Spongyát rá!

Ez egy nagyon technikai bejegyzés lesz: törölni szeretném az általam korábban létrehozott fb oldalakat, de semmi arrra utaló jelet gombot nem találok, hogy ez lehetséges lenne. Persze, nem ragaszkodnék a törlésükhöz, ha tudnám őket használni (mint ahogy korábban tudtam), de sem bejegyzést írni, sem képet feltenni nem enged egyik sem, mióta a háttérhatalom meta megkaparintotta őket. Szóval, ha van ötletetek, hogyan kell kinyírni le sem merem írni a metát, szóljatok. De ha arra van tippetek, hogy hogyan lehet újra használhatóvá tenni a meta által einstandolt oldalakat, az is érdekel. Őszintén hálás köszönetem!

mérleg hava

Állítólag a harmóniakeresés időszaka. És annak az időszaka, hogy megnézzük, mivel gazdagodtunk. Az én mérlegem viszont a balhét keresi, ráadásul pont kisujj magasságban. Folyton belebotlom a lomok ruhák alatt - amiket épp a harmóniakeresés igényével szórtam ki a földre - majd nem volt időm a harmóniára, maradt a káosz és mindenek alatt a bosszantóan agresszív mérleg. Ennyire kemény, éles, hegyes, csücskös, sarkos, alattomos tárgyam nincs is több. Azt hiszi, a folytonos keménykedéssel meg azzal, hogy a pofámba vágja a nyers, számszerűsített igazságot, amivel gazdagodtam gyarapodtam, elérhet valamit. Sajnos nem. Mimóza vagyok, ha megsértenek, bezáródom és zabálni kezdek. Szabadságra akarok menni. Valódi szabadságra, a saját szabadságomra, amikor nem szervezkedek másnak, nem főzök másra, nem szolgálok ki mást, csak magamat gondozom és ápolom.

hatnadrág

Az elmúlt néhány hétben harmadszor ugrottam be egy kisebb (úgy értem, nem havi mindent megveszek) vásárlásra valahová, ahol végül több, mint ötvenezer forintot költöttem. Én általában (mármint régebben, amíg nem változtak egyik napról a másikra a duplájára az árak) úgy vásárolok, hogy miközben dobálom be a kosárba a cuccokat, számolok is, ezért (régebben) nem szoktam volt néhány vásárlással elverni a teljes fizetésemet. Ma este ismét beugrottam az Aldiba, csupa luxusholmit vettem, úgy mint banán, szőlő, sonkák, sajtok, vaj (a másodikat visszatettem), joghurtok, kávé, kefir, ayran, edényszárító tálcával, egy karton narancslé, kenyér, almás háromszög, két zsömle - meg egy bolyhos, meleg itthoni nadrág A.-nak. Még valódi kocsit sem vettem, csak egy bébikocsit, abba nem fér annyi minden. Amikor mindent beblokkolt a pénztáros csaj én meg villámgyorsan mindent a szatyraimba pakoltam, máér annyira kellett pisilnem, hogy kettőig sem tudtam volna számolni - de nagyon elkerekedett a szemem, amikor közölte, hogy ötvenkétezret kell fizetnem. Persze, fizettem, aztán hazaszáguldottam, hogy végre vécéközelbe érjek, de hazafelé végig azon dohogtam, hogy nem igaz, hogy ötvenkétezer forint néhány cucc, maximum huszonötre tippeltem volna, elmegy a fizetésem rögtön az első nap, ez nem lehet igaz, ez már igazi vágtató infláció, és hogy nem vettem összesen ötvenkét dolgot - de akkor mi minden került többe darabonként egy ezresnél - szóval, végiglamentáltam magamban az utat. Hazaérve ledobtam a szatyrokat meg a blokkot, mondtam A.-nak, hogy pakoljon ki, én soha többé nem megyek vásárolni, legyen ez eztán az ő dolguk, mert nem tudom magam ötven alá szorítani, de ez így nem mehet tovább - és már rohantam is pisilni. Nagyon-nagyon jólesett. Kifelé egész felszabadultan jöttem, mikor A. megkérdezte: miért vettél hat nadrágot? Nem vettem hat nadrágot, csak neked egyet, tessék, látod, itt van, a te ajándékod, hogy ne fázz. De a blokkon hat nadrág szerepel - mondta. És tényleg, közel harmincezer forint, hat nadrág. Megnyílt a föld, összedőlt a világ - én szinte mindig átnézem a blokkot a vásárlás végén*, de most annyira kellett igyekeznem, hogy ne pisiljek be, hogy elmulasztottam. És most itt álltunk egy nadrággal és egy hat nadrágról szóló blokkal - meg huszonötezer mínusszal. Visszamegyek - mondtam. Felesleges - mondta A. - a pénztártól való távozás után nincs reklamáció. De ezt nem hagyhattam annyiban, visszaültem az autóba és irány az Aldi. Berongyoltam a boltba - persze az a pénztár és az a pénztáros már nem dolgozott. Elfogtam egy dolgozót, mondtam, hogy mi történt, előhívta a korábbi pénztárost, aki hála az égnek emlékezett rám, mert (többnyire kedvesen) szóba szoktam elegyedni az eladókkal** - és a vége az lett, hogy visszakaptam a pénzemet, még bocsánatot is kértek. Hazaértem, A. nem hitt a szemének. Happy end. De a sok izgalomtól úgy megfájdult a fejem, hogy azóta sem bírtam kikúrálni. Nézzétek meg mindig a blokkjaitokat. Ne hagyjátok, hogy az infláció elvágjon titeket a valóságtól. Minden iszonyú drága, de nem ennyire. Sose szűnjetek meg (ön)kritikusan gondolkodni.

