Tűvé teszem

a házat a macskáért. Tegnapo óta nem láttam. Kinyitok ajtót, ablakot, hívom, nem jön. Kimegyek hálóingben a kertbe (kabátot, sálat vettem azért), csörgetem az ételes tasakját, semmi. Felmegyek a szobámba, magamat hibáztatom, tegnap nem figyeltem rá oda, most meg tessék, elnyelte a fekete éjszaka. Lerogyok az ágyra, a tehetetlenségtől elsírom magam. Valaki szeretettel belém mélyeszti a karmait. Igen, a macska. Hogy mióta hever az ágyamon, nem tudom.

Azt álmodtam hogy fájnak a hátsó fogaim, A. megnézi és azt mondja hogy már nagyon el vannak halványodva, alig látszanak. Ez álmomban az idő múlását jelenti. A fogak nem kihullanak, hanem elhalványulnak és végül teljesen eltűnnek. Azt hiszem, nem kéne fájniuk, de az enyémek fájnak.

Azt is álmodtam, hogy a tesóm felesége a régi lakásunkban van, de ő már az új nőjével érkezik meg taxival. Mindkét lány helyes, de félek, hogy kitépik egymás haját, ha nálunk találkoznak. Próbálok közvetíteni, és a tesómat normalizálni, mert hiába hozta haza az új lányt, a feleségével foglalkozik (néha veszekszik, néha szeretgeti). Nem merem az újat behívni a házba, mert a régi az ágyban fekszik, pihen, mielőtt elköltözne, mondja. Nagy nehezen, órák múlva kicuccol, a lépcsőn találkoznak szembe az újjal. Döbbenet - a két csaj pontosan ugyanolyan. Korábban észre sem vettem. Ők is egymásra csodélkoznak, mintha egypetéjű ikrek lennének. Nézegetik magukat, egymást - mindenük pontosan ugyanolyan. Leveszik a cipőjüket. A lábuk is azonos. Már csak egymással foglalkoznak, a tesómmal nem. Hurrá, béke van!

szárnyavesztett oroszlánként tombol

mondtam - és ha elsőre képzavarnak tűnik is, ezerszám bizonyítják képzőművészeti alkotások, hogy nem az. Nagyon fájhat, és ezt átérzem. De nem szeretnék ennek a fékevesztett, kontrollálatlan rombolásnak az áldozatává válni.

hétvége

Ma laminált padlót rakunk le egy olyan szobában, ahonnan a bútorok nagy részét nem lehet kipakolni, mert túl nehezek és/vagy nagyok ahhoz, hogy kiférjenek az ajtón. De ez a nap kismiska ahhoz képest, hogy tegnap megpróbáltunk a tesómmal beszélni egymással. Kölcsönös minimum életre szóló sértődés lett belőle, kábé olyan szinten, hogy soha többé nem akarunk találkozni. Az utóbbi években amúgy nem sokszor láttuk egymást - de a szüleink miatt muszáj lenne kooperálni. Nem tudom, hogy fog menni - ők (mármint a tesómék) épp válnak és a tesóm a veszteségfeldolgozásnak abban a szakaszában tart, hogy minden egykori sérelmét le akarja verni valakin. Én viszont már nem vagyok abban az időszakomban, hogy ezt hagyni akarnám. Miután üvöltve és ajtót csapkodva elrohant, bőgtem egy sort (addig nem) - és azt reméltem, hogy megúszom ennyivel, de nem. Éjjel nem tudtam aludni, ha mégis, rémálmaim voltak (ami amúgy ritkán), heves szívdobogásra ébredtem, olyanra, mintha az ágyamat rázta volna valaki és amit nem tudtam kezelni. Ébren voltam ötig. Reggel A. egyedül kezdett neki a munkának (karácsonyfa lebontása, az ő szobájának a kipakolása - a szekréntyekből, asztalról mindent, az ágymatracot, ágyneműket - nem hangzik soknak, és egy igazán puritán kis cellában él, aztán persze csatlakozott Á. és én is (V. dolgozik vasárnaponként) - de így is eltartott közel három órát) Akkor álltak neki a fiúk felszedni a régit és letenni az újat - az egész szoba nincs tíz négyzetméter, de még a felénél sem járnak. Igaz, a naheze megvan, az újonnan letett félre rákerültek a nagyon nehéz bútorok, már csak egy nagy íróasztalt kell kerülgetni a fennmaradó munkaterületen. Holnap persze mindenki dolgozik, elkezdődik az egyetem is - szóval, nincs idő húzni. Én javasoltam, hogy szánjunk rá egy kétnapos hétvégét, de A. minél hamarabb akarta. Ki kéne vennem egy hét szabadságot, hogy kipihenjem végre magam. Persze, nem fogok, túl nagy luxus lenne csak erre elherdálni.

