Arról, hogy hogy sérültem meg ilyen csúnyán

Az úgy volt, hogy fel akartam húzni egy lepedőt a franciaágyra. De a lepedő makacs, az ágy kemény, én pedig - mit tagadjam? - gyenge vagyok. Ahogy négykézláb állva az ágyon küzdöttem az elemekkel (lepedő, ágy, önsúly), az egyik hátsó lábamat kinyújtottam, hogy a földre tegyem és arra támaszkodva cibáljam tovább az ellenséget. Csak arra nem gondoltam, hogy a hátranyújtott és a testsúlyom nagy részének hordozására kiszemelt bal lábam a parketta helyett a fém papírkosárban landol, ami megmaradt a lábamon, aztán mintegy korcsolyaéllel ellátott csizmaként viselkedve hirtelen hátracsúszott, a lábammal együtt. Én részint pofára estem az ágyon - de az arcomon nem látszik semmi az ijedségen kívül - viszont a bal csuklómat magam elá gyűrtem, így az kificamodott, a jobb kézfejem erősen az ágy széléhez csapódott, a lábam pedig úgy szánkázott ki alólam, hogy bevertem az ágy szélébe, a padlóba és a papírkosár fémkeretébe is, combtól bokáig mindenem sajog. Nem állítom, hogy ennyire csúnyán még ne készítettem volna ki magam még soha, mert igazából nem sérültem meg nagyon csúnyán, csak ahhoz képest, hogy hogyan - ahhoz képest viszont nagyon. Szerintem még egy kis agyrázkódást is szereztem, ahogy a fejem az ágyra puffant. Szeretek kemény ágyon aludni - de lehet, hogy jobb lesz revideálnom ezt az álláspontomat.

siker siker hátán

Immár két egyetemista gyerekünk van - V. is bekerült az első helyre, ahová jelentkezett. Nagyon megérdemli, mindent megtett érte - a jövő héttől végre lazíthat ő is egy kicsit (és mi is vele). Végtelenül büszke vagyok rá, kemény menet volt, szinte bárhová bekerült volna.

adalékok a sorsunkhoz

Ádám és Júlia kaptak Istentől egy paradicsomot, abban kellett élniük. Egyszer Ádám elment sétálni, és Júlia pedig felmászott egy fára, amin egy kígyó élt. Az maga volt az ördög. Rábeszélte Júliát, hogy egyen az almából, de az mérgezett volt. Nem halt meg tőle, ezért azt mondta Ádámnak amikor az hazaért, hogy egyen ő is belőle. Evett. Isten ezért rettenetetesen megharagudott rájuk, hogy szót fogadtak az ördögnek, úgyhogy kilakoltatta őket. Szerintem nem rendőrökkel, csak simán. Elmenekültek. Én nem bírok azóta sem pucér embert látni.

szorongva élünk, míg meg nem halunk

Abba, hogy anyukám gázszámlája mennyi lesz, bele sem merek gondolni - de próbálok megtenni érte mindent, amit lehet - mármint ami telik tőlem. Szóval, megpróbáltam neki időpontot foglalni a negyedik oltásra. Hogy ha már muszáj lesz bentlakásos intézményt keresni neki (ha nem tudjuk kifizetni a rezsijét, muszáj lesz, márpedig úgy tűnik, nem fogjuk tudni kifizetni), legalább a covidot ússza meg. Jönnek a hírek az emelkedő számokról, a nyáron is virulens omikronról, a hatásosságát vesztő régi oltásokról - anyukám pedig rég kapta a harmadikat. Nos, időpontot foglalni nem lehet sem  Budapesten, sem Pest megyében, vagyis a legközelebbi hely, ahová foglalhatnék, alsó hangon száz kilométer tőle (ő tőlünk kábé ötven). És csak hétköznapra lehet foglalni - vagyis nem tudom megoldani szabadság és kábé 300 km autózás nélkül, hogy beoltassam őt. Én pedig - mint megtudtam a rendszertől -  eleve nem vagyok jogosult újabb oltásra, bár a (számomra mérvadó) szakvélemények szerint aki négy hónapon túl kapta az utolsót, az jól tenné, ha lassan újra oltatna*

* igen, tudom, hogy felesleges, sőt egyenesen káros az oltás, nincs is covid (csak valami, aminek az elfedésére covidot hazudnak a világ háttérhatalmai), ha van is, nyári náthává szelidült, meg amúgy is minek annyit élni az apokalipszis árnyékában, ha vagy a háború öl meg, vagy megfagyunk télen, vagy szomjan halunk, vagy éhen, vagy afrikai éhezők falnak fel minket az ukrán búza helyett - és előbb utóbb internet sem lesz (de már most is lehallgatják)

A vénség és a szörnyeteg

- (...)

