2021. október 5., kedd

Új kocsi jól seper

Vagyis az a seprő, a kocsi inkább jól teper. Igazából még nem tudjuk, milyen lesz, ma hoztuk haza, tiszta fehér újszülött. A régit bekísértük a roncstelepre. Tizenhat éves volt, de sajnos nem lehetett volna jobban eladni (itt most volt egy akció, ami miatt autóáron bevették), így egyszerűen összenyomják, mint egy üres konzervdobozt. A gyerekeink teljes gyerekkorát végígkísérte - akkor vettük, amikor V. két éves volt - nem is emlékeznek más autónkra. Kicsit szomorúak vagyunk miatta - meg persze örülünk az újnak. Finom újillata van - és sok idegesítő új funkciója. Szerencsére egyelőre csak A. fogja vezetni.

Nem tudom, mikor szedtem össze valamit (de ma tuti meg is fáztam ráadásul, mert míg A. odabent intézkedett, én a roncstelep mellett várakoztam és szívtam a port) - megint hőemelkedésem van. Nem vagyok nagyon szarul, de jól sem. Annyi különböző emberrel vagyok minden nap összezárva különféle kisebb-nagyobb termekben, hogy - úgy látszik - hiába hordok maszkot, mégis beteg leszek. Azt nem hiszem, hogy a harmadik oltás hatása lenne, azt pénteken kaptam (igaz, nem pihentem utána sem testileg, sem lelkileg), azt sem gondolom, hogy covid - azt gondolom, hogy nyárvégi allergia, ősz eleji megfázás és covidhelyzet okozta permanens kimerültség kombó.

9 megjegyzés:

  1. Használjátok egészséggel, hosszú ideig!!!

    VálaszTörlés
  2. Lemaradtam!!!!! Milyen autó! Ide nekem minden fontos infót:)) És gyógyulj meg hamar, itt is sok beteg van, ált. torokfájósak, köhögősek, orrfolyósak és lázasak a kollégáim ...

    VálaszTörlés
  3. Jobbulást!
    Milyen oltást kaptál? Lehetett választani? Nekem is Astra volt az első kettő, nem szeretnék most kínait.
    Juli

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. lehetett választani, azt mondták "minden van" - de a moderna és a pfizer közt ajánlottak választást, úgyhogy most két astrára van egy pfizerem

      Törlés
  4. Gratulálok az új autóhoz! És gyógyulást!

    VálaszTörlés
  5. és köszönöm, egyelőre nem jobbulok, de talán majd holnapra

    VálaszTörlés
  6. nekem a 2. pfizer után két hétig 37,3 körüli hőemelkedésem volt (szintén nem sok, de a diszkomforthoz nálam már ennyi is elég volt). csak a megnyugtatásodra mondom, hogy simán lehet attól is. de közben persze cirkálnak a megfázásos vírusok is és igen, az allergia sem tűnt még el a színről, mindegyikkel volt szerencsém találkozni (inkluzíve por és reflux). ezek, ha összefognak...

    VálaszTörlés
  7. Jobbulást, martine!

    Ha már felmerült, hogy covid/nátha/allergia: mi az a szint, tünet, amikor te (ti, kommentelők) teszteltetnél? Nem érzem magam betegnek, de egyre inkább azt érzem, hogy oltás ide/oda, el fogjuk kapni. Én hordok most is maszkot beltérre, tömegbe, de szeretném minimalizálni az esélyét hogy ha megkapom, tovàbbadjam másoknak.

    Kolléganőd végül teszteltetett?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. kolléganőm végül negatív lett, jól kinevetett :(

      én most azt gondolom magamról, hogy nem covid, de holnap fel fogom hívni a háziorvost, hogy mit javasol hétvégére, illetve van itthon egy tesztem, amit akkor vettem, amikor A. beteg volt, szóval, ha rosszabbodnék, mindenképp tesztelnék. A véroxigénemet is mérem a láz mellett, de 96-100 közt van, úgyhogy most nem aggódom nagyon.

      Törlés