Én a kinti élet mellett döntöttem

 Weöres Sándor

A medve töprengése

Jön a tavasz, megy a tél,

Barna medve üldögél:

- kibújás vagy bebújás?

Ez a gondom óriás!

Ha kibújok, vacogok,

ha bebújok, hortyogok:

ha kibújok, jót eszem,

ha bebújok, éhezem.

Barlangomból kinézzek-e?

Fák közt szétfürkésszek-e?

Lesz- e málna, odú-méz?

Ez a kérdés, de nehéz!

(...)*

 

* ez tiszta orgazmus! Nem a kép, hanem képet készíteni. Látom, tudom, hogy messze van a tökéletestől, de olyan euforikus öröm járt át végig a festéskor és a befejezésekor is, amit folyton érezni akarok. Bármeddig lehetne még javítgatni (és rontogatni is), de a jövő héten elkezdek inkább egy újat. Boldog vagyok a festékeimmel.

Ezt a szégyent!

Sziron elnök végül kitiltotta a magyar kutatókat Franciaországból. Mert a kutatás alanyai a kutatókkal karöltve úgy buliztak a kutatás helyszíneként rendelkezésükre bocsátott elnöki palotában, hogy tükrök törtek, folyt a perzsgő, imbolyogtak a résztvevők. Eközben én a kutatásvezetővel ringatóztam egy hatalmas hintaágyon a kertben, és bevallottam neki, hogy mérhetetlenül irigylem, mert az én témáimon dolgozik évek óta, míg én nem - és mindemellett megőrizte kamaszlányos szépségét is - míg én szintén nem. Kicsit beszéltünk a metodikáról is, én csodálkozásomat fejeztem ki, hogy a verseket választották ki előbb és azt rendelték hozzá a beérkező emberekhez, míg az én meglátásom szerint hatékonyabban, jobb eredményeket elérve tudtak volna dolgozni, ha megvárják, míg megvannak a személyek és célzottan hozzájuk keresik a verseket. Zsuzsa ezt elismerte - és azt mondta sírva (némi pezsgő már bennünk is dolgozott), hogy ne irigyeljem, ez csak a felszín, valójában magányos és boldogtalan, amit a szakmai sikerei csak kis részben enyhítenek. A gyerekeit az apjuk neveli, ő pedig magányosan fog megöregedni (majd ha egyszer megöregszik, mert szebb és üdébb volt, mint az egyetem kezdetekor) Azért még felébredve is hittem egy percig, hogy talán majd kapok valami részfeladatot a projektben (ami engem is rögtön megszépítene), legalább hogy Sziron elnöknél eljárhatok azért, hogy ne tiltson ki mindenkit az országból, legyen elég, hogy az elnöki rezidencia helyett egy hotelben szállásolnak el minket.

Fázisok

Semmi extra, de annyira jó. Mindfullness. Néha sokkal rosszabb, mint az egy perccel korábbi állapot, de no para, a képességeim határáig bármikor javítható. A színkeverés nehézségei. A tökéletesség elengedése, mitöbb, a tökéletlenség elfogadása, sőt, megkedvelése. Nem lesz olyan, mint az eredeti fénykép. És? Nincs jelen senki, csak a festékek, a kócos ecseteim meg én. Nem számít semmi, csak én meg a kép. Ahogy összeillünk, ahogy közelítünk vagy távolodunk, ahogy egyek vagyunk.  Flow, te gyönyörű!

A magaságyás télen is remekül teljesít

(egyébként benne is van még mángoldlevél, torma, sőt zeller is, ami amúgy nem bírja a hideget, szóval, ki lehetne ezt jobban is használni, ha nem  loholnék folyton magam után - immár új cipőben)

