabb vizsga, a többi miatt kevésbé aggódom. A holnapi mellvizsgálat miatt már inkább - ahhoz még drukkoljatok, jó? Szeretnék még sokáig élni és vizsgázni.

Ország így még áremelés hírére fel nem lélegzett

Ma vizsgázom, nem írtam még semmit, rajtam már a piaci áras benzin sem segít...

vizsgaidőszak

Pontosan tudom, hogy mivel kellene foglalkoznom, csak sajnos egy fikarcnyi kedvem sincs hozzá. Holnap lesz az első vizsgám, egy prezentációt kell összeállítani (itthon), majd prezentálni (ott). Egyszerűen lefagyott az agyam, maximum arra lenne alkalmas, hogy kevésbé bonyolult sorozatokat bámuljak a netflixen. Nemcsak a prezentációm nincs készen, de ötleteim sincsenek, hogy hogyan induljak el aludni. Izgulok, hogy benzin nélkül hogyan, miként fogom köszönteni rég nem látott anyám (egy oda-visszaútra még van üzemanyagom, de nem szabadna hét közben használni az autót, viszont sajnos úgy vannak optimalizálva a napjaim, hogy használom. Tudom, teljesen környezetellenes, nagyon szégyellem is magam miatta, viszont annyira szükségem van egyrészt azokra az időkre, amiket azzal nyerek, hogy békávé helyett autóval járok, másrészt azokra az énidőkre, amiket egyedül töltök az autóban, hogy a mentális önfenntartásomhoz muszáj). Közben a régi autó eladási kísérlete orktámadásba fulladt, különböző számokról zaklatnak ugyanannak a bandának a tagjai, hogy mennyivel menjek lejjebb árban - nyilván nem megyek) Mindeközben a csütörtökön aggódom (tudom, aggódni felesleges, foglaljam el magam mással - de én különösen éjjel riadok fel arra, hogy bakker, mammográfia, mellultrahang, mostmilesz).

Karácsonyi nagybevásárlás

A lényeg már megvan:

újabb izgalmak

Jelentkezett valaki az autóért... biztosan nem nyelvészprofesszor... de hát én sem vagyok az... az értő olvasás sem erőssége (az nálam legalább alapszinten megvan)... egyelőre jól megvilágított bekamerázott parkolókat keresek a környéken és segítségül hívtam exrendőr olvasómat... mintha egy krimi közepén ülnék talpig vörös bársony vérbe burkolózva... izgi, imádom az ilyesmit... ja, nem, inkább félelmetes és előre utálom a procedúrát... egy olyan emberrel kell aláíratnom egy négy példányos, mindenre is kiterjedő szerződést, aki a hirdetésben az autó gyártási évszámát sem volt képes helyesen értelmezni

újabb happy and

Nagy kő hullott le a szívünkről, mert a jóságos mézesbácsi rendben átadta anélkül a mézeket, hogy megjegyzést tett volna arra, hogy A. nem frissen borotválva,  öltönyben, nyakkendőben vette át az üvegeket. De még a szeme sem rebbent az otthoni öltözetre! Valódi úriember, ha csak nem egyenesen őrangyal a mézesbácsi. Írom inkább naggyal: Mézesbácsi.

Vasárnap reggelit izgalmak

Reggelizünk A.-val és V.-vel (aki itthon aludt, hogy elvigyem ma vidékre kismacskát nézni, majd remélhetőleg a megtekintett és megfelelőnek ítélt macskával az állatboltba alomtálcáért, aztán haza - igen, szakdolgozatot kéne írnom és mindkettőnk (Á.-val együtt mindhárman) vizsgaidőszak küszöbén reszketünk) - szóval, épp reggelizünk, amikor megszólal A. telefonja. Zaklatottan berohan a szobájába, egy pillanat múlva magába rogyva visszajön és láthatóan feldúltan reggelizik tovább. Ki volt az? Mi történt? - érdeklődünk V.-vel. Negyed óra múlva itt a mézesbácsi és még sehogy sem állok - mondja ingerülten A. És be akar jönni? - kérdezem. Nem, nekem kell kimennem egy szatyorral és a pénzzel - fújtat A. Úgy érted, hogy attól vagy így kiborulva, hogy rendeltél mézet és át kell venned a kapuban? Nem egészen öt méternyire a konyhától? Igen - mondja A., aki amúgy a nyugalom és az érzelmi stabilitás élő szobra - még pizsamában vagyok, mezítláb vagyok. És? - nézünk egymásra V.-vel döbbenten. Nem tudsz pizsamában ajtót nyitni? (én például simán szoktam) Nem - morran rám. Vagy negyed óra nem elég ahhoz, hogy a kezedbe vedd a pénzt és felhúzz egy köntöst? De, elég, csak nem bírom már, hogy folyton zaklat valaki - fakad ki A.

Ebből arra következtetek, hogy tényleg nagyon fáradt. Nem ma reggel, hanem úgy általában. Megint el kéne vinnem a Tátrába.

P.S: a házibuli egyelőre elnapolva