- hány éves a lányod?

-  tizenkilenc

- jó öreg már!

- öreg?????

- aha, az mindjárt húsz... szerintem húsz után már nincs igazi élet

- húsz után nincs élet?

- nincs... addig tart a bulizás, a spanokkal a bandázás, aztán meg már csak  az állandó munka, folytonos gyereksírás, nyavalygás meg szenvedés minden nap, jobb is lenne mindenkinek csak addig élni

- akkor ki nevelné fel a gyerekeket?

- senki, azok is haljanak meg, csak az éljen, aki tizennégy és húsz között van

- de még te sem vagy tizennégy...

- ja, tényleg... 

- és én sem szenvedek folyton, inkább nagyon is szeretek élni

- nem hiszem, te azért ahhoz már tényleg nagyon öreg vagy

- mennyi lehetek?

- harminc?

vegyes gyümölcsíz

A mai barack nagy csalódás volt - legalább a tizede rothadásnak indult, de amúgy is kevésbé édes, különösen pedig kevésbé zamatos volt, mint a múlt heti. Azért ógva-mógva kimagoztam, megcukroztam (pedig az előző adagot alig kellett) és főzni kezdtem. Nem tetszett. Persze, egy teljesen közönséges baracklekvár lett volna belőle - de a múltkori mellé nem akartam egy vacakabbat. Úgyhogy ezt most azzal tettem különlegessé, hogy szórtam bele egy csomó málnát, ribizlit, epret, szedret, áfonyát (fagyasztottat - mert bár elvileg lenne a kertben, a locsolás ellenére is kiégett mind) - és ilyen vegyes, darabos lekvárként fogom eltenni. Majd holnap, mert ma már nincs erőm üvegeket mosogatni. Mióta két-három éve megvettem ezt a befőzőautomatát (ami igazából nem más, mint egy jókora elektromos fazék időzítővel és hőfokszabályozóval ellátva), nagyon bátran főzök be a legnagyobb nyári melegben is, ugyanis a legfőbb gondot mindig a gőzölés jelentette, amitől ezer fok lett a konyhában. Az automatát viszont kitelepítettem a teraszra, úgyhogy nem csinál idebent meleget.

Ugye, ti nem hívjátok "az ikrek"-nek a melleiteket? mostanában folyton olyanokba botlom, akik így beszélnek a mellükről (megszellőztettem az ikreket, felöltöztettem az ikreket, sétálni vittem az ikreket, hódítani viszem az ikreket, stb) - először rá sem jöttem, hogy miről beszélnek, aztán azt hittem, szemrángást kaptak - de nem, csak "kacsintgattak az ikreik felé", hogy egyértelműsítsék a szitut. Szerintem inkább furán kétértelmű lett, mint egyértelmű.  Ugye, hogy ez nagyon bizarr?

hobby

- mit szeretsz csinálni a szabadidődben?

- semmit

- tényleg?

- igazából van két dolog, amit szeretek

- a kettő is szuper! miket?

- vásárolni és shoppingolni

A nénikék lekvárt főznek

Ez a sorsuk. Nekem is ez a sorsom, ha már tehenünk nincs, legalább lekvárunk* legyen sok. Szóval nem felejtettem el, hogy még magyarázkodnom kell majd egy kicsit amiatt, hogy milyennek láttam az alföldi utam során (elsősorban és főleg) a tájat meg (másodsorban) a tájban messzi mozgó embereket (akikről** egyébként egy csomó olyan közvetett tudásom*** van, amit nem az út során láttam, csak olvastam) - de a barack romlásnak indult a nagy melegben, szóval, muszáj vele foglalkoznom. És töltött paprikát is kell főznöm, mert hiába vártam, hogy helyettem valaki megfőzze, nem volt jelentkező**** és dolgozom is a héten, szóval, nincs sok időm. Amúgy pedig nagyon sokan covidosak körülöttem, pedig szívesen elfeledkeznék már a covidról. Belefáradtam a folytonos óvatosan élésbe.

* amikor anyukám az ötvenes években vidéki kislány volt, akkor a nagyszüleim évente egyszer feketén disznót vágtak - hogyan másképp? (az egyik sötét színű, kis termetű disznó neve Dugó volt), és hogy nehogy elvegyék tőlük a húst (mert a jóindulatú szomszédságra mindig lehetett számítani, hogy lesz, aki jelenti, hogy ahol eddig malacka túrta a földet, ott már legfeljebb tyúkok kapirgálnak), szóval nagyanyám a fűszeres kolbászhúst nem bélbe töltötte, hanem befőttes üvegekbe, mintha csak lekvár volna, gondolom, kidunsztolta, és a kamrapolcra tette. Mert a lekvárokat nem vitték el akkoriban a behajtók, inkább csak a húsra meg a felnőtt emberekre mentek.