Próbaszerencse

Vettem ma két pár téli cipőt magamnak. A mostanit harmadik (vagy már negyedik?) éve hordom,  és hát úgy is néz ki. Mint aminek lerugdalták az orrát. Már nem tudom hová dugdosni a lábaimat, ha leülök valakikkel beszélni, mert úgy néz ki a cipőm, mintha a játszótérről loptam volna egy hatalmas lábú óvodástól. Az egyik új cipő egy boka fölé érő fekete műbőr bakancs szőrmével, szép trampli kerek orral, fűzővel és cipzárral - jól illik a lábamra, a balra legalábbis, de a jobbot is hamar megszokom majd (most legalábbis így képzelem). A másik egy meglepő választás, fényes lakk bőr bokacipő, szintén bundás - ezzel több gondom lesz eleinte, mert keskenyebb a másiknál (és mindkettő keskenyebb a lábamnál, de ez nem csoda, mert a gömblábfejűek családjába tartozom) Így aztán holnaptól bátran dugdoshatom már az kliensek orra elé az újcipős lábaimat egészen tavaszig - amikor muszáj leszek új tavaszi cipőket is venni, mert már azok is úgy néznek ki, mintha rongyokba csavart lábakon járnék. Azért vettem kettőt, mert le voltak árazva - és mert nem tudtam eldönteni, hogy melyiket hagyjam ott.

Heti menü

Na jó, nem egészen - de valahogy alig történt más. Ja, levizsgáztam mindenből ötösre. Örülök neki? Persze. És mit érzek még? Hát, hogy ezek nem is voltak igazi vizsgák, ha nekem minden ötösre sikerült. Imposztorszindróma. Ez van. Na, vissza a helyemre a konyhába:

Tartottam egy főzős estét pénteken (mert aztán szombaton én vigyáztam a szüleimre és én vittem a kajákat is):

csirkehúsleves tanyasi csirkedarabokból (szárny, mellcsont, farhát)

almával és hagymával sült tanyasi csirke (combok, mell - csont nélkül) tepsiben

gyökérzöldségekkel sütött sertéskaraj (répák, bors, disznókockák tepsiben sütve)*

székelykáposzta (a disznókockák másik feléből)

Aztán ma újabb főzésre adtam a fejem - muszáj volt, mert ezek elfogytak péntek óta:

paradicsomos káposzta

gulyásleves

csirkepörkölt (combból)

hagymával egybesütött lila és fehér krumpli tepsiben (igen, ez ugyanaz a tepsi)

sült zellerhasábok és céklatallérok (só+ bors, illetve só + balzsamecet) (ez meg a másik - újra együtt)

szívsaláta sóval, citrommal

Azt mondtam a családnak, hogy ezek tartsanak ki a héten, de Á. akkorára nyitotta a szemét, mint a mesebeli findzsaszemű kutya és azt mondta, hogy szerinte azért számítsak arra, hogy kedden ebből már nem sok lesz. Én remélem, hogy szerda előtt nem kell újra főznöm.

Tegnap amúgy minimum két-három órán át napoztunk anyukámmal a kertben, szerintem neki lett is egy kis színe (A. szerint nekem nem, mikor megkérdeztem, akkorára nyitotta a szemét, mint a mesebeli findzsaszemű kutya és azt mondta, hogy szerinte túlgondolom én ezt a téli napsütést).

Tegnap éjjel végignéztem (oké, nem teljesen) Emilyt Párizsban, nekem bejött, jó, nem nagy szellemi kihívás, de úgy éreztem magam, mintha utaznék végre, és simán beleszerettem a séfbe, van is itthon póréhagymám, majd úgy készítem el. Most már azért lesz időm olvasni is (khm... izé... persze elsősorban dolgoznom kell, mert a vizsgaidőszakra hivatkozva kicsit elmaradtam az adminisztratív részekkel - azt hinné az ember, hogy aki szeret írni (én szeretek), az jó az adminisztrációban is (én csapnivalóan trehány vagyok benne))

Mi van még? Tegnap éjjel a macskát csurom vizesen találtam a kádban, ott szunyókált a csöpögő zuhany alatt. Mondtam neki, hogy nem kell idebent áznia-fáznia - erre felugrott a radiátor melletti székre. De kisvártatva az ágyamban volt, a mellkasomat dögönyözte és összevizezte az ágyamat meg engem is (de annyira Párizsban éreztem** magam, hogy nem érdekelt)

Ah, és mindjárt újra festhetek! Sajnos minden sokkal jobban érdekel az adminisztrációnál vagy a takarításnál.

Ja, és azt álmodtam, hogy V. a tablófotózás előtt csirkekirálynőt mintázó bronzszínő punk hajat vágatott magának. Ha lesz időm, lerajzolom, hogy nézett ki.

* ez a két tepsi egyszerre fér be a sütőbe, halleluja

**ezt mindkét gyerekem úgy használta kicsiként, hogy érzettem (más, hasonló szavakat is hasonlóan furán toldalékoltak, látottad?, ). Annyira cuki kisgyerekek voltak, kéne mindkettőből néhány másolat ilyen-olyan korukból. Belőlem is, mert ma már nem bírnám szuflával.