* néni vagyok

** néni vagyok

A korrekt tájékoztatásról

Tegnap bementem a külvárosi kisboltba kenyérért meg tejért. Tej volt,  kenyér* nem. Ez a Kossuth téri tiltakozó nagygyűlés alatt történt, aminek keretében diákok és jóérzésű felnőttek kiálltak a tanárokért és különösen az oktatás jövőjéért. Magam is egy jóérzésű felnőtt vagyok - de a tegnapi tüntetések közül csak a reggeli élőláncban vettem részt, azt is csak itt helyben, mert a Rákóczi útra nem értem volna oda időben (mert fodrásznál voltam reggel, tudom, ez nagyjából megbocsáthatatlan, de én most elnéző vagyok magammal, pontosan tudom ugyanis, hogy az elmúlt 30+ évben hány olyan tüntetésen és egyéb rendezvényen vettem részt, amelyet társadalomjobbító szándékkal szerveztek, szóval, kivételesen nincs lelkiismeretfurdalásom) Az esti programokat is sajnáltam kihagyni, de egyszerűen nem bírok már fél órát sem egy helyben állni - vagy ülnöm, vagy gyalogolnom kell ahhoz, hogy a derekam ne törjön le. Öreg kripli vagyok. De a szívem-lelkem azért ott dobogott-lobogott.** Szóval, bementem a kisboltba. Amikor a fizetésre került a sor, kiderült, hogy kell még tojás is, azért visszaszaladtam, aztán a kisboltos alkalmazott azt mondta, hogy ezek legalább normális méretű tojások, nem úgy, mint a Pennyben. Mondtam, hogy nem járok Pennybe. Azt mondta, hogy rablás ezer forintnál is többet elkérni egy toboz (10 db) tojásért, de náluk legalább normális méretűek. Mert amúgy botrány, ami ebben az országban megy. Most például a pedagógusok is - tette hozzá. Na, mi van a pedagógusokkal? - kérdeztem kíváncsian. Hogy azokkal is van most valami. Mi? - adtam az ártatlant. Azt hallotta, elmennek az iskolákból. Miközben Renátónak, aki most kilencedikes, ötödikben nyolc angoltanára volt. Vagy lehet, hogy több, mert a végefelé már nem számolta őket. És hogy most kimentek az utcára? Minek? Azzal nagyjából tisztában voltam, hogy nem fogom tudni áthatóan felvlágosítani az oktatás általános helyzetéről, de egy kicsi érzékenyítés belefért. Hát, mondom, nem fizetik meg őket rendesen. Meg rosszak a munkahelyi körülmények. Ha pedig szóvá teszik, kirugdossák őket. Ez igaz lehet, mondta elgondolkodva, mert Renátó is panaszkodik, hogy az iskolában lóg a konnektor, koszos a vécé, hideg a tornaterem, nincs öltöző, vinni kell fénymásolópapírt - szóval, sok mindent tudott a boltos hölgy. Csak azt nem, hogy országosan, (többek közt) Budapest belvárosában is egész napos sztrájk, tüntetés és engedetlenség folyik. Mert sem a tévé, sem a rádió nem mondta. És hiába is ment volna fel az interneten a Nemzethy Paidaghógosz Char honlapjára, ott sem talált volna az ügyről semmit. Sem a konkrét helyzetről, sem az okokról. Szerintetek miről értesül akkor az, aki nem nagyvárosban él, nem szorosan érintett iskolaügyben (vagy érintett ugyan, de nem érzi az érintettségét, mert még sosem került döntési vagy hozzászólási helyzetbe - khm... ez talán a pedagógusok felelőssége is lenne...)szóval, miről értesülnek a birkamód a kormánypártra*** szavazók? Elpakoltam a drága pénzen megvett csekélységeimet és hazadöcögtem (sonka lábán Kucu néni)