** nem, természetesen nincs mindenkiről személyes tudásom, aki otthonkában áll a kapuban vagy gyomlál az árokparton

*** összeolvashat persze az ember mindenfélét, de én megrögzötten hiszek a tudományban, szóval amikor azt mondom, tudásom van valamiről, akkor nem egy reality show fals infóit vagy bulvármagazinok cikkeit vagy a zinternet bugyraiból előbugyogó ellenőrizetlen tartalmakat értem alattuk

**** vagyis eredetileg volt, de aztán úgy alakult, hogy inkább más dolga akadt, mert a sorozatát kellett néznie, mielőtt leveszik a netflixről - ki értené meg, ha nem én, friss Downton Abbey rajongó?

porvihar

Oh - nem akartam senkit megbántani, úgyhogy bocsánatot kérek mindazoktól, akiket mégis megbántottam - az "ugyanolyan emberek" (gondolom, hogy ez lehetett a leginkább bántó) így tényleg félreérthető és nyilvánvalóan nem igaz. Nem fejtettem ki bővebben, nem is tudom, hogy tudnám-e eléggé árnyaltan és megfelelően - amit gondolok, az lényegesebn sokszempontúbb annál, mint amit leírtam és semmiképp nem bántó szándékkal írtam - de hát látom én is, hogy ez így ebben a formában joggal okoz felháborodást. Sajnálom, ha úgy tűnik, mintha lenézném az alföldi (vagy bármilyen más helyen élő) embereket (akik nagyon sokfélék és igyekszem senkit sem lenézni közülük) - tényleg nem. És tényleg bocs, nem úgy gondoltam, és örülök, hogy nem mindenki értette félre - de tényleg én írtam félreérthetően. 

Mindezek mellett én is nagyon örülök, hogy végre hazajöttem - nem azért, mert ott rossz lett volna (hiszen epedve várom, hogy a jövő hét után menjünk vissza majdnem oda), hanem azért, mert itthon nekem nagyon jó. Nem azért, mert Pesten minden jobb (sőt, sok esetben nagyon nem), megvan a véleményem Budapestről, és a teljes országról is (nem azért mondom, hogy most a többiek is mind megsértődjenek). És nem, én sem vagyok helikopter (hála az égnek), magamról is megvan a véleményem, legyen csak meg nektek is. Bénán fogalmazni gáz, oszt mégis hányszor megteszem. Bénán gondolkodni is gáz - szerintem azt teszem ritkábban.

Szóval, aki nem bántódott meg nagyon, annak majd még igyekszem finomítani a véleményemet, aki pedig engesztelhetetlenül megbántódott (most vagy bármikor máskor a múlttól a jövőig bármikor), annak köszönöm, hogy idáig olvasott és biztosan talál szerethetőbb blogot magának, kívánom, hogy találjon.

időutazás

Az elmúlt héten végigautóztam az Alföldet oda-vissza egyedül - sőt, még kisebb kitérőket is tettem. Mindig megdöbbentő látni, mintha a nyolcvanas évekbe tértem volna vissza. Az épületek, az emberek, a táj. Ami pedig torokszorító volt, az a mindent felülmúló szárazság. Egész facsoportokat, kisebb erdőket láttam kiszáradva. Voltak levél nélküli fák, amik már ki sem hajtottak, de rengeteg - főleg tölgy - dús, de zörgő barna lombbal. A nádas még zöldell, az ártéri erdők is nagyjából, de amúgy aranyban ragyognak a földek. Meg feketén. Sok a leégett rész. Ettem végre jó, valódi tiszai halat. És találkoztam Erzsikével, akivel így ezer év után végre személyesen is tudtunk beszélni. Meg a reggeli, amit másnapra hozott nekem. Köszönöm! Jó volt hazaérni tegnap - de azt látom, hogy szeretek valamennyit egyedül is nyaralni. Teljes lazulás.

A jövő héten (mármint nem holnap, hanem egy hét múlva) megyünk (vissza) a Tiszához A.-val, azt is nagyon várom, kettesben is jó. Amikor ekkora apály van, akkor kilógnak a selymes, sárga homokpadok a vízből, akkor nagyon jó ott fürdeni.