Új kocsi jól seper

Vagyis az a seprő, a kocsi inkább jól teper. Igazából még nem tudjuk, milyen lesz, ma hoztuk haza, tiszta fehér újszülött. A régit bekísértük a roncstelepre. Tizenhat éves volt, de sajnos nem lehetett volna jobban eladni (itt most volt egy akció, ami miatt autóáron bevették), így egyszerűen összenyomják, mint egy üres konzervdobozt. A gyerekeink teljes gyerekkorát végígkísérte - akkor vettük, amikor V. két éves volt - nem is emlékeznek más autónkra. Kicsit szomorúak vagyunk miatta - meg persze örülünk az újnak. Finom újillata van - és sok idegesítő új funkciója. Szerencsére egyelőre csak A. fogja vezetni.

Nem tudom, mikor szedtem össze valamit (de ma tuti meg is fáztam ráadásul, mert míg A. odabent intézkedett, én a roncstelep mellett várakoztam és szívtam a port) - megint hőemelkedésem van. Nem vagyok nagyon szarul, de jól sem. Annyi különböző emberrel vagyok minden nap összezárva különféle kisebb-nagyobb termekben, hogy - úgy látszik - hiába hordok maszkot, mégis beteg leszek. Azt nem hiszem, hogy a harmadik oltás hatása lenne, azt pénteken kaptam (igaz, nem pihentem utána sem testileg, sem lelkileg), azt sem gondolom, hogy covid - azt gondolom, hogy nyárvégi allergia, ősz eleji megfázás és covidhelyzet okozta permanens kimerültség kombó.

nem gördülnek a napok

Ma elég korán reggel megfőztem a sütőtökkrémlevest, aztán békésen reggeliztem A.-val, és elmondtam neki, hogy mivel délután elég sokáig kell maradnom, később indulok, addig még kitalálom, pontosan milyen menetrend szerint, meg adminisztrálgatok, amit utálok, de reggeli indulás előtt helyett azért jó program. Aztán feljöttem azzal, hogy megnézem a leveleimet. Akkor azért már elmúlt fél kilenc. És végül is nem a levelekkel kezdtem, hanem a fb átpörgetésével - akkor még nem halt le a rendszer - és az első üzenet, ami szembe jött, az a főnökömé volt, és arról szólt, hogy hol vannak azok a kollégák, akiknek ma garantáltan ott kell lenniük egy programon. Vagyis többek közt én hol vagyok. Nem mertem neki megírni, hogy pizsamában pörgetem a netet, a zöldhagyma szára még kilóg a számból, hanem ultragyorsan, de tényleg tíz perc alatt zuhanyoztam, felöltöztem és elrohantam - még a második kávémat sem ittam meg (de legalább nem borítottam rá A.-ra, aki óvatosan hozta fel, és akit majdnem lelöktem a lépcsőn lefelé száguldtamban). Háromnegyed órás késéssel odaértem (és szerencsére a program is csúszásban volt, így összességében nem sok mindenről maradtam le teljesen) - viszont aztán csak este hét után értem haza, olyan hulla fáradtan, hogy azonnal el is aludtam ruhástul a fotelban, ahová ledőltem. Most felébredtem hálóruhát húzni. Meg a reggeli leveleimet átolvasni (mert kétszáznegyven levelezési rendszert és platformot kell követnem) - szerencsére a többségére élőben válaszoltam a nap folyamán (úgy értem, szóban vagy cselekedettel), úgyhogy nem lett ngy gáz abból, hogy reggel borult a munkatervem. Alapvetően szeretem a változatos munkámat, de időnként mégis nehéz követnem, hogy mikor, kivel, hol kell találkoznom és épp milyen konkrét témán dolgozunk.

Megpróbálok leszokni a gumicukorról, de ez (remélem, csak ideiglenesen) teljesen dekoncentrálttá tesz. Ma zakuszkás kenyeret ettem, meg sütőtökkrémlevest, meg egy ajuna mangós jégkrémet (a spárban le van árazva), meg aszalt fekete cseresznyét - gumicukor pótlékként. Nem rossz, de hagynom kellett volna estére is, mert a gumicukordémon akkor követeli a jussát igazán. Most beérném pattogatott kukoricával is, de csak egy almát ettem helyette. Sajnos azt figyeltem meg, hogy egy nap fogyókúrázás (igen, én ezt annak szántam) sosem elég arra, hogy az elmúlt tíz(?.... lassan lesz az húsz is) év lerakódásaitól megszabaduljak.