* vettem toast kenyeret, de azt  nem szeretem, nem is eszem meg (a többiek igen)

** sajnos mégiscsak van lelkifurdalásom - sosem fogom kinőni

***Aki meggyőződésből teszi, miután megértette, mi történik, azt nem sajnálom (valószínűleg őt nincs is miért, jó eséllyel valami azonnal bezsebelhető, rövidtávú haszonra hajt), de nagyon sajnálom azokat, akik nem értik és valószínűleg sosem fogják érteni a társadalmi rendszerek működését, pedig ők a leginkább kárvallotjai

olvasni csak pontosan és szépen

Kedves Barbara! Nem tudok belépni a megadott linken, segítenél? D. Lívia

Kedves Lídia! Nem mára hirdettem az alkalmat, hanem csütörtökre - máskor olvass figyelmesebben! Barb

Kedves Bori! Köszönöm, figyelni fogok! Liv

Ébresztés

fele-fele

- Csak a kisebbik felét edd meg*, mert V. is jön haza, vele majd megosztozom a másik felén!

- Úgy érted, a negyvenkilenc** százalékát?

* hagymás tört krumpli, párolt lilakáposzta, sült csirke

** én ilyen pontosan ritkán gondolom végig a szavaim következményét

Intim szféra

Most, hogy a blog visszasilányodott menőből alig olvasottá, szeretném megkérdezni tőletek (igen, attól a húsz embertől, aki még olvas), hogy nektek mennyi ruhátok van? Úgy értem hány darab kabát, pulóver, nadrág, szoknya, ruha, sál, bugyi, zokni - meg még nem tudom, mi. Pizsama. Vagy papucs. Úgy tűnik, nekem túlzottan sok és nem bírom őket rendbe tenni sem, nemhogy rendben tartani. Nem férnek be a szekrénybe. Folyton szárad valami. Ennek ellenére sosincs mit felvennem, ami passzol az alkalomhoz, az időjáráshoz és hozzám is. Veszek folyton új ruhákat, de azokat sem szeretem. De nem tudok mit csinálni velük. Nem luxusholmik, de ahhoz mégis drágák, hogy csak úgy kidobáljam. Már próbálkoztam felajánlással, de akik kérték, nem jöttek érte, meg eladással, de ahhoz le kéne fotózni meg mérni őket és feltölteni a netre - na, nem, ennyi idő a világon nincs. Utálom a ruháimat (a többségüket), mégsem tudok megszabadulni tőlük. Belefulladok. Hány ruhát tud az ember kordában tartani? Csak én vagyok ilyen béna? Közben meg van egy csomó ruhám, amit szeretek, de nem jók rám. Na, erről nem is akarok beszélni sem, mert ez végképp rémes.  Igen, tudom, hogy országos sztrájk van, érdekel is a téma, de most főleg a szekrényetekben turkálnék.

térben nem, de időben dezorientált

Napok óta hiszem azt, hogy holnap csütörtök lesz - mondjuk ez a tévhit ma végre rendeződni látszik - és másokon is számonkérem ezt a tévhitet (holnap találkozunk - de hát csütörtökről volt szó - holnap még nem csütörtök lesz? - nem, hétfő - ja! Így kezdődött, aztán így is folytatódott) Viszont mindig az utolsó pillanatokban kapom ki a hűtőből a húst, bakker, ez ötödikéig jó - de azt hittem, még csak másodika van - nem, negyedike (ötödike, hatodika, stb) van - és akkor hiperventillációba kezdek és este tízkor berakok egy (mint később kiderül) agyonfűszerezett* csirkét a sütőbe, amit Á. éjjel elzár, aztán reggel, amikor újranyitom, még meleg, úgyhogy én is sütök rajta egy keveset (már puha, csak a bőre nem ropog, hát hadd ropogjon, szemünk éhtől ne kopogjon)

Az a hiánybetegségem van, hogy A. egy hete elutazott Berlinbe, ahonnan csütörtökön jön haza (nagyon remélem, egészségesen és nem covidosan, bár a kollégái nagy része covidos lett, ezért is szeretem a nemzetközi konferenciákat, mert adnak-vesznek, amit csak lehet) - és bár van jó is az elutazásokban, mert például sokkal hatékonyabb vagyok házimunkában, horribile dictu, reggelente hamarabb végzek házimunkát, mint ahogy az első kávémat megiszom - több időm van rá, nem veszik el az időt holmi összebújások, sem arra várás, hogy majd valaki megcsinálja, mert ketten vagyunk itthon Á.-val (vasárnap V. is hazajött, hogy minőségi időt töltsünk együtt** és hogy segítsen - ennek jegyében aludt vagy négy órát a nagyszobában a kanapén, mint egy igazi vendég, és mire felébredt, én vagy hatféle élelmiszert csomagoltam a kis batyujába, majd hazaszállítottam batyustul)

A hajnali négy fok, amire ébredek (még jó, hogy nem tudom, éjjel mit művelt az időjárás), kissé visszaveti a lendületemet, de már egészen jól hozzászoktam, hogy többrétegű holmikat viselek, pedig amúgy eléggé megvisel, hogy a mezítlábas szandálomból rögtön a bundás bakancsomba kellett átugranom.

* agyonfószerezett - mondjuk a magyarparlament nagyon agyon van fószerezve agyavesztett magyaremberrel

** ez az ő igénye, én beérném sima idővel is

Forródrót

Reggeli rohanás, csöng a telefonom, ismeretlen szám. Mindig felveszem az ismeretlen számokat, mert attól tartok, hogy a szüleimmel vagy a gyerekeimmel kapcsolatban hívnak. Szóval, felvettem. Gépzene szól, majd géphang beszél: a bankomtól keresnek, kérik, hogy várjak türelemmel ügyintézőjük jelentkezésére. Hát, anyátokat ha várni akarok egy ügyintézőre, majd én telefonálok a nekem megfelelő időben.