Kávé

Estére persze nem aktuális, viszont reggel nagyon kell. Nagyon szeretem a jó kávét - és nagyon nem szeretem a nem jót. Azt tartom jónak, amit az olaszok főznek. Két cseppnyi sűrű, testes kávéaroma. Én egy kis tejjel iszom (nem úgy, mint az olaszok többsége). Itthon van egy egyszemélyes kotyogós kávéfőzőnk, ami jó kávéból jó kávét főz - de reggel nekem az túl macerás. Legalább húsz perc egy kávé, ha nem készítjük be este (és többnyire nem készítjük be) Ráadásul a lefőzött kávét ketté kell osztani, ami miatt az összes vizet ki kell kotyogtatni, különben nem elég két embernek - de nekem így már nem olyan finom. Volt eddig egy sima aldis kapszulás gépünk is, abból nagyon rövid idő alatt elő tudtam állítani nagyon rövid kávét - de részint az aldi nem tartja már hozzá a kapszulát, részint a gép maga kehes volt kissé (gyári hibás), ezért szeretnék egy újat. Tudom, hogy nem túl környezetbarát, viszont nagyon reggeli készülődésbarát.

Van ötletetek jó (és nem horror árú) kávégépre? Amihez minden sarkon árulnak kapszulát? Szintén nem horror áron? És ami nagyon finom kávét ad?

Péntek

Tegnap, október elsején kettőkor volt a temetés. Én nem értem oda, mert pontosan ugyanakkorra volt időpontom a harmadik oltásra - és ugyan odamentem két órával korábban a kórházba, mint ahogy az időpontom szólt, és nem is hajtottak el, de akkora sor állt - talán ebédidő volt? - hogy nem végeztem így sem időben. Nagy volt a forgalom is, így mire kiértem a temetőbe, a szertartásnak vége volt és már csak néhány - számomra ismeretlen - ember beszélgetett a parkolóban lent is és fent is. Szóval én végül egyedül búcsúztam el Bezzegtől. Nem tudom, talán jobb is volt így. Nem ismertem a családját, és temetésen bemutatkozni nem valami jó ötlet (azt hiszem). Szóval, bőgtem egy fél órát a friss, koszorúkkal teli sír mellett (a szülei és a gyerekek koszorúitól megszakadt a szívem), odatettem a magam szerény kis virágát (egy cserepes rózsaszín pázsitszegfűt vittem, télálló és évelő - talán majd elülteti valaki). Magamnak is vettem itthonra egy ugyanolyat, hogy amikor azt nézem, mindig eszembe jusson (bár egyelőre nem tudom elképzelni, hogy ne jutna eszembe folyton magamtól is - irracionális minden, a halála is, meg az is, hogy néhány találkozással - de amúgy sok beszélgetéssel - közelebb éreztem őt magamhoz, mint nagyon sok ismerősömet, akikkel sokat vagyok együtt személyesen is) - aztán hazafelé is csorgott még a könnyem (és most újra). Azt hiszem, a világ legigazságtalanabb dolgainak egyike történt meg, amikor ő meghalt. A temető egyébként nagyon szép - és az ő "sorában" több, vele nagyjából egykorú fiatal ember is nyugszik (mert ilyen hülye vagyok, hogy azt néztem, lesznek-e ott barátai - rémes, hogy az emberi agy ilyen abszurd dolgokra kapcsol. Nem tudom elhinni még mindig, hogy végleges a halál) Volt egy koszorú voyage, voyage felirattal, egy gyönyörű, hatalmas lepke ült rajta - gondoltam, lefényképezem. De elszállt. Mint az idő, mint Bezzeg. Gianna Nanninit hallgatok, tudom, hogy szerette.

porcica

 

oldalsáv

Ez a két kérdés nyilván a műszaki vagy internetes tudatlanságom napfényes bizonyítéka:

Szerintetek mi történt az oldalsávomban? Hová lettek a követők kis fényképes ikonképei? Egyik napról a másikra megváltozott, holott én nem csináltam vele semmit. Egy darabig reméltem, hogy visszaváltoznak - de nem.

És még egy kérdés, kifejezetten a blogspotos bloggerekhez: a címkéket tényleg csak fejből lehet előhívni (mint én teszem a frissítés óta), vagy van valami trükk ahhoz, hogy listából választhassam ki?

Műkörömalapanyag-szakkereskedés

 ajtó

ablak

redőny

reflux

függöny

Meglepő

Szeptember végén az út mellé frissen kidobott karácsonyfa.

időpont

Bezzeg temetése.

P.S.: aki csak kíváncsiskodni szeretne, az lécci fogja vissza magát (és nem véletlenül írom)

A nyár utolsó lobbanása

Kirándultunk egy kicsit: elmentünk a gödöllői arborétumba, ami valójában egy kis erdőcske, még kisvasutaztunk is, mindenféle alibi-gyerek nélkül, csak a saját kedvtelésünkre én kedvemért - ez tényleg kisvasút, körülbelül ötszáz métert tesz meg az erdőben, aztán még bóklásztunk két-három órát gyalogosan az autó körül. Nem egy magashegyi túra, de pont  jó és pont elég is volt.